Elhunyt Lámfalussy Sándor
A magyar származású, Belgiumban élő közgazdászt, bankárt az "euró atyjának" is nevezték. 86 évesen halt meg.
A magyar származású, Belgiumban élő közgazdászt, bankárt az "euró atyjának" is nevezték. 86 évesen halt meg.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A vasárnapi boltzár miatt a kisboltok és a piacok már valószínűleg elszipkázták a hipermarketek vásárlóközönségének közel ötödét. Ebben fontos szerepe lehet az áruházakban szombatonként tapasztalható tömegnyomornak, és annak is, hogy az új rendszer sokszor megoldhatatlan helyzetek elé állítja az egyébként is súlyos időhiánnyal küszködő családokat. A Fideszt nem érdeklik a hatások, mert – mint állítja – értékalapú politikai döntést hozott, nem érdekes, hogy népszerű-e vagy van-e rövid távú politikai haszna.
Máriás Leonárd
Az IMF európai részlegének igazgató-helyettese Budapesten járt és azt mondta: helyénvaló a kamatcsökkentési ciklus esetleges további fenntartása a jegybank részéről. Jörg Decressin helyeselte, hogy az MNB akadályozni igyekszik a fogyasztói árak csökkenését, mert ha egyszer elkezdődik egy deflációs periódus, akkor annak nagyon nehéz véget vetni.
hvg.hu
Miután a párt kormányra készül, megpróbáltuk kideríteni, mire lehet számítani egy Jobbik-kormány idején. Mi lenne Paks 2-vel? Nyitva lennének-e a boltok vasárnap? Az népi önrendelkezés harcosaiként kiállnának-e Tibetért? Mi lenne a Szabadság téri emlékművekkel?
hvg.hu
Javultak a magyar gazdaság növekedési kilátásai a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett Közép- Kelet- és Délkelet-Európát vizsgáló regionális tanulmánya (REI) szerint .
MTI
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma, a belföldi vendégeké és a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma is növekedett a KSH szerint.
MTI
Az új villamosenergia-termelési kapacitások 84,3 százaléka megújuló energiaforrásokból ered az Amerikai Egyesült Államokban, az idei első negyedévben. A nap és a szél együtt mintegy 81 százalékot "termelt".
hvg.hu
Lehet még belőle katasztrófafilmekhez díszlet, mert pont olyan 60 milliárdból eddig elkészült vasbeton torzó – írja a Népszabadság az Abony–Fegyvernek közt abbahagyott M4 építése kapcsán. Meg azt, hogy ami a kormányzati szándékból látszik, azzal sok szempontból csak a bajok vannak.
hvg.hu
A külkereskedelmi mérleg márciusi többlete 288 millió euróval, 929 millió euróra nőtt az egy évvel korábbihoz képes a KSH szerint.
MTI
Ha a törlesztőrészlet emelkedik, vagy az elszámoló levél nem érkezett meg, ott valami nem stimmel, márpedig elég sok ilyen eset akad.
MTI
Egy törvényjavaslat szerint az állam átvállalná a BKV 52,29 milliárd forint hitelét, amelyet idén kellene törleszteni. A közlekedési társaság ezzel nagy tehertől szabadulna ugyan meg, de a finanszírozásának hosszú távú rendezése még hátravan – derül ki a hétfői Napi Gazdaságból.
hvg.hu
A médiapiac szereplőinek is lényeges lehet a jövő évi adócsomag, amelyben a Napi Gazdaság értesülési szerint a terjesztési díjak ügyéről is rendelkeznek majd. Az indítvány egyik passzusa megakadályozná, hogy magyarországi terjesztési díjat kérjenek olyan, úgynevezett jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatók, amelyek külföldre költöztetik a székhelyüket.
hvg.hu
"Megvannak az eszközeink, hogy ezeket a kereskedőket megfelelő módon rávegyük arra, hogy ténylegesen érvényesítsék az árakban az áfacsökkentést" – mondta az NGM adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a köztévében.
unknown
Civilek az átlátható költségvetésért címmel indított projektet a magyar büdzsé kidolgozásának befolyásolására a napokban tizennégy civil szervezet - írja a Napi Gazdaság hétfői számában. A lap ugyanebben a cikkében arról is ír, hogy Bajnai Gordon ellen a NAV vagyonosodási vizsgálatot indított egy magánszemély bejelentése alapján.
hvg.hu
A költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint végre összhangba kell hozni a realitásokkal az adósságszabály képletét.
MTI
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dollárral és a japán jennel szemben viszont gyengült a magyar fizetőeszköz.
MTI
Kiárusítják a karcagi Kun-Mediátor vezetőjének családi érdekeltségébe tartozó étterem milliókat érő berendezéseit – írja a hétfői Blikk. A becsődölt karcagi brókercég károsultjai felháborodtak.
hvg.hu
A devizahitelesek nagyon csalódottak, a kormány még rá is fázhat az elcsellózott adósmentésre, de nemcsak ők érezhetik átverve magukat, hiszen a dohánycégeknek tavaly azt ígérték, csak egyszeri lesz a sarcuk, erre most Lázár bejelentette, hogy minden évben csengethetik a különadót. És mt szóljon az a lengyel férfi, akitől ahogy átlépte a magyar határt, a NAV egyszerűen einstandolt csaknem 25 millió forintot? Megúszta viszont a Balaton-felvidék kultpiaca az árverést, így továbbra is nyomakodhat budapesti értelmiség a Liliomkert termelői bódéi között. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Vida Ildikó távozását már eldöntötték, a kormánnyal immár a nyilvánosság előtt folyó alkudozásának az a tétje, hogy békében távozhat-e, előveszik-e később őt valamilyen intézkedése miatt a „vidátlanított” adóhivatal érájában – értesült a HVG.
Baksa Roland
Két évad után levette a képernyőről Nigella Lawson The Taste című főzőműsorát az amerikai ABC csatorna, miután drasztikusan visszaesett a program nézettsége.
MTI