Két hír mozgathatja ma a pesti tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,65 pontos csökkenéssel, 21 382,95 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,33 százalékkal gyengült.



Napi: komoly visszaesést könyveltek el a lízingpiacon

A beruházásoknál lényegesen erőteljesebb mértékben zuhant az európai lízingpiac 2009-ben, s Magyarországon volt a legnagyobb a visszaesés e tekintetben - írta a Napi Gazdaság az európai szakmai szervezet, a Leaseurope felmérésére hivatkozva.



Budapesten 272 ezer forint a bruttó átlagjövedelem

A magyar munkavállalók havi jövedelmének átlaga bruttó 218 900 forint volt az idén, ez 11,7 százalékkal magasabb a 2007-es, 195 900 forintos átlagjövedelemnél - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett fizetesek.hu felméréséből, amelyben az elmúlt három év bérezési statisztikáit foglalták össze. Ami biztos: a vezérigazgatói béreken nem hagyott nyomot a válság.


Ez aggasztotta a világot 2010-ben

A tengerentúli gazdasági kilátások a reméltnél borúsabbá váltak a nyár elejére, Európában pedig egész évben államcsődökről spekuláltak. Az idei aggodalmakat a jövő évre is magunkkal visszük, nem árt tehát még egyszer szembenézni velük.



Összekapta magát a forint

A forint estére erősödött a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt. Az euróhoz képest estére a forint drágult délutánhoz viszonyítva, de gyengült a reggeli kurzussal összevetve a nemzetközi devizapiacon


Rekordnak számít a Kiskun-Vin Kft.-re kirótt bírság

Rekordösszegnek számít a Kiskun-Vin Kft.-re kiszabott 1,4 milliárd forintos minőségvédelmi bírság - mondta a Független Hírügynökségnek Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.



Méregdrága lehet a tojás - új uniós irányelv

Néhány év múlva a dél-amerikai tojásokkal is versenyeznie kell a magyar terméknek, miközben a tojástermelőket kihívás elé állítja, hogy az uniós irányelv értelmében 2012-től nem lehet a tojótyúkokat hagyományos ketrecekben tartani.


Enyhén gyengült a forint

Enyhén gyengült a forint a legfontosabb külföldi valutákkal szemben a bankközi devizapiacon szerdán. Egy euró 279,65 forintot ért délután a kora reggeli 279,18 és a kedd délutáni 278,93 után.



A horvát versenyhivatalhoz fordult a Mol

A Mol beadvánnyal fordult a Horvát Versenyhivatalhoz (AZTN), amelyben az INA-részvények december 14-20. közötti időszakban történt vásárlásainak kivizsgálását kezdeményezte - közölte a társaság szerda délután a Budapesti Értéktőzsde honlapján tett közzétett tájékoztatójában.


Április után sem lesznek kilakoltatások

Április után sem lesznek kilakoltatások, egyetlen családot sem lehet utcára tenni azért, mert nem bírja kifizetni a megemelkedett lakástörlesztést - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, a Jobbik szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.




Nőtt a német infláció decemberben

A német infláció 1,7 százalékra nőtt decemberben éves szinten a novemberi 1,5 százalékról, ez a legmagasabb 2008 októbere óta - közölte előrejelzését a német szövetségi statisztikai hivatal szerdán.


Az adórendőrség 3,5 milliárddal többe kerül, mint az APEH és a VPOP

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a január 1-től létrejövő egységes szervezetben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) is hasonló hierarchiában működik majd, mint ma, így lesznek központi, középfokú és alsó fokú szervek. Az új szervezet költségvetése 3,5 milliárd forinttal haladja meg az elődszervezetek idei együttes büdzséjét, de az illetékesek szerint ez megtérül majd a hatékonyság emelkedésében .