Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozójukon megállapodtak a két ország közötti forgalomban megjelenő mintegy 5 milliárd dolláros magyar negatív szaldó csökkentéséről. Ám ez nem egyik napról a másikra lezajló folyamat – mondta Szijjártó Péter.
A hitelek elengedésére ösztönözné a bankokat Varga Mihály a jövő évi adócsomaggal, melyben adómentessé teszi az elengedett kölcsönt. A változással sokat nyerhetnek a pénzintézetek és az adósok is. Az adósnak nem kell 16 százalékos szja-t fizetnie, a bankok pedig megússzák az elengedett tartozásra eső egészségügyi hozzájárulás megfizetését.
Kitart magyar kötvénypozíciói mellett a Franklin Templeton, a harmadik negyedév végén 11,7 milliárd dollárnyi magyar állampapír volt a portfóliójukban – írta a Napi Gazdaság.
A horvát Hina hírügynökség információ szerint a Mol még nem erősítette meg, hogy részt vesz a következő tárgyalási találkozón a horvát kormány képviselőivel. A horvát kormány október 25-ére hívta meg a Mol delegációját, de a magyar olajipari vállalat azt válaszolta a Hina kérdésére, hogy először a zágrábi kormányt fogják értesíteni a döntésükről.
A 3,00 százalékos alapkamat eléréséig bizonyosan folytatja enyhítési ciklusát a Magyar Nemzeti Bank (MNB), jövőre azonban a várható magyar inflációs pálya és a külső finanszírozási környezet már óvatosabb monetáris alapállást, sőt jó eséllyel valamelyes kamatszigorítást is igényel majd az MNB részéről - jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Állatorvosok és háziállat-tulajdonosok segítségét kéri a gyógyszereket és élelmiszereket ellenőrző amerikai hivatal (FDA), miután az utóbbi években több száz kutya és macska halálát okozták az USA-ban a valószínűleg Kínában gyártott jutalomfalatok.
Fellebbez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése ellen a Líra Könyv Zrt., melyre (egy másik másik könyvkereskedelmi társasággal együttesen) 15 millió forintos bírságot rótt ki - közölte a társaság igazgatóságának elnöke az MTI érdeklődésére.
Javította jövő évi gazdasági növekedésre adott előrejelzését a német kormány, a szerdán Berlinben bemutatott új prognózis szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalék helyett 1,7 százalékkal növekedhet 2014-ben.
Miközben az euróövezet és az Európai Unió együttes GDP-arányos államadóssága nőtt a második negyedévben a megelőző három hónaphoz képest, addig Magyarországé csökkent az EU statisztikai hivatalának szerdán közölt adatai szerint.
Spanyolországban véget ért a két éve tartó recesszió az idei harmadik negyedévben - véli az ország központi bankja, összhangban a kormány nemrég közölt előrejelzésével.
Külön rendeletben állapítja majd meg a szakminiszter a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók által alkalmazható számlaképet az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottsága által benyújtott módosító javaslat szerint.
Alig mozdult, csupán néhány fillérrel változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest szerda kora reggelre a kedd esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
Amit Edward Snowden jelent a hírszerzésnek, azt Hervé Falciani jelenti a bankszektornak. A monacói bankár 2008-ban több CD-nyi anyagot lopott el a HSBC bank genfi fiókjából, az adathordozókon több ezer számlatulajdonos adata szerepelt. A lopással Falcini felkavarta a vizet: az európai hatóságok a következő években az adatokat felhasználva hajszát indítottak a svájci számlákat adóelkerülésre használó állampolgáraik ellen. Svájc meg szeretné kaparintani a volt bankárt, ám Franciaország menedéket nyújt neki, cserébe azért, hogy segít nekik az adócsalók felderítésében. A HSBC bank szerint a férfi ugyanakkor egyáltalán nem tekinthető "whistleblowernek": a CD-ket először el akarta adni, és csak azután kezdett el együttműködni a hatóságokkal, miután Spanyolországban rövid időre letartóztatták.
Az Iho.hu információja szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság emberei a korábbi híreknek megfelelően valóban kiutaztak Angliába, hogy megszemléljék a Sólyom Airways első gépeit, a két Boeing 737-500-ast, amelyek közül az egyik augusztus 18-án ideiglenes engedéllyel tett emlékezetes látogatást Budapesten.
Egy belga színházi rendező már tudja, hogy mikor fog összeomlani az Európai Unió. Ő 2018-ra teszi a jelenleg 28 tagú gazdasági-politikai közösség elbukását. Legalábbis a művész brüsszeli kiállításán ekkora teszi az azt időpontot, amikor megszűnik létezni a blokk, mivel a kontinens nacionalizmusba süllyed és a politikusok a paradicsomok körkerületének meghatározásával vannak elfoglalva, semmint a valós problémák megoldásával.
A 8-as számú főút Herend és Szemenye közötti négysávúra bővítésének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a munka becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 20 millió forint. A felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.