Megugrott a spanyol államkötvények hozama
Spanyolország csak magasabb hozamok mellett tudott értékesíteni három különböző lejáratú kötvényt csütörtökön, összesen 2,96 milliárd euró értékben.
Spanyolország csak magasabb hozamok mellett tudott értékesíteni három különböző lejáratú kötvényt csütörtökön, összesen 2,96 milliárd euró értékben.
MTI
Emelkedő indexekkel nyugtázták csütörtökön az amerikai értékpapírpiacok a várakozásoknál kedvezőbb kilátásokat felvázoló negyedéves vállalati eredmény beszámolókat. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,12 százalék, a S&P-500 index 0,17 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,59 százalék nyereséget mutatott.
MTI
Tartósan egy százalékkal magasabb növekedésre nem lehet számolni 2015-ig, és csak akkor lehetne 1,3 százalékos a jövő évi növekedés, ha nem lenne szükség nagyjából 500 milliárd forintos kiigazításra ahhoz, hogy az EU által is elfogadott konvergenciaprogramtól nem szeretnénk letérni. – derült ki a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány büdzsémagyarázó projektje, a Közös kassza kutatásából.
hvg.hu
A Költségvetési Tanács (KT) úgy látja, idén a GDP-arányos hiány akkor tartható 3 százalék alatt, ha az Országvédelmi Alap és a kamatkockázati tartalék forrásait nem használják fel, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0 intézkedései maradéktalanul teljesülnek. A 2,5 százalékos kormányzati hiánycél tarthatóságának mind nagyobbak a kockázatai a KT szerint.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 65,34 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 495,06 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 162,73 pontos, 0,94 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 97,39 ponttal magasabb.
MTI
Az LMP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a tranzakciós illetékről elfogadott törvényt, hanem további tárgyalásra küldje vissza az Országgyűlésnek.
MTI
A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.
MTI
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen januárban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének kérdésével kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárást.
MTI
Átalakulóban van a balatoni szállásközvetítés: a helyi utazási irodák közreműködése helyett egyre inkább nagy nemzetközi cégek internetes keresőoldalain keresztül találnak alkalmas magánszállást a külföldi vendégek. A szállásadók magánszámlára, euróban kapják a bérleti díjat. A pénz a legtöbb esetben az adóhatóság számára is láthatatlan marad – írja az azenpenzem.hu pénzügyi oldal.
hvg.hu
Legfeljebb húsz, egyenként 2 megawatt (MW) névleges teljesítményű szélerőművet építene az Alerion Földvár Szélerőmű Kft. Dunaföldvár külterületén 11 milliárd forintból – tájékoztatott Lipcsei Eszter jogtanácsos, a cég képviselője.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 65,34 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
MTI
Nem lenne az uniós pályázók helyében, de mégsem szabad panaszkodni, ha évente 1000 milliárd forint áramlik be az országba közösségi forrásból - mondta Orbán Viktor az Új Széchenyi Tervet értékelő, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által szervezett csütörtöki konferencián. A kormányfő azt is elmondta, hogyan kívánják átalakítani a pályázati rendszert.
hvg.hu
Az MSZP véleménye szerint a költségvetés szakmai és politikai kockázatokat hordoz és azt még befolyásolni fogják az IMF-tárgyalások eredményei is. A párt ezért azt szeretné, ha a kormányzat a politikai erőkkel és a szakmai szervezetekkel is megvitatná majd azt a szándéklevelet, amelyet a tárgyalások után akar elküldeni a valutaalapnak.
MTI
A lehívható 8200 milliárdból eddig csak 2700 milliárdot fizettek ki a 2013-ig tartó uniós költségvetési ciklusban, melyben 2015-ig történhetnek kifizetések. Ha le akarjuk hívni az összes pénzt, akkor jövőre annyi támogatást kell kifizetni, mint az első hat évben összesen - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke egy csütörtöki konferencián a Millenárisban.
hvg.hu
Júniusban fellendült Svájc exportja a májusi visszaesés után, az első félév azonban még a gyengülés jeleit mutatja.
MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) péntektől megkezdi a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését.
MTI
A javuló euró/dollár jegyzéssel párhuzamosan erősödő térségbeli devizákkal együtt erősödött és idei árfolyamcsúcsa közelébe ért a forint csütörtök reggel.
MTI
A "magyar modellt" ajánlja mindenkinek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban megjelent írásában, amelyben kifejti, hogy szerinte ez az egyetlen járható út a 2008-ban kezdődött gazdasági válság utáni világban, amikor a jóléti államok, valamint az angolszász országok neoliberális modellje is megbukott.
hvg.hu
2012. első öt hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,34 pontos emelkedéssel, 17.397,67 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,38 százalékkal erősödött.
MTI