Kétmilliárddal több pénz jut a kórházaknak

Augusztustól az eredetileg ez évre tervezettnél 1,7 milliárd forinttal nagyobb összeg áll a kórházak rendelkezésére az Egészségbiztosítási Alapban a tételes elszámolású eszközök és nagy értékű műtétek finanszírozására - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).



Kalandor lépés volt a Mol-pakett megvásárlása a hitelminősítő szerint

Érthetetlen, Magyarország miért vesz fel rosszabb kondíciókkal hiteleket, mint amik a Nemzetközi Valutaalap révén rendelkezésére állnak, miközben az IMF által elvárt megszorításokat végrehajtja – mondta a hvg.hu-nak a legnagyobb európai hitelminősítő vezetője. Tobias Schmidt szerint hiába igyekezett az elmúlt években Kelet-Európa, a Nyugat magával rántja a válságba.




Nagyott esett az Egis nyeresége

Az Egis 2,31 milliárd forint konszolidált adózott eredményt, és 32,377 milliárd forint árbevételt ért el az üzleti éve harmadik negyedévében - az április-júniusi időszakban -, az előző év azonos időszakához képest a nyereség 55 százalékkal csökkent, az árbevétel pedig 6,6 százalékkal nőtt - közölte a társaság kedden.





Lendületet kapott a New York-i tőzsde

A pozitív nyitás után tovább erősödtek az irányadó Wall Street-i tőzsdeindexek, a kereskedés azonban továbbra is volatilis, a befektetői bizonytalanság pedig továbbra is meghatározó.




Lecsapnának a pénzügyi hibákat elkövető államokra

Egy új euróövezeti stabilitási tanács létrehozását sürgette kedden Philipp Rösler, Németország gazdasági minisztere, amely megfelelő jogosítványokkal rendelkezne a pénzügyi hibákat elkövető államok szankcionálására.



Mi a helyzet a teherautó-piacon?

A nagy- vagy nehézteherautó-piacon 2010 őszétől következett be kedvező változás, azaz a válság két évig tartott. A javulás nagyon lassú. 2010 első felében kevés üzletet kötöttek a kereskedők, havonta száz jármű talált gazdára. Az év második fele lényeges emelkedést, szinte duplázást hozott az előző évi alacsony bázisadatokhoz képest. Novemberben már 285 járművet jelentettek le a forgalmazók a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE). Így a teljes tavalyi évet nézve 36 százalékos volt a növekedés a 2009-es évhez képest: akkor 1467, 2010-ben már 1994 volt a magyarországi képviseletek által értékesített nagy teherjárművek száma. A legtöbbet a DAF tudta eladni, 468-at, a dobogóra a Volvo 413, a Scania pedig 372 járművel került fel.


Még mindig 260 forint felett jár a svájci frank

A forint kissé korrigált kedden délután a pénzügyi piacokon eluralkodott pánikhangulat enyhülésének hatására, a svájci frankot azonban így is 260 forint felett, az eurót pedig 275 forint felett jegyezték.


Halál közeli állapotban vergődik az autókereskedelem

Magyarországon a fizetésképtelenségi ráta országos átlagban 3,29 százalék. A keresletcsökkenéstől különösen sújtott gépjármű-kereskedelemben és javításban ennél sokkal magasabb a bedőlési ráta – olvasható a Dun & Bradstreet (D&B) nemzetközi cégminősítő elemzésében.