Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Májusban 1,8 százalékkal emelkedtek az árak az egy évvel korábbiakhoz és 0,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A továbbra is alacsony inflációt a rezsicsökkentés erősíti, egyes idényáras élelmiszerek azonban komolyan drágultak.
Az alacsony éves árnövekedés fő oka a háztartási energia árak jelentős mérséklése. Emellett az élelmiszerek és a
szeszes italok, dohányáruk kivételével minden más termékfőcsoportban is árcsökkenés történt egy
év alatt.
Az idényáras élelmiszerek ára emelkedett
Egy hónap alatt – 2013. áprilishoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek. Az
élelmiszerek átlagosan 0,6 százalékkal drágultak, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek – burgonya,
friss zöldség, gyümölcs – 7,2 százalékos áremelkedésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkent.
Árcsökkenés következett be a tojás (4,1 százalék), a baromfihús (2,0 százalék), a sertéshús (1,3 százalék), valamint a péksütemények és a cukor (1,1-1,1 százalék) esetében. A szolgáltatásokért és a ruházkodási cikkekért átlagosan 0,3 százalékkal kellett többet fizetni az előző hónaphoz képest. Az egyéb cikkek (ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) körében árcsökkenés volt megfigyelhető (1,6 százalék). Ezen belül a járműüzemanyagokért 3,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Kisebb mértékben csökkent a szeszes italok, dohányáruk (0,3 százalék), a tartós fogyasztási cikkek (0,2 százalék) és a háztartási energia (0,1 százalék) ára.
Az élelmiszerárak ugyanakkor nőttek
Egy év alatt, 2012. májushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 3,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt az idényáras élelmiszerek (17,1 százalék), a liszt (11,3 százalék), a sertészsiradék (7,9 százalék), valamint a párizsi, kolbász (7,0 százalék), a sertéshús (5,4 százalék) és az étolaj (5,3 százalék) ára.
Árcsökkenés következett be többek között a tojás (16,8 százalék) és a cukor (3,8 százalék) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 9,8 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is. A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (4,1 százalék), ezen belül a szemétszállítás 7,7, a helyi tömegközlekedés
5,3 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért 1,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Az egyéb cikkek
körében is árcsökkenés következett be (0,7 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok 5,1 százalékkal kerültek
kevesebbe. A ruházkodási cikkek ára átlagosan 0,2%-kal csökkent. A háztartási energia esetében szintén
árcsökkenés (8,5 százalék) volt megfigyelhető. Ez utóbbin belül a vezetékes gázért és az elektromos energiáért
egyaránt 10 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, míg a távfűtés ára 11,7 százalékkal csökkent 2012. májushoz
képest.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.