Több lett a külkertöbblet, mint a KSH elsőre becsülte

Októberben az export euróban számolt értéke 1,3, az importé 3,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a kereskedelmi mérleg többlete pedig 903 millió euró volt, 179 millióval több a tavaly októberinél - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).



Ötszörös áron vehetett mélygarázst az állam

Nagy üzletet csinálhatott egy luxemburgi tulajdonú magáncég, amely körülbelül ötszörös áron adta tovább a magyar államnak a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázst - írta a Magyar Nemzet.


Brexit-hatás: a volt gyarmat megelőzte a volt gyarmattartót

India valamikor a brit korona gyémántja volt. Vagyis csak afféle díszítő elem egy, a világot egykor uraló gazdasági nagyhatalom számára. De a legfrissebb adatok szerint India abszolút értékben számolt, tehát nem egy főre vetített GDP-je már nagyobb, mint Nagy-Britanniáé.




Varga belengette az személyi jövedelemadó csökkentését

Ha a gazdaság át tud állni egy tartósan 3 százalékot meghaladó növekedésre, akkor lesz forrás a munkát terhelő adók további csökkentésére - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjúban.


Kamu szilveszteri bulik: vádat emeltek a szervező ellen

Vádat emeltek egy gyöngyösi férfi ellen, aki évekkel ezelőtt nagyszabású szilveszteri rendezvénysorozatot ígért, de a jegybevételt a bálok megrendezése helyett inkább magára fordította - közölte a Gyöngyösi Járási Ügyészség csütörtökön.


Újabb adózási kiskapukat zárna be a kormány

Újabb adóelkerülési kiskapuk zárulnak be azzal, hogy Magyarország is csatlakozik az OECD multinacionális vállalatok adóelkerülési és agresszív adótervezési gyakorlata ellen fellépő információcsere egyezményéhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).










Már pörög a nyugdíjasipar

A világ boldogabbik felén már pörög a nyugdíjasipar, hiszen pillanatok belül ők birtokolják az elkölthető pénzek nagy részét, nekik kell olyan ajánlatokat tenni, amik előcsalogatják ezeket a pénzeket.