Nem lesz tartós a benzin áresése
A szakértő további kisebb árcsökkenést nem tart kizártnak, de úgy véli, a téli szezon kezdetén komolyabb áresés nem várható. Emellett a forint további jelentősebb erősödésére sem lehet számítani - tette hozzá.
A szakértő további kisebb árcsökkenést nem tart kizártnak, de úgy véli, a téli szezon kezdetén komolyabb áresés nem várható. Emellett a forint további jelentősebb erősödésére sem lehet számítani - tette hozzá.
MTI
Rekordösszeget, összesen hatmilliárd dollárt költöttek az amerikai elnök- és kongresszusi választási kampányban az idén - jelentette be a Center for Responsive Politics (CRP) nevű elemzőintézet a kampány zárónapján Washingtonban.
MTI
Szerdán ismerteti az Európai Unió, valamint a 27 tagállam idei és jövő évi gazdasági mutatóira vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság.
MTI
Az üzemanyagok árának tartós csökkenésére, illetve jelentősebb áresésre nem lehet számítani - mondta Drucker György energiapiaci szakértő azzal kapcsolatban, hogy ezen a héten is csökkenti a benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.
MTI
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma közli az államháztartás októberi előzetes pénzforgalmi mérlegét.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője személyesen fogadta a Nyugdíjasok Országos Képviseletének (NYOK) és az MSZOSZ nyugdíjasszövetségének elnökeit, Iryna Ivaschenko felajánlotta, hogy ő maga személyesen is szívesen válaszol az aggódó nyugdíjasok kérdéseire - írta a Népszava.
MTI
Bruttó 8, illetve 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
MTI
Bukarestbe érkeztek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői kedden a soron következő felülvizsgálati látogatásra, következtetésüket azonban csak a december 9-i parlamenti választások után ismertetik.
MTI
Emelkedett a forint árfolyama kedd estére a délutáni szintekhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
MTI
Lassuló globális növekedésre utal a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma - közölte kedden az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (BMI) alapján.
MTI
Várhatóan húszévi mélypontra süllyed a következő két évben a befektetési bankári állások száma a londoni Cityben. A szektor számos tevékenységi területén a pénzügyi válság még mindig érezhető hatásai miatt ugyanis összeomlásszerűen csökken a szolgáltatások iránti kereslet - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet kedden ismertetett legújabb előrejelzésében.
MTI
Egy hároméves ötletet melegítene fel az Orbán-kormány azzal, hogy angol mintára létrehozná a pénzügyi ombudsmani hivatalt. Bár a részletszabályok még nem ismertek, ezzel a lépéssel a kormány tovább aprózza a pénzügyi terület fogyasztóvédelmi felügyeletének rendszerét. Akár arra is alkalmas lehet, hogy a kormány ezen keresztül vegzálja a pénzügyi szolgáltatókat.
Szabó-M- István
Szabó-M- István
Varga Szabolcs
Már három Alstom-vonat szállítja az utasokat a piros metró vonalán - közölte a Facebookon a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
MTI
Elindult a kgfb-kampány. Összeszedtünk néhány gyakorlati tudnivalót, amivel érdemes tisztában lenni az ajánlatok özönében.
hvg.hu
Egy elemzés szerint a Visegrádi Négyekből Lengyelország és Szlovákia gazdaságilag jobban teljesít hazánknál és Csehországnál. Az eltérő eredmények legfőbb oka a fiskális politikában keresendő – állítja a Financial Times.
hvg.hu
Szűk jegyzési sávban ingadozott kedden a forintárfolyam. Az eurót délután négykor 282,68 forinton jegyezték, míg délelőtt tíz órakor 282,91 forinton, hétfő este pedig 282,59 forinton. Kedden 281,54 és 283,20 forint között alakult az euró árfolyama.
MTI
A számladíjak szabályozása lehetővé teszi, hogy a bankok lényegében szabadon alakítsák át a kondícióikat - állítják banki jogászok. Az azenpenzem.hu úgy találta, hogy a hatóság szerint nincs ebben semmi kivetnivaló.
hvg.hu
Egész Európának az orosz gázra fáj a foga, de mint már korábban többen is, most lehet, hogy a Brittish Petrol (BP) tett rossz lóra. Putyin embere ülhet az igazgatótanácsba, és akár a Déli Áramlat azeri alternatívájaként gründolt álmára is keresztet vethet.
hvg.hu
Hatalmas várakozás előzi meg az Európai Bizottság szerdán megjelenő őszi gazdasági előrejelzését. De hogy mit dörgölnek az orrunk alá, és abból mi következik, nem is olyan egyértelmű. A hvg.hu elmagyarázza.
hvg.hu
A New York-i értéktőzsde legnagyobb tőkeértékű részvényeinek árfolyamát átlagoló DJIA index akár 500 pontos megugrással is reagálhat a republikánus jelölt győzelmére - közölte az egyik legtekintélyesebb londoni elemzőcég.
MTI