Ennyi gázból kell gazdálkodnunk, de menni fog
A tárolt 2,8 milliárd köbméter gáz képes biztosítani az itthoni ellátást akkor is, ha esetleg huzamosabb ideig nem érkezik Magyarországra gáz Ukrajnán keresztül.
A tárolt 2,8 milliárd köbméter gáz képes biztosítani az itthoni ellátást akkor is, ha esetleg huzamosabb ideig nem érkezik Magyarországra gáz Ukrajnán keresztül.
hvg.hu
Nagyjából ötvenmilliárd forinttal több áfa érkezett a kereskedelem azon területeiről, amelyekben korábban jellemző volt a feketézés – írta a Magyar Nemzet.
MTI
Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon hétfő este óta: az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest viszont erősödött.
MTI
A tejtermelőknek a legnagyobb problémát továbbra is az jelenti, hogy az áfacsalással a magyar piacra kerülő tejek leszorítják az árakat. Ha ezen a területen érdemi kormányzati intézkedések történnek, akkor a tejtermelők nem vonulnak az utcákra.
MTI
Varga Mihály szerint a január elsején hatályba lépő, a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó új szabályok megfelelő felkészülési időt biztosítanak, ugyanis csak 2015 szeptemberétől lehet vizsgálni a megelőző hat havi tagdíjbefizetést. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában hétfőn azt is hangsúlyozta, hogy a megszűnő magánnyugdíjpénztárak a reálhozamot kifizetik a tagoknak.
MTI
Heim Péter is a tanácsadója annak a luxemburgi cégnek, amely a Giró-Szász András résztulajdonában álló majdani szálló alapjául szolgáló ingatlant megvette. Giró-Szász korábban azzal védekezett, hogy az ő cége sosem vett ingatlant. Ez igaz, a jelek szerint az ingatlant az a cég vette, amelynek most a tanácsadója Heim Péter.
hvg.hu
Londoni elemzők szerint lehet, hogy csak 2016 végén kezd kamatemelésbe az MNB.
MTI
Az orosz elnök szerint az EU ellenkezése miatt nem kezdik meg az Ukrajnát elkerülő gázvezeték építését. Törökországnak viszont megköszönte a projekt támogatását, és bejelentette, hogy a török-görög határon létrehoznának egy földgázelosztó-központot. A Gazprom vezére annyit közölt, hogy a Déli Áramlat földgázvezeték tervét lezárták, de építenek egy Törökországba irányuló vezetéket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Magyar kereskdeőház nyílik Mongóliában, a keleti országgal 2012-bem összesen 7 millió dollár kereskedelmi forgalmat bonyolítottunk.
MTI
John Gapper cáfolta a hvg.hu-nak, hogy a magyar rezsicsökkentés védelmében írta volna cikkét, amelyet a Magyar Nemzet így idézett.
hvg.hu
Magyar-török gazdasági fórumot tartottak ma Budapesten. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-török tagozatának rendezvényén Szabó László államtitkár arról beszélt, hogy a tárca a külképviseletek átalakításával a külgazdasági attasék révén erősíti a külgazdasági vonalat.
MTI
Szűk sávban mozgott a forint árfolyama hétfő délután a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
MTI
A 95-ös benzin literenkénti átlagára 371-372 forintra, a gázolajé 387-388 forintra mérséklődik szerdától.
MTI
Vélhetően az orosz jegybank beavatkozására megállt a rubel gyengülése.
MTI
15 évig nem lehet megismerni a paksi bővítésről szóló döntést megalapozó adatokat, és elég körülményes lesz megtudni azt is, hogy kikkel kötnek szerződést, kik végzik az atomerőmű munkálatait. Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány képviseletében Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a paksi bővítéshez kapcsolódóan. A módosítások értelmében megtagadható lesznek a beruházással kapcsolatos szerződésekhez kötődő adatok kiadása, a mérnöki kamarán kívül működő szakembereket is oda lehet majd engedni a beruházáshoz, az Országos Atomenergia Hivatal munkatársainak bérét pedig megemelik. De gyorsítanak a beruházással kapcsolatos esetleges peres ügyek lefolytatásán is, illetve lehetővé teszik a választott bíróság kikötését is, mely érvényes a törvény hatálybalépését megelőzően kötött szerződésekre – így az orosz-magyar atommegállapodásra is.
hvg.hu
A fapados légitársaság szakított az alvállalkozóval, amely szerinte túl szőrös szívűen bánt az utasokkal.
hvg.hu
Ukrajna 150 millió euró hitelt kapott az Európai Beruházási Banktól az Urengoj-Pomari-Ungvár (Testvériség) közötti gázvezeték egy részének korszerűsítéséhez.
MTI
"Startvonalra" került a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése az Örs vezér tere alatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
hvg.hu
A hitelminősítő szerint Japán államháztartási hiánya és adósságállománya egyaránt továbbra is nagyon magas, és az idő haladtával mind nehezebbé válik a költségvetés rendbetételét célzó tervek végrehajtása, tekintettel a japán társadalom gyors idősödésével kapcsolatos, egyre növekvő kormányzati kiadásokra.
MTI
Az Urals típusú orosz nyersolaj hordónkénti átlagára novemberben 27 százalékkal, az idei első 11 hónapban 6,3 százalékkal csökkent éves összevetésben.
MTI