Zuhan a forint, 307 felett járt az euró
Zuhanni kezdett péntek délelőtt a forint árfolyama, a reggeli 301 forint helyett az euróval fél 12 körül már 307 forint feletti árfolyamon kereskedtek.
Zuhanni kezdett péntek délelőtt a forint árfolyama, a reggeli 301 forint helyett az euróval fél 12 körül már 307 forint feletti árfolyamon kereskedtek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Reggeli árfolyamához képest kissé gyengült, a csütörtöki szintekhez képest ugyanakkor erősödött a forint pénteken délelőtt.
MTI
Demján Sándor a The Wall Street Journalnek nyilatkozva azt mondta: "szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az életszínvonal nem fog javulni a következő tíz évben".
hvg.hu
Idén az első negyedévében a kivitel volumene 1,6, a behozatalé 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,66 pontos emelkedéssel, 16 381,48 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,75 százalékkal erősödött.
MTI
A PSZÁF június 1-jén kelt határozatában visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte az intézmény végelszámolását.
hvg.hu
Egyre nő a külföldi kereslet a magyarországi termőföldekért - írja a Népszabadság, amely szerint a külföldiek földvásárlási moratóriumának feloldásához közeledve van olyan cég, amely harmincezer forintos aranykoronánkénti vételi ajánlatot tett a tulajdonosoknak.
hvg.hu
Bár az egy évvel korábbi 5,4 milliárd forintról 4,6 milliárd forintra csökkent 2011-ben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) független magyar brókercégeinek eredménye, a teljesítmény jónak mondható, tekintettel arra, hogy a BÉT részvényforgalma eközben több mint 30 százalékkal csökkent - írta a Napi Gazdaság pénteken.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Horvátország szuverén adósosztályzatainak kilátását pénteken a Moody's Investors Service, a növekedéssel és a költségvetési konszolidációs programmal kapcsolatos kockázatokra hivatkozva.
MTI
A takarékossági intézkedéseket pártoló görög konzervatívok nagyobb támogatottságot élveznek, mint az azt ellenző baloldaliak egy pénteken - két és fél héttel a görögországi parlamenti választások előtt - közzétett felmérés szerint.
MTI
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest pénteken kora reggelre.
MTI
A hosszú távú orosz gázszállítási szerződés 2015-ös lejárata a céldátum a magyar energiapolitikában a tervezett horvátországi lng-terminál (liqified natural gas - cseppfolyósított földgáz) megépítésére, amelyben az MVM Zrt. is részt vehet - írta a Napi Gazdaság pénteken.
MTI
Előzetes eredmények szerint az írek mintegy hatvan százaléka támogatta a népszavazáson az Európai Unió fiskális paktumát - jelentette péntekre virradóra a dublini média.
MTI
Magyarországon a lakosság mintegy negyede adományoz valamilyen formában rendszeresen jótékony cél érdekében, többségük a gyermekeket támogatja - írta a Népszava pénteken, a GfK csoport nemzetközi felmérését ismertetve.
MTI
Több százezerszer gyulladt fel "az ellátásra jogosulatlan" jelzés a kórházakban, rendelőkben, patikákban azóta, hogy 2007-ben megkezdték a taj-számok ellenőrzését - írta a Világgazdaság pénteken.
MTI
"Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és el is fogja hagyni" - mondta a BBC-nek Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki szerint ez már néhány hét múlva bekövetkezhet.
MTI
Csökkenéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde vezető mutatói.
MTI
Megérkezett a település számlájára az a 400 millió forint, melyet a Raiffeisen Bank az önkormányzat zárolt betétjéből szabadított fel a reorganizációs feladatok megvalósításának támogatására – közölte a város csütörtökön.
MTI
Mínuszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés vége előtt körülbelül két órával.
MTI
A közel egy hónapja tartó olajárcsökkenés csütörtökön is folytatódott. Kora este az energiahordozó ára egy dollár körüli mínuszban állt a napközben ismertetett kedvezőtlen amerikai makrogazdasági adatok miatt.
MTI