Két és fél évig átverték az öregeket - 99 milliós a bírság
A Gazdasági Versenyhivatal egy híján 100 millió forintra bírságolta azt a két céget, mely évekig megtévesztő reklámokban hirdette a speciálisan idős embereknek szóló szolgáltatását.
A Gazdasági Versenyhivatal egy híján 100 millió forintra bírságolta azt a két céget, mely évekig megtévesztő reklámokban hirdette a speciálisan idős embereknek szóló szolgáltatását.
hvg.hu
A fejlesztési minisztérium két államtitkára tárgyalt csütörtökön az Uber miatt demonstráló taxisokkal. Miután közölték, hogy a tárca vizsgálja az előírások betartását kikényszerítő komolyabb szankciók és hatékonyabb ellenőrzés lehetőségeit, a taxisok megígérték, hogy még ma elhagyják a helyszínt – ezt közölte legalábbis az NFM.
hvg.hu
A bank új nemzetközi stratégiát dolgozott ki, ennek részeként kivonul Oroszországból és Ausztráliából. A bank már korábban hivatalosan is bejelentette, hogy elhagyja Dél-Koreát és Tajvant.
MTI
Úgy látszik, a kormány eddig csak jegelte elképzeléseit arról, hogy a trafikpiachoz hasonlóan regulázza újra az alkoholkereskedelmet is. A parlament az ehhez szükséges törvénymódosításokat már tavasszal megszavazhatja.
hvg.hu
Több évtizedes szünet után megérkezett az első amerikai olajszállítmány Európába, miután a múlt hónapban feloldották az amerikai olajexportra vonatkozó 40 éve életbe léptetett tilalmat.
MTI
Lehet, hogy a világ napeles kapacitásnövekedését tavaly már Kína diktálta, de számunkra a meglepetést nem ők (és még csak nem is a rakkolni kezdő indiaiak) jelentik, hanem a sokáig az igazak álmát alvó Chile. A dél-amerikai ország pont a magyar tespedtségből való kitörés remek példáját produkálja.
hvg.hu
Alaposan rávertek a sokat gyötört magánnyugdíjpénztárak (manyup) az önkéntesekre – derül ki az Azénpénzem.hu elemzéséből. Az önkéntes kasszák teljesítménye is elmarad a manyupok által elérttől.
hvg.hu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Időskori Biztonság életbiztosítás népszerűsítésekor a 4Life Direct Kft. és a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a jogsértésekért összesen 99 millió forint bírságot szabott ki.
MTI
Új tulajdonoshoz került a magyarországi Praktiker áruházlánc. A társaság tulajdonában álló ingatlanokat a Wallis csoport vette meg, az operatív cég pedig a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. jelenlegi ügyvezetője, Karl-Heinz Keth tulajdonába került – közölte a lánc csütörtökön.
MTI
A két éve, az önkormányzati választások előtt nagy erőkkel beharangozott engedményes tűzifát a vásárlók az idei fűtési szezonban már hiába keresték az állami erdészeteknél. Az olcsóbb fűtőanyag eltűnésének kommunikációjáról mintha megfeledkezett volna a kormányzat – nem úgy, mint a bevezetésről –, az illetékes szaktárcának azonban erre is van magyarázata. Az persze lehet, hogy ezt így is tervezték, de a bevezetéskor még a keret kiterjesztését lengették be.
Molnár Csaba
Várhatóan március végétől újra üzemeltet majd teherszállító járatokat Budapestre a Qatar Airways – közölte az Airportal.hu.
hvg.hu
Az államilag támogatott lakáshitelek 30 millió forintos értékhatárának eltörlése után már országszerte csaknem hatezer új építésű lakás felel meg a családok otthonteremtési kedvezményében (csok) előírt feltételeknek, szemben a korábbi mintegy kétezerrel – közölte az ingatlan.com portál csütörtökön.
MTI
Egy havonta nagyjából 50 ezer forint értékű mobilnet-előfizetést mondott fel az Ákos-ügy miatt a Magyar Telekommal a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda.
hvg.hu
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt négy személlyel szemben nyújtott be vádiratot uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt. Elvileg elsősorban kutyák számára kialakított hidroterápiás futópad továbbfejlesztésére kérték a pénzt, amiből persze semmi nem lett.
hvg.hu
A továbbra is katonásan lefelé menetelő olajár kapcsán érdekes összehasonlítást találtak az elemzők. Az viszont még érdekesebb, amit mindebből a hazai vásárló érzékelhet.
hvg.hu
Tizenegy gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést a csalási szálban. Öt eljárást korábban elkülönítettek a Quaestor-ügytől, így sikkasztás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés elkövetésének gyanújával tovább folyik a nyomozás.
MTI
Bugyi környékén jutott több száz hektár állami földhöz a Dunakeszi Kinizsi egyik mezszponzora, a holland Joseph Janssen érdekeltségébe tartozó Hunland Trade Kft. – dacára annak a sűrűn hangoztatott elvnek, hogy külföldiek ne juthassanak földhöz Magyarországon. Az Átlátszó szerint megesett, hogy az árveréseken egyazon cég két ügyvezetőjének ügyvédjei srófolták fel az árakat, így gondoskodva arról, hogy a licitáló magyar gazda ne juthasson a kiszemelt földdarabhoz.
hvg.hu
Nem lehet tudni, hogy az Eximbank kinek ítélte oda azt az összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapot, melyekre november végén írtak ki pályázatot. A Forbes úgy értesült, hogy a GB & Partners nyert, a cégnek van kapcsolata Rogán Antallal.
hvg.hu
Tévesen utalt ki az MVM csoport decemberben 38 nem vezető állású munkavállalójának összesen 31 millió forintot – közölte a Világgazdasággal a cég. A hiba miatt sokan túlzottan messzemenő következtetéseket próbáltak levonni.
hvg.hu
Erősödött csütörtökön kora reggelre a forint a vezető devizákkal szemben a szerda esti árfolyamokhoz képest.
MTI