Nem zavarja, hogy gyerekek varrják a ruháit?

Az őszi pakisztáni és bangladesi gyártüzek ismét rámutattak arra, hogy milyen körülmények között dolgoznak azok a munkások, akik a legnevesebb divatmárkák termékeit gyártják. Fittyet hánynak a legalapvetőbb biztonsági szabályokra, visszatérő a gyerekmunka. Nyugat-Európában legalább beszélnek róla, Magyarországon alig.


Már húsvéti csokikat árul egy brit áruház

Még véget sem ért a karácsony előtti bevásárlási roham, a brit szupermarketekben már beköszöntött a húsvét: a kiskereskedelmi hálózatok egyes boltjainak polcain megjelentek a húsvéti csokitojások, több mint három hónappal 2013 húsvétja előtt.


Nap végére meggyengült a forint

Gyengült a forint hétfő délután az euróhoz, a frankhoz, a dollárhoz és a jenhez képest a délelőtti jegyzésekhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.



Megdermedt a hangulat a tőzsdéken

Stagnálással indítottak a hétfőn nyitva tartó vezető nyugat-európai tőzsdék, és a rövidített kereskedés végén sem volt érdemi elmozdulás a pénteki záróértékhez viszonyítva az átlagosnál jóval szerényebb forgalom mellett.




Megszállta a karácsonyi béke a spekulánsokat

Stagnálással indítottak a hétfőn nyitva tartó vezető nyugat-európai tőzsdék, és a kereskedés kezdete után két órával, közép-európai idő szerint 11 órakor sem volt érdemi elmozdulás a pénteki záróértékhez viszonyítva.


A karácsony a forinttal is jót tett

Erősödött a forint hétfő délelőtt az euróhoz, a frankhoz, a dollárhoz és a jenhez képest a péntek esti jegyzésekhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.



A hét, amikor a kormánytól mindenki megkapta a maga ajándékát

Karácsonyi hangulatot idézve érte el az idei csúcspontját az ajándékozási- és költekezési láz. Nem csak a lakosság kereste és csomagolta megszállottan a fenyőfa alá szánt év végi meglepetéseit, hanem a kormány is kedveskedni próbált a hozzá közel álló intézményeknek, embereknek. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Megvan, hol kezelik majd az egyéni nyugdíjszámlákat

A kormány kijelölte a társadalombiztosítási egyéni számlát vezető szervet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap. A kormánydöntés értelmében januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) kezelik a társadalombiztosítási egyéni számlát.


Oszkó: nem lehet pénzt teremteni a semmiből

Semmiből nem lehet pénzt teremteni - mondta Oszkó Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy nem tartja riogatásnak a kormány hibáinak bemutatását.


Rengeteg aranyat vett Irak

Irak igen jelentősen növelte aranytartalékát az október végével záródott három hónapban, miközben Brazília aranytartaléka csaknem harmadával bővült novemberben - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adataiból.



Új adóval fedezhetnék a hazai tandíjakat

A felsőoktatási intézményekben értékben épp pótolná az évek alatt 60 milliárd forint deficitet a két Közép-európai Egyetem docense, Vass László által felvetett diplomásadó, ám a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja szerint további hatásvizsgálatokra lenne szükség ahhoz, hogy a gyakorlatban is működjön az új adónem - írja a Napi Gazdaság.



Nem adná vissza az eurót a legtöbb görög

A görögök többsége szerint országuknak az euróövezetben kell maradnia, miközben igen borúlátóak a jövőt tekintve - derül ki a napilapok által ismertetett közvélemény-kutatásokból.


Fazekas elárulta, mi javíthatná az agrárexportot

A magyar mezőgazdaság az előzetes adatok alapján az idén tovább növelheti pozitív kiviteli egyenlegét, ami így várhatóan meghaladja majd a 3 milliárd eurót, azaz 800-900 milliárd forint között lesz - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az ágazat idei évét értékelve. Szerinte a növeénytermesztés és állattenyésztés arányának megváltoztatása az egyik feltétele a magas feldolgozottságú élelmiszerek exportjának.