Nem lesz itt recesszió

Az OTP Bank Elemzési Központjának szerdán publikált heti jelentésében az szerepel, hogy a pénzintézetnél idénre 1 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulálnak. Ennek hátterében főként a háztartások a korábban vártnál erősebb fogyasztási dinamikája áll az elemzők szerint.


Telefonon egyeztetnek Ciprusról az euróövezeti pénzügyminiszterek

Az euróövezeti pénzügyminiszterek konferenciabeszélgetést tartanak csütörtök este a ciprusi helyzetről - közölte a csoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem twitteren csütörtökön. Az Eurócsoport vezetője egyben arról tájékoztatott, hogy az egyeztetést követően közleményt adnak ki.


Csütörtököt mondott Matolcsy taktikai atomfegyvere

Időarányosan a felénél is kevesebb bevétel folyt be a pénzügyi tranzakciós illetékből februárban, amikor a költségvetésnek először származott bevétele ebből az adónemből. Az okokat csak találgatni lehet: úgy tűnik, az NGM rendkívüli módon felültervezte a bevételi előirányzatot.


Pezsgőt bonthatnak az oroszok Ciprus miatt

Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Moszkvában egy találkozón az iPadjére pillantva kijelentette, hogy Ciprus most már biztosan nem terheli meg egyszeri illetékkel a bankbetéteket. A bejelentést, melyet a kormányfő az orosz gyáriparosok szövetségének találkozóján tett, taps és üdvrivalgás fogadta.


Gyengült kicsit a forint reggel óta

Kissé gyengült a forint a bankközi devizapiacon csütörtök délután. Az eurót 305,56 forinton jegyezték nem sokkal délután 4 óra után, a délelőtti 305,10 forint és a reggeli 304,86 forint után.




Moody's: rendkívül kockázatos befektetni Egyiptomban

Mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Egyiptom adóskockázati besorolását csütörtökön a Moody's Investors Service. Mindezt azzal indokolták, hogy folyamatosan romlik az egyiptomi gazdaság és a közfinanszírozás állapota.




Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

A tőzsdemutatók gyengülésével indult a csütörtöki kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA 30 index 0,35 százalék, az S&P 500 index 0,46 százalék, a Nasdaq Composite mutató pedig 0,78 százalék csökkenést mutatott.


Pluszban maradt a BUX, de alig mozdult

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 93,91 pontos nyitás után gyengült csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 341,82 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 30,77 pontos, 0,17 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 63,14 ponttal alacsonyabb.




25 milliárd forintnyi kötvényt értékesített az ÁKK

Magas túljegyzésre a meghirdetett összeg felett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényeket csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az előzőnél magasabb, de a másodpiaci referencia hozamtól elmaradó aukciós átlaghozammal.



A csehek is gáztározót akarnak

Dél-Morvaországban épülhet fel egy közel 450 millió köbméteres földgáztároló, amit a csehek a Gaprommal építenek. Meg még néhány továbbit tervezik.


Óriási hibát követett el az EU

Rendkívül súlyos hibát követett el az Európai Unió és Németország, globális kétségeket ébresztettek ugyanis a bankbetétek biztonsága iránt. Desmond Lachman, volt IMF-igazgató szerint a német kormány is egyre inkább tisztában van vele, hogy hosszabb távon az euró körüli problémák megoldhatatlanok, az övezet illetőleg az unió szétesése már beindult.