Szombaton járnak le a múlt évre szóló éves sztrádamatricák, vasárnaptól már csak az új, idei évre szóló bérletekkel lehet közlekedni a fizetős sztráda- és autóút-szakaszokon.
Az éves, országos matricáért közel 62 ezer forintot kell fizetni a legtöbb személyautót magában foglaló D1-es kategóriában. (Ide tartoznak a legfeljebb 3,5 tonnás, maximum 7 személyes személyautók, amelyek forgalmijában a járműkategóriánál „M1” vagy „M1G” szerepel.
Miért és mennyivel drágult?
A matricaárakat vonatkozó jogszabály szerint a drágulás mértékét az adott évben az előző év augusztusában mért éves inflációs adat határozza meg, tavaly a nyolcadik hónapban 4,3 százalékos volt az tizenkét hónapra visszatekintő áremelkedés, így ennyivel lettek drágábbak az idén a matricák.
Bár a jogszabály korábban megszületett, 2023-ban más volt a forgatókönyv, nem az 2022-es augusztus inflációval egyező mértékben drágultak a matricák, eltérő mértékben. Az éves országos matrica és a vármegyei ára 5 százalékkal nőtt, míg a heti (tíznapos) és havi matricáké 71 és 44 százalékkal nőtt. Annak ellenére, hogy a 8900, a tíz napig használható matricáé pedig 5500 forint lett, ami a 2022-es díjakhoz képest 71 és 44 százalékos áremelkedést jelentett.
Az éves matricák árának hosszabb távú alakulását nézve látszik, hogy a 2016 óta eltelt időszak első felében stagnált az át, majd 2020-tól az augusztusi inflációtól függő drágulás életbe lépésével kerültek emelkedőre. 2016-hoz és 2020-hoz képest egyaránt összesen 44 százalékkal drágultak, ahogy az alábbi interaktív infografikán is látszik.
Mindeközben az autópályákat és autóutakat magában foglaló gyorsforgalmi úthálózat is bővült újonnan épült szakaszokkal. 2026-ban például már az M6-os teljes egészében fizetős lett, azaz a határig (Ivándárdáig) díjköteles ez a sztráda. Emellett volt példa arra is, hogy már meglévő szakaszokkal bővült a hálózat: 2024-ben az M0-st egyszerűen fizetőssé tették.
Összességében tíz év alatt a gyorsforgalmi úthálózat (a csomóponti ágakkal és az ingyenes szakaszokkal együtt) nagyságrendileg kevesebb mint 40 százalékkal 2500 kilométeresre nőtt. Vagyis elmarad az éves matricák drágulásától.
A rövidebb időre szóló bérletek, így a heti és havi matricák, jóval nagyobb mértékben drágultak, részben a már említett 2023-as differenciált áremelés eredményeként.
Az idén új matricák is beléptek a kínálatba. Az M1-es sztráda bővítése és korszerűsítéséhez köthető munkálatok miatt az autópályán számos korlátozás van és lesz érvényben, így az érintett megyék (Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron) gyorsforgalmi útjait kedvezményes éves matricát lehet vásárolni 15 ezer forintért.
https://hvg.hu/cegauto/20250912_felaras-autopalya-matrica-m1-ezt-jelenti-ebx
A Borsod-Abaúj-Zemplén (BAZ) megyei matrica pedig 2500 forintba kerül szemben a többi megyei matricával, amelyekért 7190 forintot kell fizetni. (A BAZ megyei matricára vonatkozó kedvezményt az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszát érintő kivitelezési problémák miatt vezették be.)
Melyek az ingyenes szakaszok?
Vannak azért kivételek is a teljes sztráda- és autóút-hálózatban. Az alábbi szakaszokon nem kell fizetnie a D1-es kategóriájú személyautóval közlekedőknek.
- az M4-es autóút Vecsés-Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út közötti szakasza;
- az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakasza;
- az M60-as autópálya Pécs délnyugati elkerülő szakasza az 58-as és 5826-os számú utak között;
- az M8-as autópálya;
- az M80-as autóút;
- az M9-es autóút 6-os számú főút és az 51-es számú főút közötti szakasza;
- az M9-es autóút (61-es számú főút jelzés) Kaposvárt elkerülő szakasza.
https://hvg.hu/gazdasag/20250828_autopalya-matrica-inflacio-aremeles-2026-becsles-buksza