Még egy olasz gyár bezárására kényszerülhet a Fiat

Szicíliai üzemének bezárása után a Fiat újabb olaszországi gyár megszüntetésére kényszerülhet, ha nem sikerül megoldást találnia a konszern amerikai piacra szánt modelljeinek gyártására Olaszországban - közölte kedden Torinóban a Fiat és a Chrysler vezérigazgatója, Sergio Marchionne.


Magyarország pert nyert az amerikai energiamulti ellen

Véglegesen Magyarország javára dőlt el az AES amerikai energiacéggel folytatott jogvita, a döntés szerint nem sértett nemzetközi rendelkezést az erőművi hatósági árak bevezetése – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).


Még lejjebb csúszott délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,16 pontos nyitás után gyengült szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 425,66 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 35,69 pontos, 0,20 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 29,53 ponttal alacsonyabb.


E-útdíj: Fölösleges 8000 kilométert lefedni az új rendszerrel

Elvileg egy év alatt is kiépíthető a magyar elektronikus útdíjrendszer, és a 150 milliárd forintos tervezett éves bevétel is teljesíthető. Ehhez azonban meg kell végre határozni, hol legyen a fizetős-nem fizetős határ, milyen technológia végezze az ellenőrzést és mekkora legyen az egységnyi e-útdíj. A FairTransfer társaság szerdán publikált tanulmánya szerint a rendszer hatalmas bevételeket hozhat. A hibák viszont túl sokba kerülhetnek.


Javult az euróövezeti beszerzési menedzser index

Javult júniusban, de még az ágazat teljesítményének csökkenését jelzi az euróövezeti összetett beszerzési menedzser index (BMI) - közölte szerdán a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet. Júniusban 46,4 pontra emelkedett a májusi 46 pontról az euróövezeti összetett beszerzési menedzser index.


Leheletnyit gyengült a forint

A csendes piacon alig változtak a főbb devizaárfolyamok keddről szerdára. Az eurót szerda délelőtt tíz órakor 285,40 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg hét órakor 285,02 forinton, kedd délután pedig 284,87 forinton.



Ki állítja meg a balatoni turizmus töpörödését?

Miközben a balatoni önkormányzatok nevében a füredi polgármester módosítaná a jövő évi költségvetést, hogy a idegenforgalmi adóhoz kapcsolt állami támogatást továbbra is címkézetten kapják, a bevételeknek egy részére bejelentkezett egy regionális turisztikai szervezet. Állítása nem kevesebb, mint hogy jobb marketinggel és felkészültebb szervezeti háttérrel több vendéget hozna a Balatonra.


Mégsem nyitottak pluszban az európai tőzsdék

A piaci várakozásokkal ellentétben csökkentek nyitáskor a főbb európai tőzsdeindexek szerdán. A frankfurti Xetra DAX index 0,22 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,10 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,26 százalék, az 50 legjelentősebb európai részvény árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,30 százalék veszteséget jelzett a kereskedés elején.


Nyolc heti csúcson zárt a tokiói tőzsde vezető részvényindexe

Emelkedtek szerdán az indexek az ázsiai tőzsdék többségén. A tokiói tőzsde vezető részvényeit követő Nikkei225 index szerdán 37,58 ponttal, 0,41 százalékkal 9104,17 pontra, nyolc heti csúcsra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index pedig 1,59 ponttal, 0,20 százalékkal 778,70 pontra emelkedett.


Kis mínuszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,16 pontos csökkenéssel, 17 455,19 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,04 százalékos gyengülés.





Napi: megdőlt az idei áramfogyasztási rekord

Az előző hétvégén a nagy meleg hatására egy átlagos nyári időszakhoz képest mintegy 10 százalékkal nőtt az ország áramfogyasztása, az idei nyár legnagyobb terhelését hétfőn mérték, a napi csúcs 6200 megawatt körül alakult, hasonlóan a tavaly nyári csúcsértékekhez - írta a Napi Gazdaság szerdán.



Napi: egymilliárdnál is többe kerül a BuBi, 74 állomást építenek

A BuBi névre keresztelt fővárosi kerékpár-kölcsönzési rendszerhez szükséges közbeszerzési ajánlattételi felhívás várhatóan a nyáron megjelenik, a fejlesztés a tervek szerint halad, jövő nyár végétől lehet majd kölcsönbiciklivel szelni a várost - írta a Napi Gazdaság szerdán.


Az EKB vizsgálja a tranzakciós adó jegybanki kiterjesztését

Az Európai Központi Bankot (EKB) felkérte a magyar kormány annak a törvénymódosító javaslatnak a vizsgálatára, amely a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) is kiterjesztené a tranzakciós illetéket - erősítették meg kedden az MTI-nek az EKB sajtóosztályán az index.hu információját.


Nyereséggel zártak az amerikai tőzsdeindexek

Vegyes kezdet után nyereséggel zártak kedden az ünnepet megelőző rövidített kereskedési napot az amerikai tőzsdék. A DJIA-30 index 72,43 ponttal, 0,56 százalékkal 12 943,82 pontra, a S&P-500 index 8,51 ponttal, 0,62 százalékkal 1347,02 pontra, a Nasdaq Composite index pedig 24,85 ponttal, 0,84 százalékkal 2976,08 pontra emelkedett.