Nulláig kapaszkodott a BUX

Csütörtök kora délután a szerdai záróértékkel birkózott a BUX, amely korábban 1,5 százalékos mínuszban is megfordult már ma.





Javult az euróövezeti gazdasági hangulat februárban

Erősödött a gazdasági hangulat index februárban az euróövezet 17 tagországában az EU-Bizottság csütörtökön kiadott legfrissebb havi felmérése szerint. Az összetett gazdasági hangulat index 107,8 pontra emelkedett februárban a felülvizsgált januári 106,8 pontról.






Esnek a nyugati tőzsdék

A vezető részvények gyengülésével indult a kereskedés csütörtökön a nyugat-európai tőzsdéken az észak-afrikai, közel-keleti bizonytalanság miatt, a befektetési menedékként számon tartott svájci frank történelmi csúcsra erősödött a dollárral szemben, a Brent olaj hordónkénti ára pedig megközelítette a 120 dollárt.


Már nincs messze a 400 forintos benzin?

Az egyiptomi zavargások még nem okoztak komoly változást a piacokon, mert az ország nem jelentős olajkitermelő. Líbia azonban a világ olajtermelésének két százalékát adja, ami ténylegesen hatott a világ tőzsdéire és piacaira.


Megvalósul a versenyszférában is az OÉT-en elfogadott bérajánlás

Teljesülni fog a tavalyi év végén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) megszületett, az idei évre vonatkozó, országos keresetajánlás a versenyszférában, ahogy ez a korábbi időszakokban is megtörtént - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Zs. Szőke Zoltán, az OÉT munkaadói oldalának soros elnöke Budapesten.





Egyre kevesebb az autó az utakon

A 2007 előtti szintre csökkent a személygépkocsik száma Magyarországon, amivel párhuzamosan - ha nem is jelentős mértékben -, de bővült a helyközi személyszállítás: az utasok száma 2010-ben 2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a KSH mai, a szállítási teljesítmények alakulásáról szóló gyorsjelentéséből.


Londonból szivárog Matolcsy kiigazító csomagja

Londonban napvilágra került a magyar kormány még be nem jelentett kiigazító csomagjának néhány részlete. Az intézkedések többsége a költségvetés kiadási oldalát érinti – írja a Privátbankár.hu.