VG: elbukhat Magyarország 300 millió forint uniós támogatást

Éveken át szabálytalanul használt fel Magyarország egyes uniós támogatásokat, mert közlekedésfejlesztésre szánt uniós pénzekből fizettette olyan beruházások áfáját is, amelyet nem lett volna szabad. Az ügyben indított két eljárásban már alulmaradt Magyarország Brüsszellel szemben, most a harmadikról folyik a huzavona - írta szerdai számában a Világgazdaság.




Napi: megmoccant a reklámpiac

A reklámköltések szempontjából az idén a harmadik negyedév bizonyult a legerősebbnek: az első negyedévi stagnálás és a második negyedévi csaknem 3 százalékos emelkedés után július-szeptember között 4 százalékkal emelkedett a listaáras reklámköltés - írta szerdai számában a Kantar Media adataira hivatkozva a Napi Gazdaság.







Kopint-Tárki: nem volt szerencsés megrontani a viszonyt az IMF-fel

A forint gyengülése az idén 200 milliárd forintot vitt el a magyar családok költségvetéséből, ez csaknem a fele annak az összegnek, amit a kormányzati intézkedésekkel összességében az emberek zsebében hagytak - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója kedden Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett gazdasági fórumon. A vezérigazgató szerint nem volt szerencsés megrontani a viszonyt az IMF-fel.



Berlusconi lemond

Az olasz államfő szerint Silvio Berlusconi miniszterelnök le fog mondani posztjáról, amint a parlament elfogadja az Európai Unió által megkívánt gazdasági reformokat - közölte az AP. Ezekről a hírügynökség szerint várhatóan jövő héten szavaznak, bár más források szerint a szavazást november közepén vagy végén tarthatják.


Inotai: pénzromlással kell megszabadulni az államadósságoktól

Az euró megmarad, de az államadósság egy részét el kell engedni, egy másik jelentős részét pedig egyszerűen el kell inflálniuk a kormányoknak – mondta Inotai András a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója kedden Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megtartott gazdasági fórumon.


Orbánék újabb kiadáscsökkentést készítenek elő

A költségvetési szervekre és a többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetekre vonatkozó feladat- és intézmény-felülvizsgálati programot indít a kormány. Az erről szóló, a 2012. évi költségvetési hiánycél tartását biztosító további feladatok címet viselő rendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.



Pokorni: keserű pirulát kínálunk az embereknek

A pirula, amit kínálunk az embereknek, keserű, mert nem egyszerű takarékosságról, hanem a hétköznapokat érintő, átszervezésekkel, a jól megszokott viszonyok megváltoztatásával járó folyamatról van szó - mondta Pokorni Zoltán az ország 2012-es költségvetésének jellemzőiről tartott sajtótájékoztatóján kedden Szolnokon.


Gáz: nincs egydolláros ajándék

Semmis az ország negyedét gázzal ellátó vállalat, az Emfesz 2009-es eladása, írja az Index. A Fővárosi Ítélőtábla keddi, jogerős ítélete szerint Góczi István ügyvezető igazgató nem adhatta volna el a vállalatot a tulajdonos tudta nélkül.