A köztársasági elnök közleménnyel válaszolt azoknak, akik arra kérték, ne írja alá a paksi bővítés dokumentumainak 30 évre szóló titkosítását. Áder János szerint "terrorizmussal fenyegetett világunkban" szükséges, hogy védjék egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatokat.
1,5 százalékkal több gázt és 3 százalékkal több áramot használtak fel a hazai fogyasztók ezen a télen, mint egy évvel korábban. A jelenlegi fűtési szezonban a fogyasztás elsősorban a háztartásokban növekedett, a növekedés esetükben 6,5 százalékos.
Az újabb emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 362-363 forintra, a gázolajé 374-375 forintra nőtt. Az utóbbi hónapban több mint 30 forinttal nőtt a benzinár.
Bezárná a kormánypárt a vasárnapi zárva tartásnak azt a kiskapuját, amelyet a Spar szeretne kihasználni azzal, hogy benzinkutakhoz telepít üzletet. Pedig a Spar már elkezdte hirdetni, hogy vasárnap mely benzinkútnál lesznek nyitva.
Az egyetemes gázszolgáltatásra vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be egy fideszes képviselő, amely szabályozza, hogy ha kiszáll egy gázszolgáltató a piacról, vagy visszavonják az engedélyét, akkor hogyan zavarható le, hogy a szolgáltatói jogosultságok máshoz kerüljenek.
A moszkvai magyar vízumközpont a szokásos ügymenetben működik, a Quaestornak nincs befolyása a központot működtető cégre - mondta az orosz Vizovoj Centr OOO vezérigazgatója. Tatyjana Osztapenko az MTI-től értesült arról, hogy a magyar külügyminisztérium felbontja a központ üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket a Quaestor csoport vezérének érdekeltségi körébe tartozó cégekkel.
Együtt pózolt Szijjártó Péterrel, valamint a Fazekas Sándor agrárminiszter által kitüntetett, de nemrég letartóztatott Kiss Szilárd moszkvai lobbistával, tolta a kormány szekerét kereskedőház és vízumközpont ügyében, öntötte a fociba a pénzt, Győrben pár tízmilliárdos ingatlanfejlesztésbe fogott az a Tarsoly Csaba, milliárdos vállalkozó, akinek az érdekeltsége a Quaestor-csoport. Ügyesen úgy vettek fel 60 milliárd forintot az emberektől kötvényen keresztül, hogy az ezt intéző cégnek mindösszesen 10 millió forint jegyzett tőkéje van. És újabb kölcsönökből fizethették ki az esedékes tartozásokat. A Matolcsy-féle jegybanki vezetés pár hónapja jóvá is hagyta, hogy a kötvényprogramot megtoldja a cég.
Levelet küldött ügyfeleinek az Equilor brókercég, hogy biztosítsa őket, megtakarításaik "mindig biztonságban voltak és vannak". Korábban a legnagyobb független brókercég, a Concorde is hasonló üzenetet küldött az ügyfelek megnyugtatására.
A fiatalok alapvető pénzügyi ismereteinek és vállalkozói kompetenciáinak fejlesztésére dolgoz ki tantervet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) által vezetett munkacsoport, amely hamarosan az iskolai tananyag részévé válhat – tájékoztatta az NGM.
Három gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta az ügyészség a Buda-Cash-ügyben – közölte a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.
Eltérőek a vasárnaponként is nyitva tartó áruházak tapasztalatai arról, hogy a szokásosnál nagyobb volt-e a forgalom az utolsó vasárnap, amikor még korlátozás nélkül lehettek nyitva az üzletek.
Az engedély felfüggesztése miatt új megbízásokat nem fogadhatnak el az ügyfelektől a Quaestor Zrt.-nél, de a befektetéskezelőhöz kirendelt felügyeleti biztos az ügyfelek érdekében zárhatja a nyitott pozíciókat – olvasható a társaság honlapjára feltett tájékoztatóban.
Elsöprő többséggel fogadta el kedden Strasbourgban az Európai Parlament plénuma azt az uniós jogszabályt, amely egységes felső határt szab a bankkártyás fizetésnél a kereskedőkre kivetett bankközi díjaknak az Európai Unióban.
Horvátországon kívül eddig sehol sem fordultak ennyire drasztikusan a vasárnapi nyitva tartás ellen, mint nálunk, de ott sem jött be. A trend mindenhol épp az ellenkezője a magyarnak, már csak pár európai állam maradt, ahol a történelmi hagyományoknak megfelelően legalább részben „csendes” a vasárnap. A szigorúbb kereteket egyszerűen szétfeszíti a vásárlók igénye és a kereskedők érdeke, a szabályokat nem bírják tartani, sorra lazítanak a kereteken.
Folyamatban van a zöld bank koncepció kidolgozása és a termékek fejlesztése, az idei év első fél évében várható az első zöld termék megjelenése a piacon – közölte a Miniszterelnökség.
Ügyfelek nyugtatták egymást és magukat a csődbe ment Quaestor-csoport egyik budapesti irodája előtt. Az éppen a fiók előtt dolgozó utcaseprő is kis híján ráfaragott.
Megkezdi 73 ezer ügyfél kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a DRB bankcsoport felszámolásával kapcsolatban. Első körben összesen 103 milliárdot fizetnek ki, az érintettek mától postán kapják meg az összeget.
Maradéktalanul megvan és rendelkezésre is áll az ügyfeleik pénze – közölték a legnagyobb hazai tulajdonú, bankoktól független brókercég, a Concorde tulajdonosai. Azt írták, az MNB szokásos vizsgálata részben már lezajlott náluk, és a hatóság negatív megállapításokat nem tett.