Történelmi rekordot döntött az ón ára

Történelmi rekordot döntött péntek reggel az ón ára a londoni fémtőzsde (LME) ázsiai jegyzésében: 32 850 dollárt ért el tonnánként az irányadó háromhónapos határidőre.



32 havi csúcson az olaj ára

Röviddel 8.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,24 dollár emelkedéssel 123,50 dolláron állt, 2008 augusztusa óta a legmagasabb szinten volt. Az arab világ forrongása miatt a kőolaj ára 20-25 dollárral nőtt az elmúlt néhány hónapban.





Egyre több osztrák ingatlant veszünk

Az utóbbi néhány évben megnőtt a magyar vásárlók érdeklődése az osztrák ingatlanok iránt, amit az ingatlanközvetítők a kis távolsággal, a jó megközelíthetőséggel és az elérhető árakkal magyaráznak - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.


Amerikai költségvetési kiadáscsökkentés

Barack Obama amerikai elnöknek és a kongresszus republikánus párti vezetőinek sikerült közelíteni álláspontjukat az állami költségvetés kiadási oldalának csökkentése ügyében csütörtök esti tárgyalásukon, de még nincs közöttük megállapodás.


Meredeken emelkedett a tokiói tőzsde

A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken meredeken emelkedett erős fedezeti vásárlások miatt, miután kiderült, hogy a csütörtöki utórengés nem okozott újabb nagy károkat.


A nyugat-európai piacok emelkedhetnek nyitásban

Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 és a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 egyaránt harminc pont körüli erősödéssel nyithat pénteken.


Szűk sávban várható a forint

Péntek reggel a forint 263,90/euró volt vételi oldalon, jobb a csütörtöki késői 264,14 /eurónál. A svájci frankkal szemben 201,18/franknál tartott, 0,07 százalékkal erősebben a csütörtök estinél.


Így néznek ki az államháztartási hiány részletei márciusban

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. március végi hiánya 742,1 milliárd forintra teljesült, amely az éves előirányzat 108 százalékának felel meg. Ez brutálisan magasnak tűnik, de sajtóértesülések szerint a szaktárca a 130 százalékos teljesülést sem tartotta volna elképzelhetetlennek. Tavaly az államháztartás központi alrendszerének március végi deficitje 609,9 milliárd forint volt, ami az éves teljesítés 70,1 százalékát jelentette.


AZ IMF hajlandó a bankokhoz fordulni forrásokért

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felvetette csütörtökön, hogy szakít 65 éves hagyományával, és ezután nem a tagállamokhoz, hanem közvetlenül a pénzpiachoz, a bankokhoz és a befektetőkhöz fordul forrásokért, mert szükség esetén tőlük sokkal gyorsabban tudja beszerezni azokat.



Gazprom: Ukrajna milliárdokat takaríthatna meg

Ukrajna évi 8 milliárd dollárt takaríthatna meg a gáz árán, ha csatlakozna a vámunióhoz, amelyet Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán alakít meg - jelentette ki Valerij Golubjov, a Gazprom vezérigazgató-helyettese csütörtökön egy fórumon.


„Merkelt csak a hatalom érdekli”

Jürgen Habermas, a világhírű filozófus és szociológus a német kancellár szemére veti, hogy az európai integráció megerősítése helyett kizárólag saját hatalmának megőrzése érdekli.


Kissé gyengült a forint

Kissé gyengült a forint csütörtök estére az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz képest a londoni bankközi devizapiacon.


Matolcsy szerint Magyarország követi az OECD által ajánlott gazdaságpolitikát

Magyarország követi azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Út a növekedéshez" című kiadványában megfogalmaz, azaz strukturális reformokkal csökkenti az adósságállományt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kiadvány bemutatásán csütörtökön Budapesten. "Ez a Széll Kálmán-terv lényege" - tette hozzá.