Irigykedhetnek ránk az új magyar hibrid hálózat miatt
 

Irigykedhetnek ránk az új magyar hibrid hálózat miatt

Kétmilliárd forintos beruházással épült ki az a hibrid informatikai hálózat, amelynek köszönhetően a kelet-európai régióban először Magyarországon jött létre extrém adatmennyiségek továbbítására alkalmas összeköttetés a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek között - mondta hétfőn Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában.

hvg.hu hvg.hu

Kissé gyengült a forint
 

Kissé gyengült a forint

Kissé gyengült a forint hétfő reggel, az eurót 278 forint felett, a svájci frankot 214 forint felett jegyezték 7 óra körül a nemzetközi kereskedelemben.

MTI MTI

Üzemzavar volt a BorsodChemben
 

Üzemzavar volt a BorsodChemben

Újraindult a termelés az észak-borsodi BorsodChem Zrt-ben, ahol vasárnap üzemzavar miatt a termelő üzemeket le kellett állítani, és csökkenteni kellett kapacitásukat.

MTI MTI

Koncz lehet a Főgáz-vezér
 

Koncz lehet a Főgáz-vezér

A Fővárosi Gázművek Zrt. jelenlegi vezérigazgató-helyettese, Koncz László léphet előre és válthatja a cég élén a december 15-től távozni kényszerülő Bakonyi Tibort – tudta meg a Népszava.

MTI MTI

Népszabadság: Orbánék idén már nem segítenek
 

Népszabadság: Orbánék idén már nem segítenek

Még várni kell a bajba került lakáshitelesek segítését célzó nemzeti eszközkezelőre. A társaságról szóló törvényjavaslat a többször módosított határidőre sem készült el, és idén várhatóan már nem is kerül a parlament elé - írja kormányközeli forrásra hivatkozva a Népszabadság.

MTI MTI
  • MTI MTI
  • Népszabadság Népszabadság


Leépítés lesz az Ersténél és a K&H-nál is
 

Leépítés lesz az Ersténél és a K&H-nál is

Az idei harmadik negyedévben még nőtt a banki alkalmazottak száma Magyarországon, a negyedik negyedben viszont két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést tervez - számol be a Világgazdaság.

Világgazdaság Világgazdaság
  • Világgazdaság Világgazdaság
  • MTI MTI


A Fitch sem ad „bóvli” osztályzatot Magyarországnak?
 

A Fitch sem ad „bóvli” osztályzatot Magyarországnak?

Londoni elemzői vélemény szerint valószínűleg a Fitch Ratings sem süllyeszti Magyarországot a befektetésre már nem ajánlott, "bóvli" adóskategóriába, amikor várhatóan a közeljövőben végez a magyar besorolás felülvizsgálatával.

MTI MTI

Olcsóbb lett a kőolaj, de gyengült a forint
 

Olcsóbb lett a kőolaj, de gyengült a forint

A magyarországi üzemanyagárakat befolyásoló tényezők közül az északi-tengeri Brent könnyűolaj szabadpiaci ára a legközelebbi, januári határidőre a hét végén hordónként (159 liter) 90,48 dolláron zárt, 1,03 százalékkal olcsóbban az előző hét végi 91,42 dollárnál az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

MTI MTI



Kövér: A gazdaság beindításához a vidék is kell
 

Kövér: A gazdaság beindításához a vidék is kell

Kövér László szombaton a Zala megyei Nagylengyelben, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szociális központjának avatásán úgy fogalmazott: Magyarország gazdasági életének újbóli beindítása elképzelhetetlen a falvak gazdaságának beindítása, a közszolgáltatások újraszervezése nélkül.

MTI MTI

Mark Madoff öngyilkos lett
 

Mark Madoff öngyilkos lett

Mark Madoffot, a több milliárdos csalással vádolt Bernard Madoff fiát szombaton holtan találták New York-i otthonában.

hvg.hu hvg.hu

Jönnek Európában a banki stressztesztek
 

Jönnek Európában a banki stressztesztek

A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressztesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak - fejtette ki a hétvégén Madridban egy nemzetközi pénzügyi konferencián az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.

MTI MTI

Oroszország jó lehetőség a német gazdáknak
 

Oroszország jó lehetőség a német gazdáknak

Európában bő két éve meglehetősen nyomott árak jellemzik a tejpiacot, emiatt csak Németországban több ezer gazda hagyott fel a tehéntartással, vannak azonban, akik Oroszországban folytatják tevékenységüket, ahol az uniós felvásárlási áraknál jóval drágábban tudják eladni a megtermelt tejet - számolt be a ZDF televízió.

MTI MTI

Görög sztrájkhullám a láthatáron
 

Görög sztrájkhullám a láthatáron

Komoly fennakadások lehetnek a jövő héten Görögország légi forgalmában és a tömegközlekedésben, miután több szakszervezeti szövetség is sztrájkot hirdetett tiltakozásul a kormánynak a bérekre vonatkozó megszorító intézkedései miatt.

MTI MTI

Levelet írt Orbán a nyugdíjasoknak
 

Levelet írt Orbán a nyugdíjasoknak

Levélben tájékoztatja Orbán Viktor a nyugdíjasokat arról, hogy a kormány „biztonságba helyezte” a nyugdíjakat, illetve arról, hogy a kisfogyasztású háztartások számára nem emelkedik a gáz ára.

MTI MTI