Több éjszakát maradtak a turisták júliusban
Júliusban 3,3 százalékkal nőtt a szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban 3,3 százalékkal nőtt a szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Beolvadhat a főváros szennyvíztisztítási cége a Fővárosi Vízművekbe a főpolgármester és helyettese indítványa szerint.
MTI
Senki nem vitatja, hogy az IMF és az EU feltételei között van a bank- és a tranzakciós adó, vagyis a bankokra kivetett terhek megszüntetése, és olyan megszorítások bevezetése, mint amilyeneket kértek 2008-ban is a szocialista kormánytól – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.
MTI
Csökkentek a főbb árfolyamindexek hétfőn az európai tőzsdék nyitásakor. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,17 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,31 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,13 százalék, a vezető európai részvények árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,24 százalék veszteséget jelzett.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,17 pontos csökkenéssel, 18 225,65 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült az index.
MTI
Kutatási és termelés-megosztási szerződést írt alá a Mol az ománi kormánnyal vasárnap, a társaság a sivatagi blokkot kutatási tenderen nyerte el - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. A tájékoztatás szerint a szerződés az ománi szultán rendeletével lép hatályba.
MTI
Tovább gyorsult a csipes bankkártyák terjedése Magyarországon: a plasztikkártyák aránya 77,89 százalékra nőtt, amely egy éve még 53 százalék körül mozgott - írta a Világgazdaság hétfőn a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva. A lap összegzése szerint 6,82 millióra nőtt a csipes bankkártyák száma.
MTI
MTI
Világgazdaság
A spanyolok többsége egy felmérés szerint elkerülhetetlennek tartja, hogy Madrid az euróövezeti mentőalapok segítségére kényszerüljön, a kutatás alapján a megkérdezettek ötöde pedig visszatérne a pesetához.
MTI
Összesen tízmilliárd forint hitelt venne igénybe a főváros a jövő évi gazdálkodásához, Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes erre vonatkozó javaslatáról szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.
MTI
Rontott a japán kormány a második negyedéves GDP-adatokon: a korábban bejelentett 1,4 százalék helyett a hétfőn közzétett és a már korrigált számok szerint 0,7 százalékkal bővült a japán gazdaság 2012 második negyedévében.
MTI
Gyakorlatilag nem változtak az árfolyamok hétvégén: az eurót hétfő reggel 284,70 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a hétfő esti 284,74 forint után.
MTI
Összesen húszmilliárd eurós adóemelést jelentett be a francia elnök. Francois Hollande vasárnap késő esti televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy kormánya nagymértékű adóemeléssel és szigorú takarékoskodással kívánja mérsékelni a költségvetési deficitet.
MTI
Körülbelül 100 ezer család vihetne haza néhány tízezer forinttal többet, ha a kormány elfogadná a KDNP javaslatát a családi adókedvezmény kiteljesítésére. Orbán Viktor támogatná az ötletet, de a jelek szerint a kormány nem meri egyhamar bevállalni az újabb jóléti intézkedést.
hvg.hu
Soros György szerint az euró szétesése már az egész Európai Uniót veszélyezteti, ha pedig Németország ragaszkodik a megszorításokhoz, akkor jobb, ha távozik az euróövezetből. Az üzletember szerint a deflációs politika ugyanis az európai megosztottság állandósulásához vezethet.
MTI
A végtörlesztés a pénzintézetek adójából leírható veszteségeivel magyarázzák, hogy a tervezett bevételnek csak a fele folyik be a bankadóból az államkasszába – írja a Népszabadság.
MTI
MTI
Népszabadság
Komolyan aggasztja Penélope Cruz Oscar-díjas színésznőt a Spanyolországot egyre erősebben sújtó gazdasági válság és annak a filmgyártásra gyakorolt hatása - olvasható egy vasárnap megjelent közleményben.
MTI
Lehet, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát a Fidesz, és hagy egy fontos kivételt a dohánykereskedelem korlátozásáról szóló trafiktörvényben. Kósa Lajos szerint nem kizárt, hogy az eredeti elképzeléssel szemben a benzinkutakon mégis lehet majd cigarettát kapni. A február óta jegelt törvényről kedden kellene szavaznia a parlamentnek, de lehet, hogy megint elnapolják a döntést.
hvg.hu
Újabb fölösleges pofonokba futott bele az orbáni gazdaságdiplomácia. Azt követően, hogy bebukott az azeri kötvénykibocsátás terve, az IMF móresre tanításával vette volna fel a kormányfő a hiteltárgyalások fonalát. De taktikája látványosan kudarcot vallott, egy manipulált sajtóhírre helyesbítés nélkül reagált, és ezzel rajta ragadt, hogy a nemzetközi szervezet jelentésével kapcsolatban nem mond igazat. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Londoni elemzői vélemények szerint komor növekedési kilátásokat jeleznek a közép- és kelet-európai gazdaságok második negyedévi részletes GDP-adatai.
MTI
A nemzeti fejlesztési miniszter módosíthatja az Államreform Operatív Program akciótervét, ha a program végrehajtása legalább harminc százalékban eltér az abban szereplő ütemezéstől, illetve tartalomtól. Erre a nem teljesítő projektek cseréje érdekében lehet szükség - ismertette az erről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlöny legutóbbi száma.
MTI