Itt a meglepetés: van, ahol Merkel népszerű

Egy friss kutatás szerint a spanyolok fele nagyra értékeli Angela Merkel német kancellár vezető szerepét az euróválság területén, míg az országukat is sújtó krízisért saját politikusaikat tartják felelősnek.



Lazít a japán jegybank

Eszközvásárlási programja kiterjesztésével monetáris lazítást jelentett be szerdán a japán jegybank, miután friss helyzetértékelése szerint megtorpant a szigetország gazdaságának talpra állása. A főbb ázsiai tőzsdék erősödéssel reagáltak a döntésre.


Emelkedő pályára állhat a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,65 pontos emelkedéssel, 18 926,74 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,27 század százalékkal erősödés.


A japán jegybank húzta fel az ázsiai tőzsdeindexeket

Erősödtek szerdán a főbb ázsiai tőzsdék annak köszönhetően, hogy több jegybank példáját követve a japán jegybank is gazdaságösztönző célú monetáris lazító programot jelentett be - nem utolsó sorban a jen árfolyamának leszorítására.




Belépett a 700-asok klubjába az Apple-részvény

Rekordárfolyamon, 702,08 dolláron zártak kedden az Apple részvényei. Az iPhone 5-ös telefonok megjelenése miatt lépték át az Apple-részvények a 700 dollárt, miután az előrendelések már az első napon meghaladták a 2 millió készüléket.


Alig mozdult reggelre a forint árfolyama

Alig változtak a főbb árfolyamok szerda reggelre: az eurót 283,18 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, a kedd esti 283,23 forinttal gyakorlatilag megegyező szinten. A jegyzés kedden is 283,20 forinton kezdett, napközben pedig 282,76 és 284,75 között ingadozott.


Állásteremtés: erős túlzás, hogy haladunk

Munkahelyek megtartásáról, lassú leolvadásról vagy esetleg valódi bővülésről szólnak a 2012-es foglalkoztatási adatok? Ha az üzemi híradásokat nézzük, a kép inkább rózsaszín, mint ami a statisztikákból kiderül. A "sok kicsi sokra megy" elve a munkahelyteremtésben egyelőre nem ellensúlyozza, hogy még mindig van pár nagyobb léptékű elbocsátás.


Orbán-Merkel találkozó: ez lesz a leghúzósabb téma

Az unió következő hétéves költségvetési kerete lesz a leghúzósabb téma Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár októberi találkozóján - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Népszabadságnak.





Aligha ömlik majd hozzánk a működő tőke

A válság miatt jelentősen csökkent a külföldi működő tőke (FDI) beáramlása a kelet- és közép-európai országokba, s Hunya Gábor, a Bécsi Nemzetközi Gazdaság-Összehasonlító Intézet (WIIW) kutatója szerint a következő években sem várható gyors növekedés.



Erősödött a forint

Erősödött kedd estére a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.


A magyar háztartások lemaradnak a szomszédoktól

Meghaladta a 100 ezer milliárd eurós határt a háztartások globális pénzügyi vagyona 2011-ben. A magyar háztartások vagyonosodása elszakadt a térségi trendtől - áll a német Allianz jelentésében.


Lejtmenetben maradtak az európai tőzsdék

Kedden is gyengültek a nyugat-európai tőzsdeindexek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,20 százalékos napi csökkenéssel 1114,39 ponton zárt. Folytatódott a lejtmenet a piacokon, miután az európai gyűjtőmutató múlt pénteken 14 havi csúcsra erősödött, ami profitkivételre intette a befektetőket.


"Jóban kell lenni a külföldi vállalatokkal"

A válság hatására jelentősen lecsökkent a külföldi működőtőke (FDI) beáramlása a kelet-európai országokba, és az elkövetkezendő években sem lehet azzal számolni, hogy az újra jelentősen nőni fog. A külföldi vállalatokkal ugyanakkor jóban kell lenni, mivel az FDI növekedése hatással van egy ország GDP-jére is.