Orbán valódi tétje nem ez a 2000 milliárd

Nagyjából 2000 milliárd forinttal kevesebb uniós pénzre számíthat Magyarország 2014 után. Bár ez mellbevágóan hangzik, a csökkentés erősen valószínűsíthető ténye önmagában nem feltétlen probléma – már ha a forrásokat nem úgy használjuk fel, mint eddig. Magyari Donát közösségi- és fejlesztéspolitikai szakértő írása.



278,35 forinton áll az euró este

A forint árfolyama mérsékelten erősödött szerda kora estére az euróhoz, a frankhoz, a dollárhoz és a jenhez képest a délutáni jegyzéshez viszonyítva a bankközi devizapiacon.



Mellár: súlyos válságban vagyunk

Magyarországon súlyos krónikus strukturális válság van, melyet csak egy tudatosan kialakított gazdaságpolitikával lehet kezelni - írja Mellár Tamás publicisztikájában. Ha folytatódik az első két negyedév negatív tendenciája, akkor ez már veszélyeztetheti a jövő évi növekedést is, és a hiánycél betartásával is gondok lehetnek. Az itthoni helyzet tipikusan a stagfláció jeleit mutatja: csökken a kereslet, visszaesik a termelés, és ehhez magas infláció társul.


"Mintha nem is léteznénk" - magukra hagyták a volt Malév-dolgozókat

A februári Malév-csőd után szélnek eresztett több mint 1500 dolgozó jelentős része még most is arra vár, hogy a nekik járó végkielégítéseket és elmaradt szabadságokat kifizessék. A felszámoló semmilyen megkeresésükre nem válaszol, a sok 50 éven felüli volt Malévesnek kora és rendkívül specifikus munkaköre miatt esélye sincsen itthon elhelyezkedni. A dolgozók szerint a kormány egyáltalán nem akar foglalkozni a kérdéssel - pedig szinte teljes egészében állami vállalatról van szó.



Dubrovnik a beruházások egyik fellegvára lehet

Dubrovnik a világ egyik leglátogatottabb turistaközpontja, ám miután a látogatók végigmentek az óváros utcáin, meglátogatták a régi templomokat és várfalakat, nem nagyon lehet mást csinálni. Ezért is gondolta úgy egy befektetőcsoport, hogy golfpályát épít a város fölé. Ennek már hat éve, a beruházás eddig nem valósult meg. A helyzet ugyanakkor most változhat.


Hatodára csökkentették a paksi atomerőmű biztonsági övezetét

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) felülvizsgálta a paksi atomerőmű biztonsági övezetét, és csökkentette a kiterjedését. Hasonló nagyságú zónát jelölt ki a hatóság a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) körül is – tájékoztatta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese szerdán az MTI-t.


Begyűrűzött a Malév-csőd a szarajevói reptérre

Forgalomcsökkenést okozott a Malév-járatok februári beszüntetése a szarajevói nemzetközi repülőtéren. A boszniai főváros légikikötője hat százalékkal kevesebb utast jegyzett az idei év első hét hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban - olvasható az Oslobodjenje boszniai napilap internetes kiadásában.



Kiakadt Budai Gyula dinnyeügyén az LMP

Az LMP szerint egyértelmű, hogy az agrártárca törvényellenes kartellezésre bátorította a dinnyeforgalmazó áruházláncokat, ezért a párt a jogszabályok tiszteletben tartására szólítja fel Budai Gyula államtitkárt.


Mosószer ízű halat is árulnak a Balatonnál

Mosószer ízű süllő, porból készült sütemények borsos számlák - írták olvasók a pénzcentrum.hu-nak a balatoni vendéglátóipari körképet taglaló cikkre válaszolva. A helyzet ugyanakkor korántsem ennyire rossz, akadtan pozitív vélemények is bőven.


Unatkoznak a forintban utazó devizakereskedők

Alig változott, árnyalatnyit gyengült a forint árfolyama szerda délután. Az eurót 279 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggeli 278,94, és a kedd délutáni 278,65 forint után.



Mínuszos volt a tőzsdenyitás New Yorkban

Csökkentek az indexek szerdán nyitáskor az amerikai értékpapír-piacokon, mert halványultak a remények, hogy a Fed és az Európai Központi Bank valamilyen gyors megoldással rukkol elő a világgazdasági növekedés gyorsítása céljából.


A görög hajózási szektort még a válságban is alig adóztatják

Míg az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap több százmilliárd eurót önt Görögországba, hogy a dél-európai állam egyáltalán talpon tudjon maradni, addig vannak olyan ágazatok a hellén gazdaságban, amit szinte alig adóztatnak. Ilyen például a hajózás, ám ennek esetleges adóztatása alól a görög vállalatok könnyen kibújhatnának.


Apad a Duna, leállíthatják a kereskedelmi hajókat

A Duna még hajózható, de a tartós szárazság miatt rohamosan romlik a helyzet, és ha így megy tovább, szeptember közepére leállnak a teherszállító hajók a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke szerint. A vízi járművek már csak könnyítésekkel járnak, hogy kisebb legyen a merülésük, ez azonban plusz költséget jelent az áru átrakása miatt.