Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Ahogyan nem minden arany, ami fénylik, éppúgy nem minden e-sport, ami online játék. A videójátékoknak csak egy része alkalmas arra, hogy a játékosok összemérjék benne képességeiket, azonban még ezek a mérkőzések is csak akkor minősülnek e-sportnak, ha szervezett módon, versenyszerű tevékenységként jönnek létre.
A Reacty Digital tavalyi kutatása alapján a 18 és 65 év közötti lakosság körében 3,4 millió fő játszik valamilyen videójátékkal, legyen az telefonon, konzolon vagy számítógépen. Ebből mindössze 1,2 millióan – vagyis 35 százalék – játszanak versenyzésre alkalmas videójátékokkal, és közülük is csak mintegy félmillióan teszik ezt napi rendszerességgel, ami egy profi versenyző esetében alapvető feltétel.
Szabella Olivér 2021-es kutatása szemléletesen bemutatja, hogy a Covid időszakában hiába nőtt 39 százalékkal a videójátékra fordított havi költések összege – és érte el az iparág bevétele a 174 milliárd dollárt – , valójában az e-sport nem mutatott növekvő tendenciát. Ennek oka, hogy az e-sport a versenyzésre és a szórakoztatásra épül, fő elemei pedig az élő események és a közösségek, amelyek a lezárások idején ellehetetlenültek.
Nem csak a Covid állította kihívások elé a tradicionális sportokhoz felnőni kívánó elektronikus versengést. Sok esetben a versenyek és szervezetek struktúrája, egymásra épülése is nehezen átlátható. Ezen a káoszon jellemzően maguk a játékkiadók sem segítenek.
A szerzői jogi törvények értelmében joguk van nemcsak a játékuk értékesítéséhez, hanem minden későbbi a játékhoz kapcsolódó tevékenységhez is. Az online térben a pálya mindent látó ura maga a játék kiadója, és minden, ami ott történik, a szellemi tulajdonát képezi, így képes bármilyen online közvetítés korlátozására, valamint az alulról szerveződő legkisebb helyi versenyek tiltására is.
E szabályozás akkor tűnik könnyen érthetőnek, ha a videójátékokra szellemi termékként tekintünk: egy filmet sem tölthetünk fel önkényesen a Facebookra, és nem szervezhetünk fizetős kertmozit sem a kiadóval kötött megállapodás nélkül. Ha viszont sporteszközként gondolunk a játékokra, már kirajzolódik a probléma, hiszen sem a FIFA-nak, sem az UEFA-nak nincs joga megszabni, hogy a szabadidőnkben kikkel és hol futballozunk. Ezzel a joggal azonban a videójáték-kiadók sok esetben élnek is.
Jellemző például, hogy amikor a kiadó saját versenyt tart, ennek ideje alatt – akár hetekről is szó lehet – minden más versengés tilos, és akár az ott játszó profi játékosok más versenyeken való részvételét is megtilthatják. Ezekre, a kiadók által szervezett különleges globális eseményekre gyakran nem kvalifikáció útján lehet bekerülni, hanem csak jelentős nevezési díj befizetésével, a franchise-hely megszerzésén keresztül.
A nehézségek ellenére 2018-ban 2 milliárd forintos állami támogatás által kapott lendületet a magyar versenyszervezés. Elindult a V4 Futire Sports Festival (A jövő sportjainak fesztiválja), amely a sportban domináns európai országokkal szemben periférián lévő visegrádi négyek egymás közötti versengését új szintre emelte. Az eseményt 2019-ben is megrendezték, azonban utána nemcsak a Covid okozott nehézségeket, hanem a V4-ek közti viszony is megromlott, így 2021-ben volt utoljára ilyen esemény.
Ezzel szemben az idén negyedik alkalommal megrendezett Magyar Streamer Bajnokság piaci alapon kísérli meg a fenntartható és színvonalas versenyszervezést. Ami még akkor is üdítő színfolt, ha a támogatók megnyeréséhez szükségesek a már ismert, szórakoztató online tartalmat gyártó szereplők aktív részvétele is. Az online hírességek vonzereje pedig lehetőséget nyújt mind a nézők, mind a szponzorok számára, a közeg megismeréséhez és betekintést enged az e-sport világába. Hasonló cél állhat a Budapesten elstartolt StarLadder Budapest Major, Counter-Strike 2 csapatverseny mögött is.
Ez a verseny leginkább a jövőre hazánkba érkező Bajnokok Ligája futballdöntőjéhez hasonlítható rangos világverseny, amely a lokális szerveződéseknek nem része. A verseny rájátszására ugyan 20 ezer nézőre számítanak, azonban magyar versenyző várhatóan csak egy lesz, mégpedig Torzsás Ádám (Torzsi) személyében.
A profi játékosok hiányáról Varga Tibor Szabolcs, az Esport1 munkatársa, e-sport-kutató, így nyilatkozott:
Az e-sport egyik legnagyobb problémája, hogy a klasszikus sportoknál vannak olyan terek, szereplők, amelyek lehetővé teszik azt, hogy különösebb erőfeszítések nélkül az ember már nagyon fiatalon és könnyen hozzáférjen ezekhez. Az e-sportban magasabb ez a belépési küszöb, hiszen számítógép vagy konzol szükséges a játékhoz, és az a fajta közösségi vagy állami hozzáállás, ami az alulról építkezésben segíthetne elindulni, teljesen hiányzik.
Sok olyan iskola van, ahol nem áll rendelkezésre sem az eszközpark, sem az informatikai háttér. Míg, ha pingpongozni szeretne egy gyerek, megvan a helyi iskola, ahol van asztal, és onnan, ha ügyes akkor a megyeszékhelyre, akár országos szintre eljuthat ezeken a lépcsőkön.
Így ahhoz, hogy ez az iparág alulról szerveződő sportként hitelesen megjelenhessen Magyarországon, elsősorban az informatikaoktatás színvonalán, valamint a közoktatásban rendelkezésre álló modern eszközök mennyiségén kellene javítani. A hosszú távú fejlődést nem a nagyszabású, külföldről érkező események bevonzása alapozza meg, hanem az, ha az elektronikus versengés kultúráját a legalsó szintektől építkezve támogatjuk.
Jelenleg az e-sport területén jelentős a magyarok lemaradása, különösen Nyugat-Európa és az informatikát előtérbe helyező Baltikum országaival szemben. A kizárólag online versenyzésből megélni tudó játékosok száma elenyésző, és ez az életpálya csupán vágyálom marad a lelkesen, főként az egyetemi tanulmányaik mellett e-sportolással próbálkozó diákok számára. Amint lezárul ez az életszakaszuk, és kikerülnek a munkaerőpiacra, az online versenyzés már nem reális opció. Tényleges munkalehetőséget az iparágon belül, annak kutatása, szervezése vagy közvetítése tud csak nyújtani.
