A szerb jegybank gyengítette a dinárt

A szerb jegybank pénteken ismét eurót vásárolt, hogy gyengítse a dinár árfolyamát. Eközben bejelentették, hogy IMF-küldöttség érkezik Belgrádba február közepén egy elővigyázatossági hitelmegállapodás előkészítésére.



Csak túlélnek a sertéstenyésztők

A hazai sertéságazatnak mindössze 10-15 százaléka termel versenyképes körülmények között, ezért az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) forrásaiból decemberben megnyílt pályázati keret az élelmiszer-feldolgozók fejlesztése mellett tenyésztő és hizlaló telepek technológiai korszerűsítését is segíti majd – mondta a sertéságazati stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri megbízott az MTI-nek.



Zöld dossziés civilek tüntettek a NAV-botrány kivizsgálásáért

Több mint ezren tiltakoztak szombat délután a fővárosban amiatt, hogy szerintük a kormány eltussolja a Horváth András által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A civil szervezetek felhívására az adóhatóság székháza előtt összegyűlt tömeg táblákkal, zászlókkal és a volt adóhatósági dolgozó miatt elhíresült zöld dossziékkal vonult a Belügyminisztériumhoz, majd a Parlamenthez. Itt Horváth is beszédet mondott, szerinte a nagy cégeket "futni hagyják", míg a kicsiket üldözik.


Nem adja ki a NAV az adócsalásról szóló jelentést

Adótitok és személyes adatok védelmére hivatkozva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem adja ki azt a vizsgálatról szóló jelentést, amelyet Horváth András áfacsalásról szóló állításainak elhangzása után egy hétvége alatt végzett el. Az adatokat kikérő LMP emiatt pert fontolgat.


Best of 2013: Az egyszerű rezsibiztostól Stadionországig

Hiányzik egy jó kis Matolcsy-standup a két ünnep között? Netalán elfeledte, hogy milyen csörte zajlott Lázár János és Csányi Sándor között? A rezsibiztos 9 négyzetméteren tengette életét? A hvg.hu gazdasági rovatának válogatása az idei év pénzügyi, gazdasági “humorterméséből”.


Cigicsempészek dolgoztatják meg az adóhatóságot

A különféle adatokból és a hatósági tapasztalatok alapján a cigarettacsempészet növekedésére lehet következtetni - tudta meg a Magyar Nemzet az adóhatóságtól. A szervezet szerint a dohánykereskedelem átalakításának hatásai még nem mérhetőek.


Rekordot döntött az euró

Több mint kétéves árfolyamcsúcsot ért el pénteken az euró, a forint egy ideig szerény mértékben erősödött.


A forint is tudott végre levegőt venni

Erősödött a forint árfolyama a bankközi devizapiacon péntek délelőtt a kora reggeli jegyzésekkel összevetve, a főbb devizák közül a legnagyobb mértékben a dollárhoz képest.




A német autóklub hallani sem akar az autópályadíjról

A német autóklub (ADAC) elutasítja a külföldieket terhelő autópályadíj bevezetésének kormányzati terveit, a szervezet szerint inkább az üzemanyag után fizetendő jövedéki adót kellene emelni, ha elkerülhetetlen az autósok terheinek növelése - írta csütörtökön a Die Welt az online kiadásában.




Már a napenergiában bízik az OMV volt elnöke

Napenergia-hasznosító berendezések telepítésével foglalkozó stájerországi kisvállalkozásba fektetett be viszonylag nagy összeget az OMV egykori vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer - írja az osztrák Kurier napilap.


Parragh László is jobban teljesít

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint nagy siker számukra, hogy a kormány jelentős mértékben figyelembe vette javaslataikat.


Szerényen, de erősödött a forint

Erősödött kissé a forint szerdán délelőtt a nemzetközi devizakereskedelemben, az euró jegyzése a keddről szerdára virradóra tartott 297,36 forintról délelőtt tizenegy órára 296,64 forintra csökkent.