Rossz napot zártak a New York-i indexek

Csökkenéssel zártak csütörtökön a vezető New York-i tőzsdemutatók, amelyben szerepet játszott a befektetők idegessége azzal kapcsolatban, hogy az S&P indexe a kulcsfontosságú 1225 pontos technikai támogatási szint alá csúszott.



Veszteségesek zárás előtt az amerikai tőzsdeindexek

Két százalék körüli veszteségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt körülbelül két órával. Ebben szerepet játszott a befektetők növekvő idegessége azzal kapcsolatban, hogy az S&P indexe a kulcsfontosságú 1225 pontos technikai támogatási szint alá csúszott.


Így írnák át a büdzsét: hun-türk tudatú népekért is lobbiznak a fideszesek

Saccra emelnék meg kormánypárti képviselők az evából származó bevételeket, hogy abból fedezzék egy-egy szervezet jövő évi kiadásait. Csütörtök délutánig kellett leadniuk a képviselőknek az első körös módosító javaslataikat a jövő évi költségvetéshez. Lázár János például 100 millióval növelné a Lakiteleki Népfőiskola kiadásait, Rogán Antal több száz milliót adna a Magyar Művészeti Akadémiának. Egy fideszes képviselő viszont a Magyar-Turán Alapítványt támogatná 150 millió forinttal, hogy meg tudják rendezni a hun-türk tudatú népek közös gyűlését.


Stadionokra is költene a Fidesz az evabevételből

Az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) származó bevételek növekedésével számolnak fideszes képviselők, akik ebből fedeznék például a Puskás Ferenc Stadion és az Albert Stadion, az Erkel Színház, valamint a Pest Megyei Bíróság épületének rekonstrukcióját.




Kérdéses, hogy az IMF adna-e mást a készenléti hitelen kívül

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint csökkenhet Magyarország rövid időn belüli leminősítésének esélye annak a csütörtöki bejelentésnek a hatására, hogy a kormány tárgyalásokat kíván kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy "új típusú együttműködésről". Egyikük szerint kérdéses, hogy az IMF hajlandó-e a segítségnyújtásra a teljes körű készenléti megállapodáson kívül bármilyen más formában. Az IMF mindenesetre késő délután jelezte, hogy a kormánytól még nem érkezett felkérés a tárgyalások megkezdésére.




Mit fedhet az új típusú IMF-megállapodás?

Az eddigi jelzések alapján valószínű, hogy a kormány elővigyázatossági készenléti hitelkeret-megállapodást kötne a Nemzetközi Valutaalappal. Ezt azok az országok kérhetik, amelyeknek nem kell azonnali mentőöv, de szükségük van egy biztonsági hálóra. Feltéve, hogy nem csak kommunikációs fogásról van szó, mivel az IMF csütörtök este hatkor még azt közölte, hogy nem kapott hivatalos megkeresést.




Magyarország "időt nyerhet" londoni elemzők szerint

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint csökkenhet Magyarország rövid időn belüli leminősítésének esélye annak a csütörtöki bejelentésnek a hatására, hogy tárgyalások kezdődnek a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új típusú együttműködésről.