Megtörténhet az aranypiacon, amire 13 éve nem volt példa
Tizenhárom év után az idén először fordulhat elő, hogy egy uncia arany kevesebbe kerül az év végén, mint az év elején.
Tizenhárom év után az idén először fordulhat elő, hogy egy uncia arany kevesebbe kerül az év végén, mint az év elején.
MTI
A Bloomberg is a Kúria ma délután nyilvánosságra hozandó döntéséről ír, a hírügynökség szerint az ország pénzügyi stabilitása, és 17 milliárd dollárnyi devizahitel sorsa forog kockán.
hvg.hu
Az INA-ügyről is beszélt egy esztergomi rendezvényen Hernádi Zsolt, a Mol vezére, aki felidézte, "pocsék érzés" volt gyanúsítottá válni, de ehhez képest az Interpol-körözés már "nem volt sokkoló". Azt mondta, az egyik miniszter sms-ben gratulált neki, hogy a horvát körözöttek között ő viselt egyedül nyakkendőt az Interpol oldalán.
hvg.hu
Kedden várhatóan újabb 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, jövőre ugyanakkor lassulhat a kamatcsökkentések üteme - jósolták az MNB idei utolsó kamatdöntő ülése előtt londoni pénzügyi elemzők.
MTI
Többször is előfordult, hogy bűncselekmények elkövetői, illetve orgazdák az internetes hirdetések segítségévvel próbálták meg a "zsákmányt" értékesíteni. A rendőrség azonban ezt a csatornát a nyomozása során már figyelemmel kíséri. Az internetes online aukciós oldalakat is.
hvg.hu
Az oktatás a legjobb befektetés, ez mégsem jelenti azt, hogy mindenkinek a zsebébe nyomni kellene egy diplomát.
hvg.hu
A megrendelésállomány növekedésének köszönhetően folytatódott a törékeny fellendülés az eurózónában.
MTI
Folytatódott a szerény forinterősödés hétfő délelőtt a bankközi kereskedésben.
MTI
A Kreml nem zárja ki, hogy hamarosan döntés születik az Ukrajnának nyújtandó hitelről - erről hétfőn beszélt az orosz elnök tanácsadója.
MTI
Nyolcadik hónapja folytatódott decemberben a német gazdaság erőteljes növekedése, noha az ütem árnyalatnyit csökkent novemberhez képest.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,61 pontos emelkedéssel, 18 468,33 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.
MTI
Októberben 10,7 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest a szeptemberi 9,3 százalékos emelkedés után - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Kissé erősödött a forint péntek délutáni jegyzéseihez képest a gyér hét végi forgalomban a nemzetközi bankközi piacokon.
MTI
Elutasította Magyarország kérelmét az Európai Bizottság, így jövőre nem alkalmazható a fordított áfafizetés a cukoriparban – írta hétfőn pontosan meg nem határozott forrásból származó értesüléseként a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Ausztrália, Kína, Kanada és Svédország után az Egyesült Királyságban is újra problémákat okozhat a felfújódó ingatlanpiaci lufi. Az olcsó hitelek miatt hatéves csúcson a hitelfelvétel, mely ráadásul dinamikusan növekszik, mindeközben az ingatlanárak 10 éves rekordon találhatóak. A brit jegybank mesterséges pénznyomdája megtette a hatását, a gazdaság beindult, ám a kockázatokra figyelni kell, különben újra az ingatlanpiacok rázhatják meg a gazdaságokat.
hvg.hu
Átrajzolhatja a hazai tájképet a neonikotinoid alapú csávázószerek betiltása, a lépés ugyanis más növényi kultúrák felé fordíthatja a gazdákat – írta hétfői számában a Világgazdaság, amelynek Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke azt nyilatkozta, hogy 10 százalékkal nőhet a termelők egy hektárra vetített összköltsége.
MTI
Vasárnap este nyújtotta be a parlamentnek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tankönyvpiac teljes államosításáról szóló törvényjavaslatát, amit kedden már el is fogadhat az országgyűlés. Január elsejétől ennek értelmében a tankönyvek teljes ellátása, így a terjesztés, előállítás állami kézbe kerül.
hvg.hu
Újabb rezsicsökkentés belengetése, tovább bugyogó NAV-botrány, állítólagos Gazpromos érdeklődés a Mol Ina-pakettje iránt, folytatódó pénztárgép mizéria. És még újabb Ryanair járatoktól is búcsút vehetünk. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
hvg.hu
Januárban dönthet a Fidesz-frakció a harmadik rezsicsökkentésről - mondta Rogán Antal frakcióvezető a HírTV P8 című műsorában szombat este.
MTI
A kormány döntésének köszönhetően mostanra 2007 település vált teljesen adósságmentessé, a többi önkormányzat pedig 2014. február 28-áig szabadul meg terheitől. Erről Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára beszélt szombaton Mezőkövesden - közölte a helyi önkormányzat az MTI-vel.
MTI