Negyedével csökkent tavaly a görög bérek reálértéke
Majdnem negyedével csökkentek a bérek tavaly a görög magánszektorban a Gazdaság Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki közlése szerint.
Majdnem negyedével csökkentek a bérek tavaly a görög magánszektorban a Gazdaság Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki közlése szerint.
MTI
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne a szociális ellátórendszeren kezdje a költségvetési zárolásokat és vonja vissza azokat a megbízásokat, amelyeket szerintük "Fidesz-közeli cégek kistafírungozásával" költöttek kormányzati kommunikációra.
MTI
A munkaügyi központ csütörtökön átutalta a felszámolás alatt lévő Malévnál a márciusi bérek kifizetéséhez szükséges támogatást a felszámolónak - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ.
MTI
A szabálysértési törvény miatt írná át az idei költségvetést hét fideszes képviselő.
hvg.hu
A Fitch Ratings délutáni bejelentésére gyengült a forint az euróval szemben: csütörtökön négy óra után nem sokkal 288 forint volt az euró, míg napközben 286,50 forinton is járt a jegyzés a bankközi kereskedelemben.
MTI
Megfelezte a filmforgatásra vonatkozó közterület-használati díjat az erzsébetvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén. A döntéstől Vattamány Zsolt fideszes polgármester azt várja, hogy még több film készül a városrészben.
MTI
A közalkalmazotti bérek lehetséges emeléséről is tárgyalt csütörtökön Traian Basescu román államfő a Nemzetközi Valutaalap bukaresti küldöttségével. A román elnöki hivatal közleményében emlékeztetnek, hogy a román kormány 2010-ben 25 százalékkal csökkentette a fizetéseket a közszférában. Ebből 2011 elején körülbelül 13 százalékot visszaadtak, és még körülbelül ugyanennyit kellene kapniuk a közalkalmazottaknak ahhoz, hogy fizetésük ismét elérje a 2010-es szintet.
MTI
Csökkenő indexekkel nyitottak csütörtökön az amerikai tőzsdék, elsősorban a profitkivét hatására. New Yorkban a DJIA-30 index 0,07 százalék, a S&P-500 index 0,16 százalék, a Nasdaq Composite index 0,01 százalék veszteséget mutatott az előző napi záráshoz képest.
MTI
A vártnál jóval kisebb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma múlt héten az Egyesült Államokban.
MTI
A szerkezeti reformok szükségesek ugyan az európai gazdaságokban, de nem jelentenek elegendő feltételt a növekedéshez - mondta az olasz kormányfő üzleti vezetők előtt csütörtökön, Brüsszelben.
MTI
Összesen hatvan százalékkal csökkentenék a Nabucco gázvezeték költségeit. Erről jövő héten dönthet a vezeték megépítésére és működtetésére szerveződött konzorcium - írta csütörtökön a Financial Times Deutschland.
MTI
A már megkezdett szervezeti átalakítások határozottabb végrehajtását tartja legfontosabb feladatának Fónagy János aki a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos lesz május elsejétől.
MTI
Mintegy ötmilliárd forint értékben bocsátana ki kötvényeket Székesfehérvár önkormányzata, hogy a 2012 és 2014 között lejáró kötvényei visszafizetési terhét enyhítse - erről döntött a megyeszékhely közgyűlése csütörtökön.
MTI
A kőolajár emelkedése ellenére egymilliárd dollárral kisebb lett az amerikai olajipari óriás, az Exxon Mobil profitja az első negyedévben az egy évvel korábbinál, mert csökkent a kitermelés.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 77,94 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 189,61 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 33,91 pontos, 0,19 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 111,85 ponttal alacsonyabb.
MTI
Kedvező fejlemény az Európai Bizottság bejelentése arról, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások Magyarországgal a pénzügyi segítségről, ám a segítség tényleges megszerzéséhez vezető folyamat "bizonytalan lesz", és az EU-döntés nyomán sem múltak el az országgal kapcsolatos hosszú távú aggályok - közölte csütörtöki londoni állásfoglalásában a Fitch Ratings.
MTI
Európát adóssághalmok alól kell kiásni, s ebben olyan szövetségesekre van szüksége, mint Kína - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Varsóban.
MTI
Olaszország a január óta legmagasabb szintű hozamokkal tudta csak értékesíteni 6 hónapos kincstárjegyeit csütörtökön az ország magas államadósságával és növekedési kilátásával kapcsolatban felerősödött piaci aggodalmak miatt.
MTI
A jegybank monetáris tanácsának állásfoglalása szerint a magyar pénzügyi közvetítő rendszer továbbra is stabil, sokkellenálló képessége erős, de egyre kevésbe támogatja a növekedést - derül ki az MNB stabilitási jelentéséből, amelyben a külföldi forrás-kiáramlás jelentős kockázatára is felhívják a figyelmet. A forráskiáramlás a jegybank szerint nem következménye, hanem egyre inkább okozójává válik a magyarországi hitelezés szűkülésének.
MTI
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla másodfokú tanácsa a Békés Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét abban az ügyben, amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indított pert az OTP Bankkal szemben. A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni.
MTI