Fél százalékot erősödött délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 90,74 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 215,86 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 274,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 183,77 ponttal magasabb.


Erőmű-szerződések: jogerősen is elutasították Bodokyék keresetét

A Kúria jogerősen is elutasította Bodoky Tamás újságíró arra vonatkozó keresetét, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. adjon ki több, 2008-ban kötött szerződést, illetve a társaság privatizációs és áramvásárlási ügyében lezajlott belső vizsgálat dokumentumait; ugyanis a társaság nem közfeladatot ellátó szerv.


Simor: idén biztos a recesszió

A Magyar Nemzeti Bank júniusi előrejelzésében nagy valószínűséggel rontani fogja mind a 2012-es mind pedig a 2013-as év növekedésére vonatkozó előrejelzését, a legfrissebb adatok alapján ugyanis idén recessziót, jövőre pedig egy nagyon-nagyon visszafogott növekedést prognosztizál Magyarországon - jelentette ki csütörtökön Simor András, az MNB elnöke Szombathelyen.


Újabb rekordon a görög munkanélküliség

Görögországban rekordszintre, 21,9 százalékra nőtt a munkanélküliség márciusban az előző havi 21,4 százalékról, és az egy évvel korábbi 15,7 százalékról az Elstat, a görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint.




Feketelistát vezetnek a nemkívánatos civil szervezetekről?

Az Orbán-kormány nagyjából a felére csökkentette a civilek normatív támogatását, a pénz elosztásában is csökkent a szerepük. Az a jelenség viszont az összeférhetetlenségi szabályok változásával sem szűnt meg, hogy amit az egyik pályázati rendszerben a döntéshozó támogatott, azt másik pályázati rendszerben visszakapja mint pályázó. A hvg.hu korrupcióellenes sorozata a civilek állami támogatásáról.



296 forint alatt az euró

Az euróval együtt jelentősen erősödött a forint a bankközi devizapiacon délig, az eurót 12 órakor 295,71 forinton jegyezték.


Emelkedett délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 90,74 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön délelőtt.


Osborne: az euróövezet túl sokáig tűrte a gyenge bankokat

A valutauniók "könyörtelen logikája" azt diktálja, hogy az euróövezetnek bankunióra és szorosabb költségvetési integrációra van szüksége - mondta csütörtökön a BBC rádiónak a brit pénzügyminiszter, aki szerint a spanyol bankrendszer problémáit "azonnal" meg kell oldani.






Nőttek az MNB devizatartalékai

Májusban 388 millió euróval nőttek az ország devizatartalékai, miután idén először áprilisban emelkedtek, 471 millió euróval - mutatják a Magyar Nemzet Bank (MNB) honlapján csütörtökön közzétett előzetes adatok.


KSH: áprilisban is emelkedett a szálláshelyek vendégforgalma

A külföldi vendégek száma 9,1, a kereskedelmi szálláshelyeken általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 9,7 százalékkal nőtt áprilisban a múlt év azonos hónapjához viszonyítva - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Merkel: kétsebességes Európa épül

Költségvetési és politikai uniót kell létrehozni Európában, és ennek során a kétsebességes integráció elvét kell követni - fejtette ki a német kancellár egy csütörtöki interjúban.


Kissé gyengült a forint

Kissé gyengült a forint csütörtökön délelőtt a főbb devizák reggeli és az előző nap délutáni jegyzéseihez képest.


KSH: áprilisban is csökkent az ipari termelés

Az idén áprilisban az előzetes adatok alapján 3,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlannal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.