Negyedével kevesebb pénzt foglaltak le tavaly Csehországban

Körülbelül 25 százalékkal csökkent tavaly éves szinten a hamisított pénzek száma Csehországban. A prágai nemzeti bank jelentése szerint tavaly 4514 darab hamisított bankót foglaltak le a hatóságok, ami 2007 óta a legalacsonyabb szám. Tavalyelőtt még 6002, míg 2010-ben 6529 hamisítványt találtak.


Államtitkárát hozza a monetáris tanácsba Matolcsy György

Ülést tart hétfő délelőtt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága. Az ülés első napirendi pontjaként a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagjának jelölhetik Pleschinger Gyulát, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát.


Az európai tőzsdék is erős mínuszban nyitottak

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,69 százalék, a londoni FTSE 100 index 0,39 százalék, a párizsi CAC 40 index 0,58 százalék, a vezető európai vállalatok részvényeit követő EU Stoxx 50 index pedig 0,72 százalék veszteséget mutatott.


Drágulhat a kötelező biztosítás

A tavalyi kötelező biztosítási kampány nyertese már márciusban árat emel, és minimális díjat is bevezet. Van olyan cég, amelyik a meglévő ügyfeleknek a tavalyelőtt meghirdetett, magasabb díjakat kínálja - írja a Világgazdaság.


Gázüzemű buszok vásárlását segíti az NFM

Összesen 1,6 milliárd forint támogatást ad új, gáz meghajtású autóbuszok vásárlásához állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságoknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A pályázati úton elnyerhető forrásból az azonos műszaki tartalmú dízelüzemű és gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető – írják a tárca hétfői közleményében.


Erős mínuszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,14 pontos csökkenéssel, 18 760,80 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,46 század százalékos gyengülés.


Oszkó: a Fidesz az utolsó tartalékokat veszi el a költekezéshez

Amit a Fidesz csinál 2010-től, legalább olyan történelmi hiba, mint az, hogy a szocialisták korábban politikai célokra költöttek el nagyon sok pénzt – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Oszkó Péter. A volt pénzügyminiszter szerint a különadókat fokozatosan ki kellene vezetni, a személyi jövedelemadót pedig újra kétkulcsossá tenné.


Lemondott helyettes államtitkár: "ehhez az arcomat nem tudom adni"

"Lobbiszínezetű" megbízásokat kapott, és olyan szabályok megalkotásában kellett volna részt vennie, melyek mögött egy bizonyos érdekcsoportot sejtett – mondta a Népszabadságnak Holoda Attila, aki alig egy negyedév után, három hónapja távozott az energiaügyi helyettes államtitkári posztról.



Szerencsét hozott a Diornak Jennifer Lawrence oscaros esése

Extra reklámot hozott a Diornak, hogy Jennifer Lawrence elbotlott az idei Oscar-gálán, amikor fel akart menni a színpadra átvenni a legjobb női főszerepért járó díjat. A Dior öltöztette ugyanis, így a nézők nemcsak az esést, hanem a divatház ruháját is láthatták. A válság alatt sem csökkent a luxusmárkák bevétele, de ehhez új stratégiára volt szükségük – írja a Világgazdaság.





Ma megerősítheti magát a KSH

A külkereskedelmi termékforgalom tavaly január-decemberi részletes adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Törvénysértésre kényszerülhet rengeteg település

Mintegy kétezer település várhatóan nem lesz képes arra, hogy az önkormányzati törvény előírásainak megfelelően nullszaldós költségvetést állítson össze az idén – írja a Napi Gazdaság hétfői számában.


GKI: stagnáló gazdaság, lassuló infláció 2013-ban

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,7 százalék körüli GDP-visszaesés után 2013-ban stagnálás várható, s ezzel folytatódik a magyar gazdaság regionális leszakadása, az infláció viszont több mint két százalékponttal, 3,5 százalékra lassul, így a reálkeresetek kissé emelkednek.


Adatrobbanás a NAV-nál

Az IBM által szervezett Storage Fórum 2013 kerekasztal-beszélgetésén állami intézmények és gazdasági társaságok döntéshozói azokról a konkrét lépésekről beszéltek, amelyeket szervezeteik a nagy adattömegek feldolgozásában most tesznek meg. A NAV-nál drasztikusan begyorsult az új adatok felhalmozódása.




Rekordévet zártak a párizsi szállodák

Párizs továbbra is a legkedveltebb turisztikai célpont a világon: a francia fővárost 29 millió turista kereste fel tavaly, a szállodák pedig nyolcvan százalékos kihasználtsággal rekordévet zártak 2012-ben - közölte a francia turisztikai hivatal.