Meghalt az euró egyik atyja

Vasárnapra virradó éjjel, hetvenéves korában meghalt Tommaso Padoa-Schioppa olasz közgazdász, akit az euró egyik kitalálójaként és létrehozójaként tartottak számon.




Eva: december 20. az adófeltöltés határideje

Ebben az évben december 20-án jár le az adófeltöltés határideje, és hétfőig van lehetőség bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá. Az adófeltöltési kötelezettség alapvetően minden kettős könyvvitelt vezető, illetve az eva hatálya alá tartozó vállalkozásra vonatkozik.


Kevés cég foglalkoztat megváltozott munkaképességűt

Közel egy év telt el a rehabilitációs hozzájárulás radikális megemelése óta, de még mindig kevés cég tudta kialakítani a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásának gyakorlatát, sok helyen a minimális ismeretek is hiányoznak ehhez – közölte a Work Force személyzeti tanácsadó.



Kivonulna hazánkból az Agip?

Az orosz hátterű Lukoil Magyarország és a Panrusgáz Zrt., illetve az olasz hátterű Agip Hungária is fontolgatja benzin-, valamint gáz-nagykereskedelmi engedélyének visszaadását – írta pontosan meg nem nevezett piaci forrásokra hivatkozva a Népszabadság szombaton.


A Videoton 100 milliárdos bevétellel zárt idén

A Videoton vállalatcsoport idei árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot, a tavalyinál 18 százalékkal nagyobb - mondta el Széles Gábor, a cégcsoport elnöke pénteken este Székesfehérváron, a vállalat évzáró ünnepségén



Fideszes javaslat akadályozná meg a válságadó áthárítását

A kereskedelmi szektorra kivetett válságadó beszállítókra áthárítását kívánja megakadályozni a fideszes Font Sándor önálló indítványa az egyes agrártárgyú törvények módosításáról. A javaslat több ponton módosítja a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt.




Londoni elemzők újabb MNB-kamatemelést várnak

Lát érdemi esélyt a múlt havi szigorítás nyomán kialakult 5,50 százalékos MNB-alapkamat jövő heti újabb emelésére az MTI felmérésébe bevont londoni felzárkózó piaci elemzők némelyike, jóllehet ez továbbra sem konszenzusos vélemény a Cityben.




Jogi mizéria a székhelyszolgáltatásnál

A társasági nyereségadókulcs lecsökkentése kedvező adókörnyezet teremt azon külföldi vállalatok számára is, amelyek adótervezési céllal kívánnak letelepedni Magyarországon. A székhelyszolgáltatás szabályozása hézagos, ami jogbizonytalanságot okozhat.


A Facebook már az arcodról is felismer

Az évet várhatóan 2 milliárd dolláros forgalommal záró Facebook a felhasználói profil felületének megváltoztatása után a fotómegosztást is fejlesztette.



Még kevesebb lehet a hiány

A Költségvetési Bizottság legújabb módosító indítványa szerint a 2012-es büzsdé mérlege kedvezőbb lehet a korábbi várakozásoknál.


Belka: a devizahitelezés erodálja a monetáris politika hatékonyságát

Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke szerint a devizahitelezés erodálja a monetáris politika hatékonyságát, a jegybank elveszti egyes pénzügyi folyamatok felett a kontroll lehetőségét, ezért makroprudenciális eszközökkel lehetőleg vissza kell szorítani a nagyarányú devizahitel felvételt.