A háború tönkrevágja az ukrán gabonatermést is
Ukrajnában 500-550 ezer tonnával lesz kisebb az idei évre eddig várt 60 millió tonna gabonatermés az ország keleti részében zajló harci cselekmények miatt.
Ukrajnában 500-550 ezer tonnával lesz kisebb az idei évre eddig várt 60 millió tonna gabonatermés az ország keleti részében zajló harci cselekmények miatt.
MTI
Oroszország hétfőtől megtiltotta a tej és a tejtermékek behozatalát Ukrajnából, amely viszont a sertésimportot állította le a szomszédos országból.
MTI
Tizennégy bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, tavaly összesen 24 bankot zártak be a tengerentúlon.
MTI
Átmenetileg felügyelőbizottság nélkül működik a Magyar Nemzeti Bank, az előző Országgyűlés mandátumával együtt ugyanis ennek mandátuma is lejárt. Elképzelhető, hogy csak hónapokig fennmarad ez az állapot.
hvg.hu
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első félévben 41 ügyet zárt le, ezek között a fogyasztóvédelmi jellegű ügyek voltak túlsúlyban, a kiszabott bírság pedig 3,2 milliárd forintot tett ki - közölte a versenyhatóság az MTI-vel.
MTI
Alulértékelt a forint a dollárral szemben, bár a magyar fizetőeszköz ebből a szempontból elmarad a világ jelenleg legalulértékeltebb valutájához, az ukrán hrivnyához képest - derül ki az Economist legfrissebb Big Mac-indexéből.
hvg.hu
Magyar hajózási szakemberek hátrányosnak és feleslegesnek tartják a belvízi árufuvarozó és személyszállító hajókon dolgozók munkaidejének szabályozására vonatkozó, új uniós javaslatot - közölte a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) és a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének (MBFSZ) elnöke az MTI kérdésére.
MTI
Az európai uniós átlagnál kevesebbet túlóráznak a magyar munkavállalók, akik közül a teljes munkaidőben dolgozó nők átlagosan heti 40,2 órát, a férfiak 41,1 órát dolgoztak tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a munkaidővel kapcsolatos elemzéséből. Más kutatások szerint ugyanakkor mi vagyunk az egyik olyan nemzet, mely a legtöbbet dolgozik az EU-ban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az eurót este hét órakor 308,43 forinton jegyezték a délutáni 308,19 forint és a kora reggeli 307,80 forint után.
MTI
Pluszpontokat kaphatna nyugdíjszámításkor, aki kettőnél több gyereket vállal, és mínusz pontokat, aki ennél kevesebbet vagy egyáltalán nem vállal – az RTL Híradó szerint lényegében ezt tartalmazza a Népesedési Kerekasztal javaslata, amelyet a nyugdíjrendszer átalakításához dolgoztak ki. Botos Katalin, a kerekasztal szakértője szerint aki nem vállal gyereket, az a gyerekre szánt pénzt tegye félre a nyugdíjas éveire. A kormánynak ősszel kell döntenie a változtatásokról. A kerekasztal másik szakértője, Gál Róbert Iván múlt héten még egy olyan javaslatról beszélt a hvg.hu-nak, amelyben nem mínusz pontokról volt szó a gyermektelenek esetében, hanem magasabb járulékról vagy többletmunkáról.
hvg.hu
Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább.
MTI
Hihetetlen reklámot készített egy ausztrál mosóporcég. Két fiatal srác több mint egy tucat pólót összevásárol, azután bemocskolják a pólókat. A többihez látni kell magát a reklámot.
hvg.hu
Az eurót délután négy órakor 308,19 forinton jegyezték, miután kora délután 308,39 forintig erősödött a kora reggeli 307,80 forintról.
MTI
A Földművelésügyi Minisztérium "tejpiaci anomáliák" miatt rendelt el nyomonkövetési ellenőrzést. Mint arról korábban beszámoltunk, magyar tejtermelők több helyen demonstráltak az olcsó importtej ellen, amely "megfojtja őket".
MTI-OS
Válasz nélkül maradtak azok a kérdések, amelyek miatt Zágrábba utazott a Mol küldöttsége. Az INA jövőjéről tárgyaltak a horvát fővárosban.
MTI
Az automatizálástechnikával foglalkozó német Festo vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormány. A Festo jelenleg 850 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, és a 2015-ben már termelő, új üzemegységében további 170 embernek ad majd munkát, vagyis Magyarországi foglalkoztatottainak száma meghaladja majd az ezret.
MTI
A bajor adófizetőknek jó kétmilliárd euróba került a volt MKB-tulajdonos BayernLB kirándulása a magyarok országába – írta a német konzervatív lap.
MTI
Magyarország teljes területéről ismét exportálható a sertéshús Japánba, a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium július 23-án ugyanis bejelentette a korábbi korlátozás megszüntetését – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-t.
MTI
A nemzetbiztonsági bizottság döntött arról, hogy a rendőrségi épületek 4,22 milliárd forintos felújítását közbeszerzés nélkül bonyolíthassák le.
hvg.hu