Az MNB részt akar venni az IMF-tárgyalásokban
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből értesült a kormány szándékáról, hogy együttműködésre készül a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből értesült a kormány szándékáról, hogy együttműködésre készül a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a jegybank.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 640,17 pontos, 3,83 százalékos emelkedéssel, 17.370,26 ponton zárt csütörtökön. A napot az index még mínuszban kezdte, kora délután fordult át enyhe pluszba, majd a zárás előtti emelkedést segíthette a kormány bejelentése, amely szerint tárgyalásokat kezd az IMF-fel.
MTI
Védőhálót jelenthet Magyarország számára, ha megállapodást köt az IMF-fel, ismét vonzóvá teszi a forinteszközöket, erősödhet a forint és javul az ország finanszírozhatósága is a gazdasági elemzők szerint. Ezzel együtt az IMF-nek lehetnek feltételei, de Magyarországnak az IMF hitelére nem lesz szüksége ténylegesen, a megállapodással a piacról is tudja magát finanszírozni.
MTI
A bankszövetség üdvözli a kormány és az IMF "új típusú együttműködését" - közölte Patai Mihály, a szervezet elnöke. Közleményében a bankszövetség ezt a kormány és az IMF közötti készenléti hitelmegállapodásként értelmezi.
MTI
Hirtelen javulással többheti mélypontra süllyedt a csütörtök délutáni londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása arra a hivatalos bejelentésre, hogy tárgyalások kezdődnek a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy "új típusú együttműködésről".
MTI
Bulgáriában 9,6 százalékra emelkedett a munkanélküliség októberben az előző havi 9,4 százalékról - közölte az ország munkaügyi minisztériuma csütörtökön. Egy éve októberben a ráta magasabb, 9,9 százalék volt.
MTI
Erősödött a forint csütörtökön, részben a javuló kockázatvállalási hajlandóságot tükrözően emelkedő euró árfolyamot követve, részben pedig az IMF-tárgyalások hírére.
MTI
Új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a kormány az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a Nemzetközi Valutaalappal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A bejelentésre erősödött a forint és esett a magyar finanszírozási kockázat Londonban, a Valutaalap azonban közleményben tudatta, hogy Magyarországról nem érkezett felkérés tárgyalások megindítására. Az elemzők azt találgatják, pontosan mit jelenthet az "új típusú" együttműködés.
MTI
MTI
hvg.hu
Románia kivár dollárkötvény-kibocsátásával a piaci feltételek javulásáig - jelentette be Bogdan Dragoi román pénzügyminiszter-helyettes csütörtökön.
MTI
A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint egy év alatt több mint 16 százalékkal nőtt az önkormányzatok adóssága; a legkevesebb tartozást a szocialista vezetésű XIII. kerület halmozta fel.
MTI
Németországban a befektetők többsége azon a véleményen van, hogy az euró marad a törvényes fizetőeszköz, Angela Merkel kormányának válságkezelését azonban rossznak minősítették a GfK közvéleménykutató által megkérdezett pénzügyi szakemberek.
MTI
Pénzhez jutnának a támogató szolgálatok, ha a parlament elfogad egy fideszes módosító javaslatot, így az érintett szervezetek az előzetes tervekkel ellentétben jövőre 6 milliárd forintból gazdálkodhatnának.
hvg.hu
Gyengülő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapír-piacokon.
MTI
Az MSZP szerint bár papíron megmarad, az adókulcs 7 százalékpontos növelésével lényegében megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva.
MTI
A francia EdF tulajdonában lévő Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) vezetése az október 1-jén hatályba lépett hőár szabályozás sikeres felülvizsgálatát szeretné elérni a Magyar Energia Hivatalnál, ha ez nem valósul meg, a társaság kritikus helyzetbe kerülhet, ami veszélyeztetheti a megbízható távhő ellátást - közölte a cég.
MTI
Az Ernst & Young európai felmérése szerint a magántőke-társaságok tavaly jobban teljesítettek, mint a tőzsdecégek - mondta Tüske Balázs, az Ernst & Young nemzetközi üzleti és adótanácsadó cég partnere a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
MTI
Londoni elemzők szerint az MNB szóbeli intervenciója "az utolsó kísérlet" volt a kamatemelés előtt.
MTI
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma 5 ezerrel csökkent, hét hónapja legalacsonyabb szintre süllyedt a november 12-ével záródott héten. A szakértők 7 ezres növekedést vártak.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,28 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 16 879,12 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 149,03 pontos, 0,89 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 170,31 ponttal magasabb.
MTI
Martonyi János külügyminiszter szerint nincs reális alternatívája az eurózónának; elképzelhető, hogy lesz olyan szerződésmódosítás, amely lehetővé teszi a kilépést, "de itt még nem tartunk", ezért megoldást kell találni az övezet problémáira.
MTI