VG: Habony cégét is az Origo kérői között emlegetik

A Magyar Telekom a napokban postázta pályázati felhívását a média-portfóliójával kapcsolatban azoknak a cégeknek, amelyek korábban is érdeklődtek iránta, illetve a potenciális vevőnek tartott szereplőknek – tudta meg a Világgazdaság.


Orbánék az új brit atomerőműre mutogatnak, de London valódi energiaforradalmáról tudomást sem vesznek

A Paks II. beruházás pénzügyi oldalához a kormány előszeretettel citálja a brit Hinkley Point C finanszírozási modelljét, mely állami támogatással épülhet meg. Arról azonban egy szó sem jelent meg a kormányzati kommunikációban, hogy az Egyesült Királyságban az atomerőmű méretét és fontosságát többszörösen meghaladja a szélenergiafarmok telepítése és terjedése. Pedig a brit birodalmi nagyság éppen ott éled újjá, ahol talán senki sem számított rá.


A Kliktől az NGM-hez kerülnek a szakképző iskolák

Több jogszabály is változik a köznevelésben július 1-től, például ekkor kerülnek a szakképző iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásába.




Obama és Merkel szerint a görögöknek az eurócsoportban kell maradnia

Barack Obama és Angela Merkel kiemelkedően fontosnak tartja, hogy Görögország visszatérjen a reformok útjára és az euróövezetben maradjon - közölte vasárnap a Fehér Ház, miután az amerikai elnök és a német kancellár telefonon egyeztetett egymással a görög adósságválságról.


Ciprasz megerősítette, nem nyitnak ki hétfőn a bankok

Zárva maradnak a görög bankok és tőkekorlátozásokat vezetnek be - jelentette be Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök vasárnap este a görög pénzügyi stabilitási tanács ülését követően. De azt nem árulta el, hogy meddig.


Hétfőn nem nyitnak ki a görög bankok

Zárva maradnak hétfőn a görög bankok - közölte a görög Piraeus Bank vezérigazgatója vasárnap este, az athéni pénzügyi stabilitási tanács ülése után.







Nagy a nyomás az EKB-n, hogy adjon eurót a görög bankoknak

A görög pénzügyminiszter reményei szerint az Európai Központi Bank nem dönt a görög bankok likviditási támogatásának a beszüntetéséről. Eközben a francia miniszterelnök és az olasz gazdasági miniszter azt szorgalmazta, hogy folytatódjanak az egyeztetések Athén és hitelezői között.



És akkor Lázár János a cigisdoboz után nyúl

Csehül áll az atomerőmű-bővítési sztori, nagyot ment a kormány az újabb dohánymutyiban, egységes lesz a cigisdobozok csomagolása, emelik a minimálbért, tovább nő a kötelező, és még sok érdekesség. Ja, Görögország még mindig nem robbantotta le magát Európáról. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója, tippekkel.


A görögök tárgyalás közben álltak fel az asztaltól

Nem a hitelezők képviselői álltak fel a tárgyalóasztaltól, hanem a görög kormány döntött úgy, hogy a tárgyalás alapjául szolgáló javaslat "nemet" érdemel - közölte az eurózóna pénzügyminisztereinek eredménytelenül zárult szombati tanácskozását követően Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke.


Görögország július 20-ig is húzhatja

Az ING Bank vezető elemzője szerint akkor lesz a legnagyobb gondban Görögország, ha az Európai Központi Banknak (EKB) esedékes, július 20-án lejáró fizetési határidőt nem tartja be, mivel ekkor az EKB abbahagyja a görög bankok likviditásának finanszírozását, így tőkekorlátozások várhatók az országban.


A görög pénzügyminiszter tovább játszik

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter szerint az athéni kormánynak nincs felhatalmazása se elfogadni, se visszautasítani a hitelezők javaslatát, ezért folyamodott a népszavazás eszközéhez.