Újabb EU-csúcs lehet Merkel szerint

Nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió következő hétéves költségvetési keretéről (MFF) az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő találkozóján, és ha nem lesz egyezség, akkor 2013 elején újabb csúcstalálkozót kell tartani - vélte a német kancellár.



MÁV-START: az utazási kedvezményekről még nincs döntés

Az utazási kedvezmények átalakításáról még nem született döntés, folyamatos az egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a vasúttársaság szakemberei között - mondta Szabó Anett, a MÁV-START Zrt. szóvivője újságíróknak szerdán, Budapesten.


Moszkva szerint a Nabucconak annyi

Az Európa számára az orosz gáz helyettesítését célzó Nabucco vezeték terve elvesztette értelmét - hangzott el a RIA Novisztyi hírügynökség szerit egy moszkvai értekezleten Valerij Jazev, az Orosz Gáztársaság elnöke szájából. A tanácskozáson, amit Brüsszelből is figyelemmel követtek, Oroszország Európával kapcsolatos gázstratégiája volt a téma.


Ultimátumot adott Orbánéknak az EU

Az Európai Bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a telekommunikációs és a kiskereskedelmi szektorra kivetett különadók, valamint a cafeteria-utalványok piacának korlátozása miatt. Ezzel a második szakaszukba léptek a Magyarország ellen ezekben az ügyekben indított kötelezettségszegési eljárások - tudatta szerdán az Európai Bizottság.


Legalább egy hétig tart még a görög agónia

Még legalább egy hetet csúszik a megállapodás a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az euróövezeti államok között arról, hogyan lehet fenntartható pályára állítani a görög államháztartást, így Athén továbbra sem kaphatja meg a mentőhitel - a november végi államcsőd elkerüléséhez szükséges - újabb részletét.


PSZÁF: nem jól számolnak az online alkuszok

Kilenc online biztosításközvetítővel szemben hozott határozatot a PSZÁF, mivel a biztosítók által meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak nem egyeztek meg az általuk kalkulálttal. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) több közvetítőt szólított föl arra: jelezzék honlapjukon azt is, ha nem minden piaci szereplő ajánlatát tüntetik fel.


Nem lesz többé üzleti és banktitok a kormány előtt?

Időkorlát nélkül, egykori állami cégek utódaiban és az azokkal szerződő magántársaságoknál, az állami és uniós forrásokat felhasználó cégeknél és szervezeteknél, valamint azok üzleti partnereinél egyaránt kutakodhat - ha kell, akár rendőri segítséggel is - a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), amely előtt nem lesz üzleti-, szabadalmi- és banktitok - írja a Figyelő Online a T/8890. számú, az „egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról" szóló törvényjavaslatot értelmezve, amelyet november 26-án hétfőn meg is szavazhat a parlament.



A pornót is megadóztatja az Orbán-kormány

A 25 százalékos kulturális adót kiterjesztik a pornócsatornákhoz elérést kínáló műsorszolgáltatókra - írta a Nol.hu szerdán. A teher megjelenik majd az előfizetői díjakban. Adót rónak ki az internetes fizetős pornóra is.



Nielsen: átlagosan 6 százalékkal drágult az élelmiszer

Átlagosan 6 százalékkal emelkedett az élelmiszer, a háztartási vegyi áru és a kozmetikum fogyasztói ára Magyarországon az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva a Nielsen legfrissebb felmérése szerint.


Egyre többen szorulnak segélyre Japánban

Több mint 2,1 millió ember szorult szociális segélyekre Japánban októberben, számuk négy hónapja folyamatosan növekszik - derült ki az egészségügyi, munkaügyi- és népjóléti minisztérium szerdán közzétett statisztikáiból.



Bruttósítani is lehetne a nyugdíjakat a volt miniszteri biztos szerint

Valahogyan meg kell oldani, hogy a nyugdíjasok egészségügyi járulékot fizessenek, a nyugdíjak bruttósításával például fedezni lehetne a nyugdíjasok egészségügyi ellátását - mondta Bodrogi József egészségügyi közgazdász, a Semmelweis-terv végrehajtásának a koordinálásáért felelős miniszteri biztos, akinek a mandátuma novemberben járt le. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben cáfolta Bodrogi kijelentéseit. A Kormányszóvivői Iroda, majd az MSZP is megszólalt az ügyben.


Gyengült a forint

Gyengült a forint szerdán kora délelőtt: az európai kereskedés kezdetén 281,49 forinton jegyezték az eurót, ami magasabb a kora reggeli árfolyamnál de közel megegyezik a kedd délután tartott szinttel.



Torgyán: átvették Orbánék a gondolataimat

Torgyán József szerint nem szabadna önálló földtörvényt megalkotni, és egy az egyben a francia földtörvényt kellene hazánkban átvenni. A 80 éves volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - akit a köztévé reggeli műsorában tortával köszöntöttek -, azt mondta, a kormány most veszi elő a régi gondolatait.


Kis mínuszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,14 pontos csökkenéssel, 18 055,72 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,01 százalékos gyengülés.