Múlt héten sem vett államkötvényeket az EKB

Az Európai Központi Bank múlt héten már tizennegyedik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának keretében - jelentette be a pénzintézet hétfőn.




111,7 milliárdot kap a kulturális tárca

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a költségvetés tervezete szerint 2013-ban az ideinél több mint 9 százalékkal többet, összesen 111,7 milliárd forintot költhet kulturális és közösségi szolgáltatásokra.


Tíz százalékos is lehet az építőipar visszaesése az idén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áprilisi adatai alátámasztják az építési vállalkozók prognózisát, amely szerint éves szinten az építőipari termelés 7-10 százalékos csökkenése várható az idén - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke hétfőn az MTI-nek. Hozzátette, hogy az első négy hónap 9,3 százalékos visszaesést mutat 2011 azonos hónapjaihoz képest.


Rogán: jövő héten tárgyalhatják a jegybanktörvényt; szigorodhat a Btk.

Még hétvégén is egyeztetett Varga Mihály miniszterrel a jegybanktörvényről annak érdekében, hogy minél hamarabb elhárítsák az utolsó akadályt az IMF-tárgyalások megkezdése elől – mondta a Fidesz frakcióvezetője. A frakciószövetség délelőtti ülése után tartott sajtótájékoztatón Rogán Antal arról is beszélt: a kormánypárti képviselőcsoportok arra készülnek, hogy még jövő héten házszabálytól való eltéréssel, sürgősségi úton megtárgyalják a jegybanktörvényt.


Emelkedett délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 131,23 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.


Robbanás előtt: egyetlen hónapjuk maradt a görögöknek

Mihamarabb cselekvőképes kormányra van szüksége a görögöknek, hogy ne következzen be az államcsőd. A több százmilliárd eurós uniós mentőcsomag feltételeinek teljesítését a második helyen befutott, radikális baloldali Sziriza elutasítja. Nélkülük azonban szinte esélytelen a hosszú távú tervezés, és a bankrendszerbe vetett bizalom helyreállítása. Görögországnak megint fogytán a pénze.





Gyurcsány szerint Orbán Viktor meghátrált

Gyurcsány Ferenc szerint a 2013-as költségvetés a nyilvánosságra hozott javaslat szerint a "leszakadás, a töpörödés és az elszegényedés" költségvetése. A Demokratikus Koalíció elnöke erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt.



Olcsóbb lesz a benzin szerdától

Csökkenti bruttó 5 és 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.


Nagyon jó hírt kaphatunk Brüsszeltől pénteken

Az EU pénzügy- és gazdasági minisztereinek tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén várhatóan feloldja a Magyarországnak szánt EU-fejlesztési források felfüggesztésére vonatkozó, 2013-ra kilátásba helyezett szankciót – közölte a Reuters két, név nélkül nyilatkozó EU-diplomatára hivatkozva.


Csökkent a görög kilépés esélye az elemzők szerint

A görög parlamenti választások nyomán rövid távon csökkent annak a kockázata, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, de tartós piaci fellendülés a viszonylag piacbarát választási eredmények ellenére sem várható - vélekedtek első, hétfői értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.



VV: "ez bizony a nyugdíjasok kormánya"

A családtámogatásokat befagyasztják és fiatalok tízezrei veszítik el az ingyenes felsőoktatáshoz való hozzáférésüket, de a nyugdíjakat azért emelik: ez bizony a nyugdíjasok kormánya - írja a Véleményvezér blog.



Varga: valós a tranzakciós adó miatti félelem

A belső pénzmozgással működő cégcsoportoknál fennáll a veszélye annak, hogy ha túlságosan nagynak érzik a tranzakciós illeték terhét, akkor külföldre helyezik ki pénzforgalmukat – mondta a Magyar Hírlap szerint Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter az Echo Tv Heti mérleg című műsorában.