Az amerikait és a britet is kenterbe veri a méregdrága magyar felsőoktatás

Magyarországon végezett a The Independentben közölt tandíjlista élén. Az első helyezés ebben az esetben nem jelent dicsőséget, arányában nálunk kell ugyanis a legtöbbet fizetni a felsőoktatásért, illetve itt megy el a legtöbb pénz a fizetésekből tandíjra. Olyan országokat sikerült „megverni”, mint Japán, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok.


Felrúgja a szabályokat a VW, és Las Vegasba megy nagyot robbantani

A dízelbotrány óta nem csituló felháborodás és növekvő bizalmatlanság lépcsőit bontaná le két látványos lépéssel a Volkswagen. Eldöntötte, hogy afféle pilot programként két mexikói gyárát is kizárólag megújuló energiával fog üzemeltetni, és az új elektromos hajtáslánc köré épített Minibuszt pedig már jaunár elején bemutatja. És nem, nem várnak vele a következő nagy autókiállításig.






Orbánék átírnák a Gripenek bérleti szerződését

A Magyar Honvédség idén májusban balesetet szenvedett Gripen típusú vadászgépének pótlása érdekében módosítaná a svédekkel kötött bérleti szerződést a kormány. A Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozatában a kormány Simicskó István honvédelmi minisztert jelölte ki, hogy kezdje meg a bérleti szerződés módosítására irányuló tárgyalásokat.





Megnyílt a kassza, pénzt oszt a kormány az önkormányzatoknak

A költségvetésen belüli átcsoportosítással és fejezetkiegészítéssel kap támogatást fejlesztésekhez több mint 130 önkormányzat – derül ki a keddi Magyar Közlönyből. Egyebek mellett uszodák, sportcsarnokok, utak építését, közintézmények, járdák felújítását fedezik a pluszpénzből, valamint egyéb beruházások önrészét és hitelkiváltást. Jelentős összeghez jut Óbuda, Hódmezővásárhely, Monor, a legtöbbet pedig Vác kapja.


Külföldről hazatérőknek is járhat a 10 millió a harmadik gyerekre

A külföldi munkavállalásból hazatérők és azok a házaspárok is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét, ahol az egyik fél idősebb negyven évnél - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendeletmódosításokkal kapcsolatban.



Tarlósék felvesznek egy gigahitelt

A fővárosi önkormányzat összesen 300 millió euró értékben kötött két hitelszerződést az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A megállapodást Tarlós István főpolgármester megbízásából Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Baranyay László, az EIB alelnöke írta alá kedden a városházán.


Tőlünk nyugatra már robbant a villanyautópiac

Nagyot téved, aki még mindig azt hiszi, hogy az elektromos (és hibrid) autók nem fogják az életünket felforgatni. Európában az idén több mint 75 ezerrel lett több ilyen jármű az utakon, ami brutális méretű éves növekedést jelent.


Részben magyar olajat termelnek ki az Északi-tengeren

Megindult a kőolaj kitermelése az Északi-tenger északi, Egyesült Királysághoz tartozó részén található Cladhan mezőn, amelyben a Mol-csoport 33,5 százalékos részesedéssel rendelkezik – közölte az olajipari társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.


Gondban Putyin, tovább zuhan az orosz rubel

Folytatódott a rubel gyengülése kedden, az euróért már több mint 80 rubelt, a dollárért pedig közel 73 rubelt kértek a moszkvai tőzsde devizakereskedésében.



Indiában leálmodtak minket a térképről

Az egyik független villamosenergia-termelő cégtől Indiában most úgy hangozhatna az orbáni "Merjünk nagyot álmodni!", hogy: "Megteremtjük a feltételeit annak, hogy három hónap alatt magyarországnyi méretű új szélenergia-kapacitással növekedjünk".


Hat és fél évre ítélték Kulcsár Attilát

Ítéletet hirdettek kedden első fokon a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Törvényszéken. Míg Rejtő E. Tibort felmentették, Kulcsár Attilát 230 millió forintos vagyonelkobzásra, valamint hat és fél év börtönre ítélték az évtizedes ügyben.