Megugrottak a cseresznyeárak a tavaszi fagy miatt
Alaposan megritkította a tavaszi fagy a várható cseresznye- és meggytermést is, sok ültetvényen annyira kevés gyümölcs maradt, hogy nem is éri meg leszedni - írja a Napi Gazdaság.
Alaposan megritkította a tavaszi fagy a várható cseresznye- és meggytermést is, sok ültetvényen annyira kevés gyümölcs maradt, hogy nem is éri meg leszedni - írja a Napi Gazdaság.
hvg.hu
Ötmilliárd forintos pályázatot nyert hulladéklerakók újrahasznosítására a Közgép Zrt. által vezetett konzorcium - írja a Népszava.
hvg.hu
A következő nyolc évben 80 ezer-150 ezer új munkahely jöhet létre a mezőgazdaságban és az ágazathoz kötődő területeken az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) vitairatnak szánt szakértői tanulmánya szerint - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.
MTI
A forint árfolyama az euróval szemben alig változott, a dollárral szemben kissé erősödött csütörtök reggelre.
MTI
Osztrák bankok kelet-európai érdekeltségeit minősítette le csütörtökön a Moody's Investors Service, miután előző nap az osztrák anyavállalatok osztályzatait is rontotta. A Moody's csütörtöki lépése magyar leánybankot nem érintett.
MTI
Szolgálati lakást, kukásautót, sporttelepet is eladni kényszerültek az adósságrendezési eljárás alá került települések; vagyonfelmérésre nincs pénz, és van, ahol már értékesíthető vagyon sincs - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
2010 után gazdaságpolitikai fordulatot hajtunk végre, ami a pénzpolitika teljes fordulatát hozza - vázolja a kormány tevékenységét a Heti Válaszban megjelent jegyzetében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
hvg.hu
Olasz mintára Magyarországon is be kellene vezetni, hogy a gépjárműadót és a kötelező felelősségbiztosítást együtt szedjék be a biztosítók - mondta a Napi Gazdaságnak Szmetana György.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Miközben a háztartások hitelállománya egy év alatt 5,5 százalékkal csökkent, addig a 90 napon túl nem teljesítő, azaz bedőlésgyanús hitelek állománya 35 százalékkal nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első negyedévet összesítő statisztikájából.
MTI
Az új földtörvény társadalmi vitára bocsátott koncepciójának fő célja a középbirtokok, ezen belül is családi gazdaságok megerősítése, nem a megadóztatása, ezért nem készültek számítások a föld adóztatásáról - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán.
MTI
Átváltoztatható kötvények zártkörű kibocsátásáról döntött szerdán az Est Media Nyrt. igazgatósága. A kötvényeket július 5-én bocsátják ki, minimum 864, maximum 1488 millió forint mértékben.
MTI
A Költségvetési Tanács (KT) határidőre, június 11-ig megküldi véleményét a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 542,96 pontos, 3,31 százalékos emelkedéssel, 16.941,35 ponton zárt szerdán.
MTI
A jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti végszavazás elhalasztása segíteni fogja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) tervezett tárgyalásokat akadályozó nézeteltérések feloldását - mondta Varga Mihály szerdán a Bloomberg hírügynökségnek.
MTI
Erősödött a forint szerdán az euróövezeti stabilitással szemben kialakult piaci kételyek oldódásának köszönhetően. Az eurót délután négy órakor 298,83 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a kedd esti 303,04 forinttal. Szerdán az euró jegyzése 298,79 és 301,92 forint között alakult.
MTI
Potenciálisan kedvező fejlemény a jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti szavazás elhalasztása - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
MTI
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja szignált Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot adna a kormány a BKV fenntartására - írta szerdán a Napi Gazdaság Online. A nemzetgazdasági tárca később azt közölte, a lap téved, a Fővárosi Önkormányzat szerint pedig a kormánnyal kötött, több elemből álló együttműködés egésze hatályos.
hvg.hu
Magyarországon ma több százalékponttal magasabbak a forint lekötött bankbetétek kamatai az inflációnál, ami nemzetközi összehasonlításban kiugrónak számít, és az euróbetétek is jobban fialnak itthon - állapítja meg a Bankmonitor.hu elemzése, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
MTI
Görög idegenforgalmi cégek attól tartanak, hogy akár 15 százalékkal is csökkenhet az ágazat bevétele a belpolitikai válság hatására.
MTI
Összesen 331 milliárd forintos költségvetési átcsoportosítást javasol az MSZP a gazdaság fejlesztésére és a munkahelyteremtés támogatására.
MTI