Megérkeztek az IMF emberei Romániába

Bukarestbe érkeztek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői kedden a soron következő felülvizsgálati látogatásra, következtetésüket azonban csak a december 9-i parlamenti választások után ismertetik.

  • MTI MTI
Megérkeztek az IMF emberei Romániába

Románia 2011 tavaszán kötött az IMF-fel 3,6 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelmegállapodást. Ebből a nemzetközi pénzintézet eddig 3,2 milliárd eurót bocsátott Románia rendelkezésére. 

A román hatóságok szerint ezt a pénzt nem kellett igénybe venniük, ugyanis Románia azzal a feltétellel kötött elővigyázatossági megállapodást, hogy csak váratlan válsághelyzet esetén nyúl az összeghez.

Az IMF szeptemberben hagyta jóvá a Románia által megkötött elővigyázatossági hitelmegállapodás keretében az előző, 519 millió euró értékű hitelrészlet folyósítását.

Két héttel a küldöttség bukaresti tárgyalásai előtt a nemzetközi pénzintézet azt közölte, hogy Románia jó irányba halad az IMF-fel megkötött hitelmegállapodás feltételeinek teljesítése során, de a gazdaság növekedését továbbra is fenyegeti az eurózóna államadósság-válsága. 

A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzintézet jelentése szóvá teszi az állami vállalatok privatizálásának lassú ütemét is. Az IMF ugyanis úgy véli, hogy azok veszteséges működésének megszüntetése érdekében a privatizálásuk elengedhetetlen. 

A jelentés kitér arra is, hogy a közelgő parlamenti választások előtt különösen nagy figyelmet kell fordítania Romániának az adózási fegyelemre az ország pénzügyi stabilitásának megőrzése érdekében.


 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.