Egyéni nyugdíjszámla: a kormánynak nem ment, kiszervezi

Pályáztatással tenne pontot a kormány az egyéni nyugdíjszámlák elhúzódó kialakítására. A kiírás szerint jövő júniusra be kell fejezni a rendszert, és 1,3 milliárd forintot kap rá az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve a projektbe bevont partner.




Egy 29 éves férfi 24 millió dollárt kaszált azzal, hogy a jövőbe lát

A 29 éves Tomer Kagan több mint 24 millió dollárt hajtott fel Quixey nevű keresőprogramjával. Az amerikai vállalkozó több kutatóintézettel is együtt dolgozik, annak érdekében, hogy most még futuristának tűnő projekteket valósítsanak meg. A keresőprogramja is egy ilyen volt, melyet ma már havonta 100 millióan használnak.


Tíz évre fedezné a világ olajfogyasztását egy új forrás

A világ tízéves olajfogyasztását képesek fedezni a mostanáig feltárt palaolaj-készletek az amerikai U.S. Energy Information Administration (EIA) kormányzati kutatóintézet legújabb tanulmánya szerint. A hivatal becslése alapján világszerte 345 milliárd hordónyi palaolajt lehet kitermelni a jövőben.


Letelepedési kötvény: elárulták, miért kellett az offshore cég

Mintegy 20 kínai nagyvárosban szerződött ottani ügynökségekkel bemutató rendezvények megszervezésére a Letelepedési Magyar Államkötvényt Kínában és Vietnamban árusító Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) – mondta a Napi Gazdaságnak Lian Wang vezérigazgató. Arról is beszélt, miért a Kajmán-szigeteken jegyezték be az alapot offshore cégként.


Budapest nélkül a magyar gazdaság nem létezik

Csehország, Szlovákia, Ausztria és Magyarország fővárosait sokszor úgy emlegetik, mint egymás versenytársait, illetve együttműködő partnereit. Prága, Pozsony, Bécs és Budapest fejlettsége gazdaságilag messze az uniós átlag feletti, Magyarországon és bizonyos mértékben Szlovákiában viszont túlzottan fővárosközpontú az ország gazdasági struktúrája. Pozsony súlya is nagy, de Magyarország esetében kis túlzással élve azt mondhatnánk, hogy Budapest nélkül – leszámítva pár ipari központot – gazdaságunk nem létezne.



Újra 300 forint alatt adják az eurót

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest csütörtök délelőtt, majd némileg erősödött reggelhez képest. Az eurót tízkor 300,30 forinton jegyezték a reggeli 299,26 forint és a szerda esti 299,46 forint után.


Újra 300 fölött az euró

Kedd délelőtt 9 óra után újra 300 forint fölé emelkedett a forint euróval szembeni árfolyama. A forint ezzel másfél hónapos mélypontra esett a közös európai fizetőeszközzel szemben. A többi régiós deviza is esik, a nemzetközi hangulat fő mozgatórugója az amerikai monetáris lazítás leállításától való félelem, illetve a törökországi zavargások.


Nem számítanak sok izgalomra ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,42 pontos emelkedéssel, 19 789,07 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,23 százalékkal erősödött.


Továbbra is a rezsicsökkentés miatt alacsony az infláció

Májusban 1,8 százalékkal emelkedtek az árak az egy évvel korábbiakhoz és 0,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A továbbra is alacsony inflációt a rezsicsökkentés erősíti, egyes idényáras élelmiszerek azonban komolyan drágultak.




VG: küszöbön áll a dohánybéke

Küszöbön áll a dohánybéke, még ezen a héten aláírhatják a főbb állami és piaci szereplők a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által előkészített szándéknyilatkozatot – írja a Világgazdaság keddi számában.



Nyugdíj: a lengyelek nem követik a magyar példát

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kizártnak nevezte hétfőn, hogy kormánya államosítsa a magán-nyugdíjpénztári vagyont. Annak hatására, hogy ez korábban felvetődött, a helyi pénzpiacokon idegesség lett úrrá.


Bezárnák az RTL Klub kiskapuját az új reklámadó-tervek

Az új reklámadó részleteiről számol be több napilap is keddi számában a birtokukba került tervezet alapján. A Világgazdaság szerint a tervezet igyekszik bezárni azt a jogi kiskaput, amire az RTL Klubot működtető cég már utalt, hogy külföldről fogják folytatni a szolgáltatást, kikerülve az adófizetést.


Van miből fedezni az árvíz költségeit

Van miből fedezni az árvíz költségeit, csak a katasztrófavédelemnél több mint 51 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek egy részét a helyreállítási munkákra lehet költeni, a Belügyminisztériumnál és a helyi önkormányzatoknál vis maior keret van, ezek 8 milliárd forintot tesznek ki – írja a Magyar Hírlap keddi számában.