Mínuszban zárt a BUX, nagyot zuhant az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,18 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 18 875,09 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.


Pótmegszorítás vár idén a görögökre

A görög kormány hétvégéig kidolgozza a részleteit annak a több milliárd euró értékű, pótlólagos költségvetési megszorítási csomagnak, amely az újabb mentőhitel-részlet folyósításához szükséges - mondta Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter kedden. „Görögország kezd kifutni az időből" – tette hozzá a politikus a miniszterelnökkel folytatott háromórás tárgyalás után.






Schulz közösen lépne fel az euró ellenségeivel szemben

Meg kell védeni az eurót, és közösen kell védekezni azok ellen, akik a nemzetközi porondon milliárdokban fogadnak a közös fizetőeszköz összeomlására - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke kedden Pozsonyban.


A lakásfelújítások lendíthetnek az építőiparon

Az épületenergetika az a terület, ahol kis költséggel nagy eredményt lehet elérni, és segíti az építőanyag-gyártókat és a kivitelezőket egyaránt - mondta Bencsik János (Fidesz), a parlament energetikai albizottságának elnöke a 3. Épületfelújítási konferencián, kedden Budapesten.


Tovább gyengült délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 41,47 pontos nyitás után tovább csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 678,77 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 273,50 pontos, 1,44 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 232,03 ponttal alacsonyabb.





Ritkán keresik ennyire a magyar kincstárjegyeket

Több mint kétszeres túljegyzésre a meghirdetett összeg felett hozamcsökkenéssel, de a másodpiacinál magasabb aukciós átlaghozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszerességgel keddenként rendezett aukcióján


Kamarillapolitika foglya lehet a budapesti városüzemeltetés

Múlt héten távozott a főváros cégeit egybefogó holding, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezetése. A háttérben hatásköri viták állnak, a leánycégek vezetői politikai kapcsolataikat felhasználva rendszeresen átnyúltak a "főnöküknek" számító BVK feje felett. A nagy kérdés, hogy Tarlós István főpolgármester továbbviszi-e a megkezdett átalakítást, ami a programjának a központi eleme, vagy egyes gazdasági érdekcsoportok győznek, és szerzik meg az ellenőrzést a viszonylag friss holding menedzsmentje felett.


Nem tetszik az EU-nak a norvég védővámok terve

Norvégia saját termelőinek védelme érdekében jövőre növelni akarja egyes élelmiszerek importvámját, ami Brüsszelben ellenkezést vált ki - olvasható uniós kérdésekkel foglalkozó keddi médiajelentésekben.




Javult a német üzleti hangulat

Szeptemberben öt hónapja először javult a németországi üzleti hangulat alakulását jelző ZEW mutató a kedden közzétett adatok tanúsága szerint.