Már aratnak

A hét elején megkezdték az őszi árpa betakarítását Bács-Kiskun és Baranya megyékben, és ezzel elindult az országban a több mint két hónapig tartó, nagy odafigyelést igénylő, legfontosabbnak tartott mezőgazdasági munka, az aratás - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.


Erősödéssel nyitottak az amerikai tőzsdeindexek

Erősödő indexekkel nyitottak kedden az amerikai értékpapírpiacok. Mindez annak köszönhető, hogy a befektetők ismét abban reménykednek: újabb monetáris enyhítést hajt végre a jegybank szerepét betöltő Fed.



Erősödött a forint, 288 az euró

Kedvezőbbre fordult euróövezeti befektetői hangulatban a térségbeli devizákkal együtt, de azokat meghaladó mértékben erősödött a forint kedden.


Mínuszba fordult a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 19,58 pontos nyitás után nem változott lényegesen kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 536,02 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 15,93 pontos, 0,09 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 3,65 ponttal magasabb.


S&P: egyre több európai cég dobja be a törölközőt 2013-ig

Az európai vállalati csődök aránya az euróövezeti jegybank ezermilliárd eurós likviditásinjekciója ellenére is növekedni fog a következő egy évben, tekintettel az európai vállalati szektor magas eladósodottságára és az érintett cégek piacainak zsugorodására – derül ki a Standard & Poor's kedden közölt előrejelzéséből.


Devizahiteleseknek ígér megváltást a futótűzként terjedő hír

Egy európai bírósági ítéletre hivatkozva mondatná ki egy siófoki ügyvéd, hogy a devizahitel-szerződések egyoldalú módosítása tisztességtelen eljárás volt, és ezért ezek a szerződések semmisek. Az ügyvédhez naponta 2-300 devizahiteles fordul segítségért – az azenpenzem.hu utánajárt egy esetleges próbaper kimenetelének.


Jó hír jött a görög állampapírok piacáról

Sikeresen értékesített 1,3 milliárd euró értékű kincstárjegyet kedden Görögország, a hozam pedig szerényen csökkent az azonos lejáratú adósságpapír legutóbbi, májusban tartott aukciójához képest.



Demján: tragikusan zsugorodott a szorgalmasok aránya

Demján Sándor szerint társadalmilag megbecsültté kell tenni a termelő munkát, mert csak a bővített újratermelésben részt vevők arányának növelésével lehet megteremteni a versenyképességet.


Vitték a magyar kincstárjegyet, mint a cukrot

A meghirdetett összegnél ötmilliárd forinttal több három hónapos diszkont kincstárjegyet értékesített kedden az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a heti rendszerességgel megrendezett aukción. A hozam némileg mérséklődött az előző értékesítéshez képest, de magasabb lett a másodpiaci referenciahozamnál.


"Mertek pozitívat mondani" – Az Amway-sztori

Ma már nehéz megérteni, a régióból miért éppen Magyarországon települt meg először az Amway. De a multilevel-marketing amerikai pionírjai jól számítottak, az 1991-es indulás után rövid idő alatt több mint 90 ezren csatlakoztak a hálózathoz. Kihagyott ziccerek című sorozatunkban azokat a "bombaüzleteket" vesszük sorra, melyek bárki számára elérhetőek voltak a rendszerváltás után, de általában csak keveseket tettek gazdaggá.








Motorokra is kivethetik a dugódíjat

A közlekedési tárgyú, valamint a vízközművekről szóló törvényjavaslatok részletes vitáját is megtartották keddre virradó éjjel a parlamentben.


Emelik a tranzakciós adót Franciaországban

Franciaországban augusztustól az eredetileg tervezetthez képest magasabb lesz a pénzügyi tranzakciós adó - számolt be kedden a Les Echos című napilap meg nem nevezett pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. A lap arról nem írt, hogy mekkora lesz az adó mértéke.