242,7 milliárdos többlettel zárt az államháztartás októberben

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül - októberben 242,7 milliárd forint többlettel zárt, az első tíz havi hiány 1327,8 milliárd forint volt az előzetes adatok szerint, amely a módosított éves előirányzat 112,1 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a kormány.hu honlapon.




Felülvizsgálat: IMF-delegáció érkezik Szerbiába

Hétfőtől nyolc napon át Belgrádban tárgyalnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, hogy elvégezzék a nyár végén kötött egymilliárd eurós, 18 hónapra szóló készenléti hitelmegállapodás első, negyedéves felülvizsgálatát.



KPMG: reálisak a magyar stadionépítési tervek

A KPMG szerint Real Madridéhoz és a Barcelonáéhoz hasonló hatalmas stadionok építésének ideje lejárt, inkább kisebb méretű, de üzletileg jól hasznosítható stadionok építésére van szükség. Itthon a debreceni, az Üllői úti, valamint a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatos friss tervek illeszkednek a nemzetközi stadionfejlesztési tendenciákba – hangzott el hétfőn az üzleti tanácsadó cég erről szóló tanulmányának ismertetésén.


"A kormány intézkedései elégtelenek voltak" - az LMP mást javasol

Az LMP örül annak, hogy a kabinet a súlyos devizaadósság-helyzet rendezésének érdekében tárgyalásba kezdett a Bankszövetséggel, még ha ezt a jövő évi kilátások romlása kényszerítette is ki - írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Ertsey Katalin. A képviselő hangsúlyozta, hogy a folyamatba ugyanakkor be kell vonni az adósok képviselőit is.





MSZP: "így spórol magán Orbán Viktor"

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben az ország polgárainak megszorításokat kell elszenvedniük, addig például a Miniszterelnökség költségvetését növelik jövőre - írta Tukacs István szocialista politikus hétfői közleményében.


Szárnyalt a Ryanair

Jó eredményekkel zárta folyó üzleti éve első félévét, és ennek nyomán az egész évre emelte nyereségprognózisát a legnagyobb európai diszkont légitársaság, a Ryanair.


Kötelező: a biztosítók a hűséget honorálták

A kármentes hűséges autósok legalább annyival jobban járhatnak az idén a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem velük akarják megfizettetni a cégek az újak kedvezményei miatti több százmilliós bevételkiesést - közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.


Egy lépéssel közelebb az új Munka törvénykönyvéhez

Általános vitára alkalmasnak találta az új Munka törvénykönyvéről (Mt.) szóló törvényjavaslatot hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága. A bizottság a kormánypárti képviselők 12 igen és az ellenzékiek 6 nem szavazatával általános vitára bocsátotta a törvénytervezetet. A törvénytervezet megtartja a védett kor intézményét, 20 nap marad az alapszabadság, és szerepel benne a rendkívüli felmondás jogintézményének megszüntetése is, ehelyett az azonnali hatályú felmondást vezetnék be. Az új törvénykönyv 2012. július elsején léphet hatályba.


Bírósági szakaszba jutott a Mol-INA-ügy

Bírósági szakaszba jutott Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elleni jogi eljárás a Mol-INA vesztegetési ügyben is, miután a zágrábi megyei bíróság vádtanácsa hétfőn jóváhagyta a korrupció és a szervezett bűnözés elleni horvát ügyészségi hivatal (USKOK) erre vonatkozó vádindítványát.



Drágul a benzin, drágul a gázolaj

Bruttó 3, illetve 6 forinttal emeli a 95-ös benzin, valamint a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a gázolaj ára új csúcsra emelkedik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.


Nőtt a svájci munkanélküliség, csökkentek az árak

Svájcban két év óta először csökkentek a fogyasztói árak októberben, és közel egy év óta először nőtt a munkanélküliség, a hétfőn ismertetett adatok szerint a kiskereskedelem és a foglalkoztatás egyaránt az erős frank terheit nyögi, de érezteti hatását az euróövezeti partnerek elbizonytalanodása is.


Orbán Viktor végezné ki az evát

A Fidesz-KDNP frakcióülésén Orbán Viktor kormányfő kijelentette, az ország nincs abban a helyzetben, hogy megtartsa az egyszerűsített vállalkozási adót - közölte Lázár János fideszes frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.


Végtörlesztés: tisztára, mint a piacon

Akár még alkudni is lehet a kiváltó kölcsönök feltételeinél, és van olyan bank, amely azért kínál kamatcsökkentést az ügyfeleinek, hogy ne éljenek a végtörlesztés lehetőségével – írja az azenpenzem.hu pénzügyi portál.