Morgan Stanley: Lassabb lesz a vártnál a magyar növekedés

Az elmúlt időszakban bejelentett magyarországi kiigazító intézkedések nyomán a magyar gazdaság növekedési üteme a vártnál valószínűleg lassabb, ugyanakkor az államháztartási hiány az eddig jósoltnál kisebb lehet - közölték hétfőn londoni pénzügyi elemzők.







Már Kína is drága az ipari termelőknek

Az emelkedő bérköltségek és az export lassulása miatt egyre több kínai és külföldi cég telepíti át termelését az ázsiai térség más országába - erősítette meg a China Daily napilapnak a kínai kereskedelmi minisztérium egyik hivatalnoka.


Meddig drágulnak az élelmiszerek?

A következő félévben élelmiszer árrobbanásra nem, inkább egy kisebb mértékű, akár több lépcsőben megvalósuló, 10 százalék körüli élelmiszer áremelkedést vár az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).



Financial Times: Veszélyben a költségvetési csúcs?

Németország a következő EU-költségvetés ügyében összehívott novemberi uniós csúcstalálkozó törlését kezdeményezi, ha David Cameron brit kormányfő ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a kiadások teljes befagyasztásán kívül minden más javaslat ellen vétót emel - a Financial Times hétfői értesülése szerint erre fogja figyelmeztetni Cameront Angela Merkel német kancellár.


Gyenge tőzsdei nyitás várható Európában

Gyenge nyitásra lehet számítani az európai értékpapír-piacokon hétfőn, részben az amerikai tőzsdei eredmény beszámoló periódus során napvilágot látott, csalódást okozó nagyvállalati mérlegadatok, részben a német kormány borús kilátásokat felvázoló havi gazdasági helyzetjelentése miatt.


Matolcsy: a kormány nem hátrál

A kormány az Európai Unió bírálata ellenére kitart gazdaságpolitikája mellett - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.




A hét, amikor Matolcsy angolul villogott

Október közepén újabb megszorításokat kaptunk a nyakunkba, Matolcsy György szerdán majdnem 370 milliárdos kiigazítást, az ő szóhasználatával élve csokort jelentett be. Az Országgyűlésben megkezdődött az ősz egyik legfontosabb törvényének, az új földtörvénynek a vitája, a javaslat ugyanakkor több sebből is vérzik. Az Európai Bizottság eközben újabb kötelezettszegési eljárást indított, amivel 160 milliárdot is bukhatunk. Telki pedig továbbra is ország leggazdagabb települése. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


A Saturnok helyén Media Marktok lesznek

Megszűnnek a Saturn elektronikai üzletek Magyarországon, helyükön Media Marktok lesznek november elsejétől - tájékoztatta a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. a Pénzcentrum.hu-t.


A New York-i tőzsde trendjét a vállalati eredmények alakítják

Elsősorban a negyedéves amerikai vállalati eredmények befolyásolják a New York-i tőzsde jövő heti trendjét, amire hatással lesz még az amerikai jegybank kamatdöntő ülése és több makrogazdasági adat is - áll a Reuters vasárnapi összesítésében