Patai: hagyják abba a bankárok szapulását!

Meg kell békülnünk azzal, hogy lassabb lesz a gazdasági növekedés, a magyar kormánynak viszont meg kell barátkoznia azzal, hogy Magyarország Európába van beágyazva – mondta a Magyar Bankszövetség elnöke Egerben.



Oligarchák csaphatnak le az ukrán földekre

A már így is a világ legnagyobb gabonaexportőrének számító Ukrajna arra készül, hogy több millió hektárnyi, ma még megműveletlen állami földet adjon bérbe befektetőknek, hogy ezzel is növeljék az exportra szánt gabona mennyiségét. Egyes hírek szerint amerikai, kínai, arab és európai befektetők is érdeklődnek, de az ország oligarchái is a kondér körül toporognak.


Válságterv készülhet jövő hétre a kapuvári húsgyárnál

Válságtervet készít jövő hétre a Kapuvári Hús Zrt. megmentéséhez Foltányi Árpád kisebbségi tulajdonos. Közlése szerint a csütörtöki közgyűlésen felhatalmazást kapott arra, hogy jövő kedd délutánra benyújtsa a dokumentumot, miután a magát a társaságba augusztus elején bevásárló új többségi tulajdonos azt jelezte, hogy nem tudja megmenteni a csődközeli helyzetbe került céget.



40 ezer körül húzhatja meg a kormány a segélyplafont

Úgy tűnik, a kormány megint a segélyre szorulókat pécézte ki magának. A segélyplafon bevezetésével a leginkább rászorulók juttatásai tovább csökkenhetnek. Pedig már így se lehet több pénzt kapni segélyből, mint munkából, és nemzetközi összehasonlításban sem ezen a területen költünk sokat.



Tájékozatlan az adósmentéssel kapcsolatban? Kattintson!

Alapvetően tájékozatlanok a devizahitelesek a fizetési nehézség esetén a helyzetük rendezését lehetővé tévő különféle megoldásokkal kapcsolatban – derül ki a Lakásfókusz ingatlanpiaci blog 500 devizahitelest érintő reprezentatív felmérésből. Az adósok gyakorlatilag csak két megoldást ismernek: az árfolyamgátat és a fizetési átütemezést a bankkal történő megállapodás alapján. Az albérletbe, kisebb ingatlanba költözés például egyáltalán nem része a köztudatnak.



Elkapkodták a 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket

Hozamcsökkenéssel értékesített bő két és félszeres túljegyzésre a meghirdetett összeg felett 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön. Az aukcióval egy időben értékesített 5 éves változó kamatozású kötvény az idei legmagasabb áron, a meghirdetettnél magasabb összegben kelt el.


Lelassult az amerikai gazdaság növekedése

Lassult az amerikai gazdaság növekedése a második negyedévben az idei első három hónaphoz képest – közölte az ezzel kapcsolatos végleges adatokat csütörtökön az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma.



Fitch: az ördögtől való az USA kiadáscsökkentő csomagja

Az amerikai költségvetési törvény alapján 2013 első munkanapján hatályba lépő automatikus amerikai államháztartásihiány-csökkentő intézkedéscsomag jelenti a legnagyobb egyedi, rövid távú kockázatot a világgazdaság kilábalására a Fitch Ratings szerint.


Zuckerberg az orosz miniszterelnökkel bratyizik majd

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg a jövő héten Oroszországba látogat, ahol találkozik majd az internetes és közösségi termékek, szolgáltatások után igencsak érdeklődő Dimitrij Medvegyev miniszterelnökkel.


Simorék új mankót nyomnak a bankok hóna alá

Október 2-ától a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfeljebb a vállalati hitelállományuk 50 százalékának megfelelő összegben ad kölcsönt a bankoknak értékpapír-fedezet mellett - mondta Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke. A jegybank enyhíti a hitelfelvétel eddigi kritériumait is.





Emelkedőben van a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 72,49 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.


A megszorító csomagról tárgyalnak a görög kormánypártok

A görög kormánypártok vezetői tárgyalóasztalhoz ültek, hogy megvitassák a miniszterelnök és a pénzügyminiszter által előző nap kidolgozott új megszorító csomag részleteit. Szerdán több mint 50 ezren tüntettek Athénban a tervezett megszorítások ellen.