Lejtőre került a forint

A japán választási eredményre gyengülő jen kivételével csökkent a forint árfolyama hétfő délelőtt a főbb devizákkal szemben.



Zuhan a BUX, alig van forgalom a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 13,45 pontos nyitás után gyengült hétfő délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 737,63 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záróértékéhez képest 110,96 pontos, 0,62 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál pedig 97,51 ponttal alacsonyabb.


Egyszerűsödik a jövedékiadó-visszatérítés

Változnak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre, valamint a szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásra vonatkozó szabályok jövőre - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.



Kitolhatják az árfolyamgát-határidőt

A vártnál kevesebb devizaalapú jelzáloghiteles lépett be eddig az árfolyam-rögzítési programba, de a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élénkülő érdeklődésre számít - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn. Szerinte "nagy valószínűséggel" meghosszabbítják az árfolyamrögzítésbe belépés határidejét.



Most még ingyen válthat bankszámlát

Ha valaki a díjemelések hatályba lépése előtt váltja le túlzottan dráguló bankszámláját, több ezer forintot is megspórolhat. Az érzékelhető, hogy a bankok meg akarják tartani ügyfeleiket.


Eltörlik a befektetői plafont Kínában

Eltörölte a külföldi intézményi befektetők számára megszabott korábbi tőkepiaci befektetési plafont Kínában a devizapiaci felügyeletért felelős szabályozószerv, a SAFE.


A kisebb autómárkákkal végezhet a válság

További üzembezárások lehetőségét vetítette előre Stefan Bratzel, a Center of Automotive Management autóipari kutató intézet vezetője a német Focus online hírportálnak adott interjúban.



Kís mínuszban nyitotta a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,45 pontos csökkenéssel, 17 835,14 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest ez 0,08 százalékos gyengülés.


Vasutak húzták fel az építőipart

Az idén októberben az építőipari termelés volumene - kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt - 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havinál szezonálisan kiigazítva 3,3 százalékkal kisebb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.



Gondok lehetnek a fehér csekkel

Szakértők szerint több probléma is felmerülhet a Magyar Posta által a napokban bevezetett fehér csekkel kapcsolatban – írta a Napi Gazdaság.


Itt a recept: Perre buzdítja a Kúria a bankok adósait

Szaporodó perekre számíthatnak a bankok, ha az adósok és ügyvédeik komolyan veszik a Kúria tisztességtelen egyoldalú szerződésmódosításokról szóló iránymutatását. A legfelsőbb szintű bírói szerv ugyanis terjedelmes szempontrendszert állított össze, amely alapján nagyon sok hitelszerződés támadhatóvá válik.



Év közben emelhet adót a kormány

Megjósolhatatlan, hogy a járulékkedvezmények és a két új adó mekkora bevételkiesést okoz jövőre, így előfordulhat, hogy év közben adóemelésre kényszerül a kormány - mondta az Adó Online-nak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az Ernst & Young adószakértője a kiskereskedelemben általános áremelkedésre számít a módosított iparűzési adó nyomán, és úgy véli, év közben módosulhat a kata és a kiva szabályozása.



A hét, amikor majdnem pezsgőt bonthattak a devizahitelesek

Elfogadták a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, növeli a jövő évi hiányt a kormány. A stratégiai megállapodások is gombamód szaporodnak, Matolcsy már itt is villoghat. A devizahiteleseknek kedvező döntés született, ám egyelőre még korántsem lélegezhetnek fel. Brüsszelben eközben az európai integráció további mélyítéséről döntöttek. A sör pedig drágulhat. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.