Végtörlesztés: így intézi el a magyar gazdaságot

A bankok végtörlesztésből eredő vesztesége a nemzetgazdaság számára is hasonló mértékű veszteséggel jár, vagyis a GDP ennyivel fog csökkenni – hívja fel a figyelmet Szabó Károly közgazdász-szociológus, a Noba nevű, közösségi kölcsönöket szervező hálózat alapítója egy eddig egyáltalán nem mérlegelt aspektusra. A hvg.hu-nak felajánlott tanulmány rövidített és szerkesztett változatában először ezt a felvetést gondoljuk végig. A témát azonban nem eresztjük: a következő napokban több olyan javaslattal is előjövünk, melyek a nemzetgazdaságot kevésbé károsító módon kínálnak megoldást a devizahitel-problémára.


Tárt karokkal várják Matolcsy komisszárját a Kaposvári Egyetemen

Egy év múlva megszűnhet a Kaposvári Egyetem adóssága, amely november elején 480 millió forint volt - közölte az intézmény kedden, vitatva ezzel a Magyar Államkincstár hazai költségvetési szervek tartozásait összesítő legutóbbi jelentésében szereplő, szeptember végi adatot tartalmazó, 875 millió forint adósságállományt. Az egyetem szerint az adósság lefaragásában segíthet a kormány által kirendelt költségvetési felügyelő is.



Bundesbank-elnök: el a kezekkel a német aranykészletektől

A Bundesbank elnöke, Jens Weidmann kedden határozottan elvetette azt a javaslatot, hogy a német aranykészleteket az euró megmentésére használják, és megelégedésének adott hangot amiatt, hogy a német kormány is hasonló álláspontot képvisel.


Tovább olvadt a görög bankok betétállománya

A görög vállalkozások és a lakosság banki betétállománya az előző hónaphoz képest 2,9 százalékkal esett szeptemberben - derül ki a görög központi bank által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.



Bankszövetség: van, ami kimaradt a kamatplafon-törvényből

A parlament által hétfőn este elfogadott törvénnyel átláthatóbbá és hosszú távon tervezhetőbbé válnak a jelzáloghitelek költségei az ügyfelek számára, a teljes hiteldíjmutató (thm) plafon bevezetése nem hoz nagy változást, a bankok adminisztrációját és költségeit növelni fogja az új szabályozás - mondták az MTI által megkérdezett szakértők kedden.


Csaba László: az euróövezet „köszöni szépen, jól van, nincsen válságban”

Valószínűleg nem fordul recesszióba a világgazdaság, ha sikerül lokalizálni a görög és az olasz válságot, vagyis sikerül megakadályozni a krízis terjedését, a növekedés üteme viszont ebben az esetben is várhatóan lassul - fejtette ki Csaba László közgazdász, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában kedden tartott előadásában.


Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,22 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel 16672,53 ponton zárt kedden.


Neurót javasol az euró helyett egy alapkezelő

Görögországnak ki kellene lépnie az euróövezetből, annak ellenére, hogy az ismételten bevezetett drachma drámaian leértékelődne – idézi a Handelsblatt alapján Richard Woolnough-ot, az M&G Investments alapkezelőjét a Világgazdaság.


El is adták, meg nem is: 270 milliós áfacsalást vizsgál a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 270 millió forintos áfacsalással gyanúsít egy kaposvári vállalkozót és több társát. A gabonakereskedéssel foglalkozó vállalkozót adócsalás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága kedden.


Száguld az ukrán gazdaság

Ukrajna hazai összterméke (GDP) 5,3 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban éves összevetésben - közölte Mikola Azarov ukrán kormányfő kedden. Az idei első kilenc hónapban is ugyanekkora volt a gazdaságnövekedés az ország gazdasági minisztériumának számításai szerint.


Az Exxon vezeti az olajcégek toplistáját, a Mol a 132.

Az Exxon Mobil amerikai olajcég vezeti a világ legnagyobb energiaipari cégeinek ranglistáját, a második helyen ágazati társa, a Chevron, a harmadikon az orosz gázóriás, a Gazprom áll. A Platts energiaágazati információs szolgálat idei listáján 250 vezető energiaágazati cég szerepel. A Mol a középmezőnyben, a 132. helyen foglal helyet.




Niki Lauda eladja a Flynikit

Niki Lauda magánalapítványától az Air Berlin német légitársasághoz kerül a Flyniki diszkont légitársaság többségi tulajdonrésze jövőre. Ezt a régi és az új tulajdonos közösen jelentette be kedden az osztrák fővárosban.


Új gazdasági kormányzás: jóváhagyta az EU a hat jogszabályt

Végérvényesen jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon azt a hat új jogszabályt, amelynek köszönhetően az unión belül a korábbinál jóval szorosabbá válik a gazdasági koordináció és együttműködés, illetve várhatóan nő a tagországokban a költségvetési fegyelem is.


Korhatár előtti nyugdíjak: enyhítene a Fidesz

Több enyhítő rendelkezést is beiktatnának fideszes képviselők kapcsolódó módosító indítványaikkal a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslatba.



Tűzoltóautókat gyártatna a kormány a Rábával

Nemzetgazdasági, munkahely-teremtési céllal és a külpiaci érdekeltségek erősítése miatt szeretne 100 százalékos tulajdont szerezni a Rábában az állam, hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón. A pénz már megvan rá, már csak az a kérdés, hogy hány befektetőt érdekel az ajánlat.