A szlovákok és a lengyelek nyomatják a gázt az ukránoknak, mi nem
Ukrajna 714 millió köbméter földgázt importált Európából november első bő három hetében - közölte az Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó.
Ukrajna 714 millió köbméter földgázt importált Európából november első bő három hetében - közölte az Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó.
MTI
Görögországban hét hónap folyamatos növekedés után októberben először csökkentek a vállalatok és a háztartások bankoknál elhelyezett betétei.
MTI
Vietnamban az eddig vártnál ugyan valamivel több kávét takarítanak be a folyó termésévben, de így is elmarad a tavalyi mennyiségtől.
MTI
Kínában már a hetedik egymást követő hónapban csökkent a lakóingatlanok ára novemberben, de a mérséklődés csak igen szerény volt.
MTI
Az Országos Fémipari Ipartestület (OFI) a következő években az ágazat számára fontos szakember utánpótlást biztosító szakképzésre és a termelést támogató ipari udvarok kialakítására helyezi a hangsúlyt munkájában - mondta Szűcs György, az OFI elnöke az MTI-nek.
MTI
Oroszország nem fogja vissza jövő évi olajtermelését annak ellenére sem, hogy csökken a kőolaj ára - jelentette be az orosz energiaügyi miniszter, miközben a legnagyobb orosz olajcég vezetője 70-75 dolláros jövő évi hordónkénti olajárra számít.
MTI
Görögországban szeptemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a gazdaság javulásának újabb jeleként.
MTI
Ukrajna államadóssága 72,9 milliárd dollár volt október végén, csaknem kétszerese az egy évvel korábbinak - közölte az ország pénzügyminisztériuma.
MTI
A forrás kimerülése miatt felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat a közép-dunántúli régióban, a jelentkezéseket december 1-jén 11 óráig még be lehet adni - közölte az MTI-vel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vasárnap.
MTI
Oroszország arany- és devizatartaléka több hónapja a legkisebb mértékben csökkent a november 21-én lezárult héten.
MTI
A jövő héten megjelenő hazai makrogazdasági adatok közül a harmadik negyedéves GDP részletes bontása és az októberi ipari termelési statisztika tarthat számot a befektetők érdeklődésére.
MTI
Miközben az olajár zuhanása miatt világszerte csökken az üzemanyagok ára, Oroszországban szépen emelkedik.
hvg.hu
Mintha a Gyalog Galopp klasszikus jelenetét látnánk. Az oroszoknak nagyon fájnak az uniós szankciók, de most ők azzal álltak elő: hajlandóak megkönyörülni az EU-n, ha az visszavonja a szankciókat - azokat, amelyek durva veszteséget okoznak az orosz gazdaságnak.
MTI
MTI
hvg.hu
Soha nem volt még ilyen gyenge rubel, mint most.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem tüzet kell oltani, amikor már nyugdíjas lesz valaki, hanem munkát kell adni neki, amíg fiatal. Ehhez bölcsőde kell, részmunkaidő, és az is, hogy mindenki tisztában legyen jó korán azzal: mennyi pénzt tett félre, amiből ki tudja kalkulálni, mennyi nyugdíjra számíthat. A hollandok, svédek tudják a titkot, csak le kellene másolnunk. Néhány lépést mi is megtettünk.
hvg.hu
Megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait pénteken a Fitch Ratings.
hvg.hu
Eltűnhetnek el az ingyen fogható kereskedelmi csatornák, köztük az RTL Klub is 350 ezer család tévéjéről egy újabb fideszes törvénymódosítás miatt - hangzott el az RTL Klub péntek esti Híradójában. Kolosi Péter programigazgató a sajtószabadság ismételt korlátozásától tart. A Fidesz viszont állítja, a tervezett módosítás nem érintené hátrányosan a kereskedelmi tévéket.
hvg.hu
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is úgy döntött az Európai Bizottság, hogy 15 másik országgal együtt Magyarország gazdaságáról is úgynevezett mélyreható vizsgálatot készít - közölte pénteken Pierre Moscovici gazdasági biztos.
MTI
Az Intesa Sanpaolo aktívan figyeli a piacokat, privátbankári szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket, alapkezelőket és biztosítókat keres megvásárlásra, különösen Olaszországon kívül - nyilatkozta az olasz bankcsoport vezérigazgatója, Carlo Messina pénteken a Dow Jones hírügynökségnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Erősödött a forint árfolyama péntek délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
MTI