Megint nagyot nőtt a lengyel GDP

Lengyelországban 3,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az első negyedévben a csütörtökön ismertetett kormányzati adatok szerint.


Kard ki kard! - a magán-nyugdíjpénztári tagokért

A megmaradtakért is szívesen fogadna tagokat az ING, az Allianz - és legújabban a Budapest Magánnyugdíjpénztár is - írja friss posztjában az azenpenzem.hu. A pénzügyi blog szerint utóbbi pénztár beolvasztja a Dimenziót, ami korábban a Generalit szerezte meg. És a folyamat általánosnak mondható.


Kicsit gyengült délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 158,94 pontos nyitás után délig folyamatosan emelkedett, majd enyhén csökkenésnek indult csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 16 262,93 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 284,29 pontos, 1,78 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 125,35 ponttal magasabb.



Csökkent a horvát gazdaság

A horvát hazai össztermék (GDP) 1,3 százalékkal zsugorodott az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.


Frankfurt nem engedi el Orbánék tartozását

Továbbra is súlyos aggályai vannak az Európai Központi Banknak a jegybanktörvény módosításával, amit Matolcsy György azzal az indokkal nyújtott be áprilisban, hogy helyreállítsa a jegybank függetlenségét. A frankfurti székhelyű európai jegybank szerint azonban számos ponton nem történt előrelépés, és a kormány még minidig beleavatkozhat a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájába és működésébe.


Egyre kevesebbet vásárolnak a görögök

Görögországban jelentősen csökkentek a kiskereskedelmi eladások márciusban, mert a kormány megszorító intézkedéseinek hatására a lakosság visszavett kiadásaiból.


A meghirdetettnél jobban fogytak a kötvények az aukción

Hozamemelkedéssel értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kétheti rendszerességgel csütörtökön tartott aukcióján, a 3 és a 10 éves kötvényekből a meghirdetettnél többet adtak el.


Arrogancia miatt menesztették a főtisztviselőt Romániában

Egy nyilatkozat miatt menesztik Romániában az energiaár-szabályozó hatóság alelnökét, mert Petre Lificiu nyilvánosan azt mondta, hogy az öt százalékos áramáremelés "csak annyit jelent, mint egy égve felejtett villanykörte a fürdőszobában".





Jóváhagyta a lengyel szenátus az ESM-ről szóló törvény ratifikálását

Jóváhagyta a lengyel szenátus (a parlament felsőháza) az Európai Unió (EU) állandó euróövezeti válságkezelési mechanizmusáról (ESM) szóló törvény ratifikálását. A jogerőre való emelkedéshez már csak Bronislaw Komorowski elnök aláírása szükséges - olvasható a wnp.pl lengyel gazdasági honlapon.


MNB: drasztikus hitelszűkéhez vezethet a szigorú feltételek fennmaradása

A háztartási és vállalati szektor hitelfeltételei tovább szigorodtak, de a szigorító bankok aránya az előző negyedévhez képest jelentősen csökkent - ezt mutatja a Magyar Nemzeti Bank áprilisi hitelezési felmérése, amelyet csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertettek a jegybank szakemberei.



Emelkedik a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 158,94 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön délelőtt.


Az orvosbárókat kell meggyőzni

Az egészségügyben létező korrupcióból általában csak a hálapénzt ismerik. Pedig a korrupció jelen van a kis értékű ágy melletti fogyókészlet-beszerzésektől a nagy értékű gépek megvásárlásán át a kórházi ingatlanfejlesztésekig, és összességében minimum vetekszik a zsebbe csúsztatott borítékokban lapuló tízezrek összegével. Közös pont, hogy az orvosarisztokrácia ebben a szegmensben is főszereplő. A hvg.hu korrupcióellenes sorozatának olyan darabja következik, amikor a szerző anonimitását kénytelenek voltunk megőrizni, mert ezeket a praktikákat részleteikben csak a piacot belülről szemlélők ismerik.


A Vodafone-díjemelés nem érinti az ingyenes beszélgetéseket

Díjemelést hajt végre a Vodafone mobilszolgáltató, hogy megossza a július 1-től hatályba lépő telefonadó terheit ügyfeleivel, de több olyan kedvezmény van, amelyet a tarifaváltozás nem érint - közölte a vállalat csütörtökön. A havidíjas előfizetők fix összegű emelést kapnak, a prepaid-kártyásoknál a percdíj emelkedik. A telefonadó a Vodafone-nak 8-10 milliárd forint pluszterhet jelent éves szinten.