285 forint alá csökkent az euró árfolyama

Stagnáló euró/dollár jegyzés mellett, a térségbeli devizák gyengülése ellenére erősödött a forint szerdán és elhagyta az elmúlt hét eleje óta kialakult árfolyammozgási sávot.


DK: Orbán tudatlan és felelőtlen

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor már csak ártani tud a magyar gazdaságnak. A párt ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Orbán Viktor szeretné elérni, hogy a magyar bankok 50 százaléka kerüljön állami kézbe.


Yachtokon csúszik félre az olasz megszorítás

Míg arra számítanánk, hogy a nyári hőségben az olasz kikötők tömve vannak yachtokkal és a hajótulajdonosok drága vitorláscipőikben a dekken ücsörögnek, addig azt kell tapasztalnunk, hogy ez korántsincs így. Az olasz kormány megszorító intézkedéseinek következtében a hatóságok a luxusautó tulajdonosok után rászálltak a yacht tulajokra is, hogy felderítsék a be nem vallott jövedelmeket. Az intézkedések hatására a hajótulajdonosok tömegével menekítik ki yachtjaikat Itáliából.


Az (un)ortodoxia diadala

Azért került veszélybe Magyarország, mert sikerült egyszerre elijeszteni a portfoliótőke és a reálgazdaság szereplőit, plusz megborítani az egyensúlyt is, és az elmúlt két év sikertelen gazdaságpolitikát hozott, mely felvetette a finanszírozás rémét is - írja Zsiday Viktor alapkezelő legfrissebb blogbejegyzésében. Magyarország szerencsére komoly devizatartalékokkal rendelkezik, és idén teljesen ortodox megszorításokkal kiegyensúlyozta költségvetését.


Világbank: a mobiltechnológia segíti a gazdasági növekedést

A mobil távközlés rohamos terjedése áldásos hatással van a világgazdasági növekedésre - állapítja meg a Világbank az információs és távközlési technológia (ICT) gazdasági fejlődést támogató szerepéről készített új, harmadik tanulmánya.


Hó végére kész lesz az állattartókat segítő javaslat

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a szakmai szervezetek javaslatait is beépítve még júliusban elkészíti az állattenyésztési ágazatot segítő javaslatait, amelyeket várhatóan e hónap végén vagy augusztus elején a kormány elé terjeszt - mondta Feldman Zsolt a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.




A PSZÁF vizsgálja a banki kamatemeléseket

Több hitelintézetnél is vizsgálódik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, hogy a korábbiakban a lakossági jelzálog alapú hiteleknél végrehajtott kamatemelések megfelelnek-e a jogszabályokban előírtaknak - tudta meg azenpenzem.hu. A 3-4 ilyen típusú vizsgálat egy része már előrehaladott szakaszban van.


Demjánt szidják a nyelvtanárok

Megtévesztő és méltánytalan Demján Sándornak az a kijelentése, hogy a nyelvtanárok a zongoratanárokhoz és kertészekhez hasonlóan nem adóznak - állítja Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Salusinszky szerint a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke összekeveri az iskolai és nyelviskolai tanárokat a kávéházakban oktató kontárokkal.


Már majdnem teljesen learatták a búzát, árpát, repcét

Az őszi búza, az árpa, és a repce nagy részét már betakarították; a három növény termőterületének 81 százalékán - több mint 1,4 millió hektáron - végeztek az aratással - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdán.


Csak az időt húzza a magyar kormány az IMF-fel

A magyar állampapírok hozamainak csökkenésével a magyar kormány egyre kevésbé mutathat hajlandóságot a megegyezésre az EU-IMF párosával. A napi.hu által megkérdezett elemzők szerint nehéz dolga lesz a kormánynak, ha el akarja fogadtatni majd a közvéleménnyal az IMF-tárgyalásokból következő intézkedéseket, emellett ez pedig a Fideszen belül is problémákat okozhat.


Idei mélypontjára süllyedt a magyar csődkockázat

Idei mélypontjára csökkent szerdára a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, Szakértők szerint ez jelzi a piac derűlátását a kedden kezdődött IMF/EU-egyeztetésekkel kapcsolatban.



Nem tudott erősödni délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 39,17 pontos nyitás után gyengült szerda délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 294,85 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 18,94 pontos, 0,11 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál azonban 20,23 ponttal alacsonyabb.


"Alibiznek" Orbánék az IMF-tárgyaláson az MSZP szerint

Az MSZP szerint a kormány "alibizik" a hiteltárgyalásokon és valójában nem akar megállapodást kötni a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Kovács Tibor, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.


Újra 286 forint alatt jegyzik az eurót

Stagnáló euró/dollár jegyzés mellett szerény erősödést ért el a forint szerda délelőtt, miközben a térségbeli devizák kissé gyengültek. Az eurót délelőtt tíz órakor 285,80 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben. Éjszaka 286,25 forint környékén mozgott a jegyzés, kedden, 20 órakor pedig 286,20 forinton állt.


Giró-Száz elárulta, miért tárgyalóasztal a tárgyalóasztal

A kormány szerint az állam képes finanszírozni az államadósságot a piacokról, de szükség van egy biztosítékra, ez lehet az IMF-megállapodás - mondta kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában. Giró-Szász András beszélt arról is, hogy a jövő évi költségvetés 320 milliárd forintos tartalékkal számol.


Pluszban nyitottak a nyugat-európai tőzsdék

A várakozásoknak megfelelően emelkedtek a vezető tőzsdeindexek szerdán nyitáskor a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,41 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,63 százalék, a londoni FTSE-100 0,27 százalék erősödést jelzett.